In the shadow of death ♡lrh.♡||Befejezett||

5.

Miután Mike visszajött eluralkodott felettünk a kínos csend.

Mike lassan elaludt, szuszogása betöltötte a szobát, feje előrebicsaklott a kényelmetlen kórházi széken.

-Szerintem fájni fog a nyaka.-mondtam. Próbáltam beszélgetni, de Luke csak bólintott. Szóval ezután csak csendben ültem mellette. Fél óra múlva megszólalt.

-Félsz valamitől?-nézett rám.

-Hát...-kezdtem.-talán a...haláltól.-halványan elmosolyodott, majd folytattam.-Nem tudom mikor jön, hogy fog-e fájni amikor meghalok.

-Én is ugyanettől tartok. És mi történik velünk? Szellemek leszünk, vagy van menyország és pokol?-kérdezte azt hiszem magától.

-Ezt csak a holtak tudják.-suttogtam, mire bólintott.

Pár napig bent tartottak a kórházban, átvizsgáltak, párszor átvilágítottak. Megállapították, hogy a tumorok növekedni kezdtek, úgyhogy jövőhéttől megint járni fogok kemora.

Az orvos épp anyáékkal és Mikeal beszélt. Azt hitték alszom. Nem nagyon figyeltem, de elkaptam egy mondatot.

-Maximum négy hónapja lehet. Vagy kevesebb.

Kedden már mehettem suliba, miután két hétig nem mentem.

A parókám a vállamra omlott, ruhám egy egyszerű nirvana póló és egy fekete short. Lassan a tavaszból átmegyünk a meleg nyárba, és jön a karácsony. Fura, mert megszoktam, hogy karácsonykor tél van.

Mikeal a suli felé sétáltunk, egyikünk sem beszélt. Mike nem említette amit az orvos mondott.

Csendben besétáltunk az épületbe, majd a terembe. Mike leült Ash mellé, én pedig Cal és Luke közé ültem. Luke keze a padon volt, azt kocogtatta miközben ment a zene a fülesében. A keze sebesebb volt mint múltkor.

-Mit csináltál?-mutattam a kezére. Abbahagyta a pad kocogtatását, és rám nézett.

-Csak...elestem.-dadogta. Szemei vörösek voltak.

-Luke...-kezdtem de nem tudtam hogyan folytassam.-Miért sírsz?-kérdeztem halkan. Megrázta a fejét.-Ha nem mondod el felpofozlak.-néztem rá fenyegetően.

-Nem szeretnék beszélni róla.-mondta. Felkapta a cuccait és kirohant a teremből.

Felvettem a táskám és utánna indultam, de Mike lefogott.

-Maradsz.-mondta parancsolóan.

-Nem vagyok a kutyád.-motyogtam, mert rosszul esett, hogy úgy mondta mintha az lennék. Kiszabadultam a szorításából és elhagytam a sulit.

Lukera nem volt könnyű rátalálni. A sulitól négy utcányira egy számomra ismeretlen kis park végében ült, egy fa tövében a füvön. Ahogy megláttam elindultam felé, majd egyszerűen leültem mellé, és ledobtam a cuccaimat. Felkapta a fejét és döbbenten rám nézett.

-Neked nem suliban kéne lenned?-kérdezte.

-Ahogy neked is.-vágtam rá csípőből.

-Minek akarod ennyire tudni, hogy mi a bajom?

-Mert...-kezdtem de elakadtam.

Mert a haverom vagy?

Mert bírlak?

Mert...

És ekkor egy buta kis gondolat villant át az agyamon. Egy buta kis gondolat ami után a szívem hatalmasat dobbant, levert a víz, és nem tudtam Lukera nézni.

Szerelmes lennék Lukeba?

-Nyomós indok.-nevette el magát, ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből.-De köszi, hogy szóval... így figyelsz rám.-mondta kicsit zavartan. Egy ideig engem nézett, láttam rajta, hogy valamin gondolkozik, majd halványan elmosolyodott, odahajolt hozzám és puszit nyomott az arcomra.

Éreztem ahogy elpirulok, majd lesütöttem a szemem.

-Bocs én csak..-kezdte dadogva.-Csak nem tudtam hirtelen hogyan háláljam meg.-zárta rövidre.

Végül mosolyogva vállat vontam és egy puszit nyomtam az arcára.

Felnevetett.

Így ültünk ott, kettesben a tavaszi napsütésben.

Ha már azt mondják, hogy hamarosan meghalok kihasználom a maradék időmet.