In the shadow of death ♡lrh.♡||Befejezett||

2.

"-Anya most akkor meg fogok halni?-nézek anyára aki sírva fakad.
-Ne..nehmm..nem tudom.-szinte kiabál. Fél. Apa őt öleli, Mike pedig sokkosan néz.
-Anya nagyon fáj a fejem.-már én is sírok.
-Bírd ki. Erős vagy.-mondja, majd minden elsötétül."

-Catarina.-bökdös Mike. Kinyitom a szemem, majd látom, hogy épp leszállunk, így bekötöm magam.

Visszatérő rémálomként kísért a nap, amikor diagnosztizálták a betegségem.

A gép leszállt, mi pedig elindultunk.
Sokan megbámultak. Valószínűleg azért mert nincs hajam, csak egy parókám, amit viszont csak suliba fogok hordani.

Fogtunk egy taxit, majd elindultunk a házunk felé. Az új otthonunk felé.

Ahogy odaértünk Mikeal kipattantunk, és berontottunk az ajtón. Egyszintes lakás, az előszobából nyílik a konyha jobbra, balra pedig a nappali, onnan egy folyosó, és négy szoba; három hálószoba, egy fürdőszoba. Benyitottam az egyik szobába. Tágas, barackszínű falak, narancssárga függöny.

-Ez az enyém.-mondtam.
Apa odaadta a csomagjaim, majd lepakoltunk.
Egy kis vajszínű ágy, barackszínű szőnyeg, íróasztal. Átsétáltam a mellettem lévő szobába, ami Mikeé. Az ágyán ült, gitárral a kezében. A szoba zöld, zöld függöny, fekete ágy.

-Cső.-mosolyog rám.-Énekeljek neked?-kérdezi. Nagyon jó a kapcsolatunk, nem csak a betegségem miatt. Úgy amúgy is.

Hevesen bólogatva ülök le mellé, ő pedig kicsit gondolkozik, majd elnyúl az asztaláig, és leveszi a noteszét.
-Sajátot?-néz rám. Bólintok, ő meg belekezd egy számba ami nagyon tetszik. Megtapsolom, ő pedig röhögve feláll, meghajol, mire én is felnevetek.

-Mi a címe?-kérdezem.

-Jet black heart. Egy csomó idő volt megírni.

-De megérte.-mondom és megölelem.-Aludhatok veled?-nézek rá.

-Persze.-magához ölel, majd puszit nyom kopasz fejem búbjára.-De előbb vedd be a gyógyszereidet.

Átmentem a szobámba, és kiszedtem a gyógyszerem. Elmentem a konyhába, engedtem csapvizet, és bevettem. Visszamentem Mikehoz, és beestem az ágyba, ő meg mellém feküdt.

-Szeretlek, hugi.-suttogja.

-Én is szeretlek.-mondom, majd mind a ketten elalszunk.

-Királylány, kész a reggeli, aztán megyünk megnézni az új sulit, meg beíratkozni.-hallom Mike reggeli kómás hangját. Felkelek, és elindulok reggelizni. Anyáék dolgoznak, szóval egyedül vagyunk.

Elkészülünk, majd elindulunk új iskolánk felé.

Én egy metalica feliratú szürke trikóban, egy fekete gatyában és bakancsban. Paróka van a fejemen, amit valami különleges anyag tart a fejemen, így max letépni lehet. Vagy leskalpolni. Amúgy szép, olyan mintha nem is paróka lenne, hosszú, fényes, fekete.
Mike mellettem színtén bakancsban, sima farmerben, tigrises pólóval. Egy nagy épület előtt állunk meg.

Sydney Kéttannyelvű Gimnázium-mutatja a kapu feletti felirat.

Besétálunk a csendes folyosóra, de a termekből halljuk a tanárok kiabálását, néhol viszont teljes a csend. Az igazgatóhoz megyünk.

-Jó napot!-köszönünk amikor belépünk az irodába. Egy harmincas nő mosolyog ránk.

-Jó napot! Bizonyára ti vagytok az új diákok a tizedik B-be. Igaz?

-Igen.-válaszol Mike. Elénk tolt pár lapot.

-Ezeket otthon töltsétek ki. Nézzetek be az osztályotokba nyugodtan. A folyosó legvégén vannak.-mondja mi pedig épp mennénk amikor utánnam szól.-Catarina, veled még szeretnék beszélni.-mondja. Visszamegyek, leülök és várok.-Szeretném, hogy tudd, a szüleid elmondták, hogy szeretnéd titkolni a betegséged. A tanárokon kívül senki sem tudja.-mosolyog kedvesen.

-Köszönöm.-mondom, majd elköszönök, és kimegyek.

Elindulok a terem felé. Már messziről hallani, ahogy bent örjöngenek. Belépek, Mike pedig az osztály előtt áll, a tanár mellett, és mindenki, beleértve őt is röhög.

-Ó te lennél Catarina Clifford?-mosolyog rám egy férfi.

-Igen.

-Épp bemutatkozok.-teszi hozzá Mike.

-De Mike rólad szerintem elég ennyi. Catarina?-néz rám a tanár.

-Nos.-nézek az osztályra.-Tizenhat éves vagyok, Mike ikertesója. Szeretem a punk-rock zenét, lényegében ennyi.-mondom kicsit zavartan hadarva, majd elindulok Mikeal az utolsó pad felé. Ma még csak egy ilyen ismerkedős nap van.

Leülünk, és három fiú ül mellettünk. A padok össze vannak tolva, én pedig egy barna hajú, zöld szemű srác mellett ülök le.

-Ash.-vigyorog rám.

-Catarina.-biccentek.

-Én meg Calum.-lóg be közénk egy fekete hajú srác.

-Én pedig Mike.-jön a tesóm is.

Ekkor megpillantok valakit.

A pad végében ül, fekete ruhában, fekete kapucnisban, fülében fülessel, feje lehajtva, így nem látom arcát.

-Az a depis meg Luke.-mutat a srácra Ash. Vagy Calum. Nem tudtam így hirtelen megjegyezni.

-Mi a baja?-kérdezem a zöld szeműt.

-Nem tudni. Nyár eleje óta nem szólalt meg, és évnyitó óta ilyen... Sötét? Borús?-von vállat. Ekkor pedig ez a bizonyos Luke felnézett.

Bőre tejfehér volt, haja szőke, felzselézett, rózsaszín ajkában piercing, szeme pedig kék volt. Nem tengerkék, de nem is ég kék. Ez olyan kék...nem is tudom. Leírhatatlanul gyönyörű kék. Arca viszont meggyötört volt, és szomorú. Rám és Mikera nézett, majd végigmért minket. Biccentett és ráfeküdt a padra.

Eközben Mikeal helyet cseréltünk, hogy tudjon dumálni a fiúkkal, én viszont végig azt a srácot néztem. Egy hirtelen ötlettől vezérleve felálltam, majd felé indultam. Megálltam mellette, megkocogtattam a vállát, mire felnézett, és kivette a fülesét.

-Mi van?-kérdezte idegesen.

-Én..csak...gondoltam bemuta...

-Nincs rá szükség.-mondta bunkón, majd visszahajtotta a fejét a padra, és visszadugta fülesét.

A srácokra néztem.

-Hagyd. Épp hisztizik.-von vállat Ash. Bár viccnek szánta, én látom a srácon, hogy valami nagyon bántja.

És ki fogom deríteni, hogy mi.