'Give me love' by Ed Sheeran
J O S I E
Amint a professzor befejezte az előadást, villámgyorsan a táskámba söpörtem a könyveim és sietősen az ajtó felé indultam. Szerencsétlenségemre, Harry pont ugyanezt tette, így egyszerre értünk a kijárathoz. Nem törődve a másikkal mindketten elindultunk, de az ajtó keskenysége miatt egymásnak ütköztünk, káromkodások közepette.
"Hölgyek előre, igaz Styles?" Sziszegtem.
"Én nem látok itt hölgyet." Felelte, ugyanúgy feszült hangnemben. Megforgattam a szemeim, majd megpróbáltam becsusszanni elé, de megint csak ugyanabban a pillanatban indult meg ő is. Mindketten mérgesen fújtattunk egyet és karjainkat a mellkasunk előtt kereszteztük. Farkasszemet néztünk egymással. Kár, hogy ilyen gyönyörű szemei vannak. Nagyon kár.
"Mr. és Mrs. Styles, kiengednék a csoportot az előadóteremből?" Egyszerre kaptuk a fejünket a professzor irányába, aki csak mindentudó vigyorral a képén kapkodta a tekintetét köztünk. A csoporttársaink is furán bámultak minket, de a düh szinte elhomályosította a látásom. Harry, persze, kapva az alkalmon kissé félrelökött és kislisszolt az ajtón. Frusztráltan a hajamba túrtam, majd én is elhagytam a termet.
"Josie!" A hátam mögé pillantottam. Liz sietett felém, szőke haja ide-oda libbent, ahogy futott. Igaz, egyáltalán nem kedveltem őt, a mostani állapotomban képtelen lettem volna elutasítani bármilyen emberi kapcsolatot. Néha úgy éreztem, hogy egy burokban élek.
"Igen?" Kérdeztem, tényleg kíváncsian. Belül jól kinevettem magam, mennyire szánalmas vagyok. Ahogy Harry is megmondta.
"Mi volt ez az előbb?" Húzogatta tökéletesen kiszedett szemöldökeit.
"Mire gondolsz?" Együtt sétáltunk végig a végtelennek tűnő folyosón, egészen a kávé automatáig.
"Te és Harry." Vigyorgott. Bedobtam a gépbe pár pennyt, miközben megpróbáltam ignorálni a hasamban előidézett reakciót Harry neve hallatán.
"Mi van velünk?" A hangom szerencsére nem hagyott cserben. Utáltam a tényt, hogy ekkora hatással bír rám egy egyszerű beszélgetés arról a seggfejről.
"Láttam, hogy néztetek egymásra!" Szinte már ugrált örömében.
"Hogyan?"
"Mint egy zsémbes házaspár, akik már legalább 60 éve együtt vannak és sokszor veszekednek, de attól még nagyon szeretik egymást!" Vihogott, akárcsak egy őrült. Az igazat megvallva, kezdtem kicsit megijedni tőle.
"Liz, te bevettél valamit?" Ráncoltam a homlokom, mire még hangosabban nevetni kezdett.
"Tagadd csak, de úgyis ráfogsz jönni. És akkor emlékezz, hogy én megmondtam." Rám kacsintott, majd egyszerűen elsétált.
"Hogy mit mondtál meg? Mi van?" Továbbra is értetlenül meredtem távolodó alakjára, végül úgy döntöttem hagyom a fenébe, és inkább elfelejtem az előbb történteket. Kétségkívül életem egyik legfurább beszélgetése volt.
Az utóbbi egy hétben sikeresen elkerültem Harryt is és Kylet is. Míg Kyle továbbra is sms-ekkel bombázott, Harry csak idegesítően bámult, akár perceken keresztül is. A pillantása kicsit sem tett magabiztossá, sőt, egyre haszontalanabbnak éreztem magam. Legszívesebben mindkét szemét kiszúrtam volna, de persze, akkor miatta kerülnék bajba. Azt már nem.
A szabadidőm nagy részét újabb sorozatok darálásával töltöttem, esetleg tanultam, de mindkettőre hamar ráuntam, ezért elkezdtem különböző klubbok iránt érdeklődni. És habár eddig egyik sem fogott meg igazán, továbbra is keresgélni fogok. Bármit megtennék, hogy ne unatkozzak ennyire. Azon is gondolkoztam, hogy munkát vállalok valamelyik kávézóban vagy közeli étteremben. Nem lenne új nekem a vendéglátás, miután a szüleimnek étterme van. Kezdem megérteni, hogy miért löttyedt a fenekem.
