In the shadow of death ♡lrh.♡||Befejezett||

4.

Másnap reggel Mikeal indultunk az iskolánk felé. Befontam a "hajam" fekete nadrágot viseltem, fekete Ramones pólót, és bakancsot. Mike Iron maiden pólóban volt, szintén fekete bakancsban és gatyában.

A tegnap este jó volt a srácokkal, rengeteget röhögtünk. Nagyon bírom mindegyiket.

Beléptünk a terembe ahol hatalmas káosz uralkodott. Leültem Luke mellé.

-Tudtommal nem itt ülsz.-mondta komoran.

-Csak beszélgetni ültem le ide.-mondtam.

-Nincs kedvem.-válaszolta, és felhúzta kapucniját a fejére.

Bólintottam, majd a helyemre mentem. Mike mellettem zenét hallgatott, Ash a padon ült és a combján dobolt, Calum pedig a telefonját nyomkodta.

Lukeot bámultam.

Sápadt volt. Sápadtabb mint eddig. Haja most kusza volt. Szeme alatt karikák húzódtak, és idegesen rágta piercingjét. Az öklére néztem. Sebes volt.

Zavaros volt ez az egész. Nem tudtam összerakni.

Olyan volt, mintha valami megfejthetetlen rejtvényt olvasnék. Sebek, fájdalom, szótlanság. Nem értem őt. Nem tudom min megy keresztül.

Az első óra (matek....) után az ebédlőbe mentünk. Leültünk ahoz az asztalhoz, ahova tegnap. Mindenki evett valamit, csak Luke bambult maga elé üres tekintettel.

-Hallod haver egyél, mert el fogsz fogyni.-bökdöste Ash. Semmi reakció.-Mintha falnak beszélnék.-forgatja Ash a szemét.-Luke ne hisztizz, mi van veled?-emeli fel a hangját Ash. Ekkor Luke váratlanul felpattan és ököllel az asztalra csap.

-Nem tudnál leszállni rólam? Azt csinálok amit ÉN akarok.-kiabálta. Mindenki minket nézett, Luke pedig fújtatva kirohant.

-Annyira megváltozott.-motyogta Calum.

-Miért milyen volt?-néztem rájuk.

-Ennek az ellentéte. De akárhogy baszogatjuk nem mond semmit. Már azt is megpróbáltuk, hogy megkérdezzük a szüleit. Kedvesen érdeklődünk. Na meg a baszogatás, hogy talán idegességében elszólja magát. De nem. Semmi sem használ.-mondja Ash, és harap a szendvicsébe.

-Hagyjátok. Ha eléggé bízik bennetek elmondja.-mondtam. Erről eszembe jutott, hogy valyon én elmondom-e egyszer a srácoknak a betegségem.

Nem bírtam tovább enni, és elindultam Luke után. Nem kellett sok, hogy megtaláljam.

Az udvaron ült, egy padon.

És sírt.

Leültem mellé.

-Luke, mond el mi a baj.-kértem kedvesen.

-Minek? Hogy majd itt sajnálj? Kemény három napja ismerlek. Minek mondanék el bármit is?-kérdezte idegesen.

-Igazad van. Bocsi.-suttogtam.-De ne hagyd, hogy a fájdalom kifordítson magából. Te mondtad:a fájdalom egy kígyó. Mond mit csinálnál ha látnál egy kígyót? Ha elfutsz utolér. Ha hagyod, hogy megharapjon meghalsz. De harcolhatsz is. Őrültség, de talán győzhetsz is.-suttogtam.

-Catarina, ez nem ilyen egyszerű. De köszönöm.-mondta, majd megölelt. Először meg se mozdultam a döbbenettől, de aztán ügyetlenül, de visszaöleltem.

Lassan csengettek, így visszamentünk a terembe. Luke Ashhez lépett.

-Bocs haver.-Luke a kezét nyújtotta, amit Ash megszorított.

-Néha olyan faszfej tudsz lenni.-röhögött Ash.-De most komolyan. Legyél a régi.-veregette vállba. Luke halvány mosollyal az ajkán bólintott.