In the shadow of death ♡lrh.♡||Befejezett||

2.5

Iskola után elindultunk Ashtonékhoz. Láttam Lukeot amikor kiléptünk a kapun. Sierraval épp nyálat cserélt és boldognak tűnt.

Visszafolytott sírással indultam Ashékhez.

Odaértünk a kis házhoz. Amint megláttam a garázs bejáratát halvány mosoly kúszott az arcomra.

Bementünk, majd leraktuk a bőröndjeinket. Calum levágta magát egy fotelbe, Ash a karfára, mi pedig a kanapén helyezkedtünk el.

-Kezdjétek.-sóhajtottam, mire Ash szóra nyitotta a száját.

-Nos. Hemmings mesélt a veszekedésetekről. Elmondta, hogy azt mondtad nem szereted, meg hogy ő durva dolgokat vágott hozzád. Kitalálta, hogy vissza fog hódítani. A suliban akart veled beszélni, de ti nem jöttetek. Aztán amikor két hete senki sem hallott felőletek pánikba estünk. Luke azt hitte...hogy meghaltál.-Ash nagyot nyelt, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.-Aztán másnap nem jött be. Liz hívott minket, hogy baj van. Elmentünk hozzájuk. Luke tiszta ideg volt. Amit ért azt összetört. Le akartam fogni, de behúzott nekem. Teljesen elborult az agya. Többet nem is szólt hozzánk. Ezután az egyik menő gyerek beszólt neki. Depressziós pöcsnek nevezte. Luke pedig majdnem agyon verte. Innentől pedig mindenki vele akart haverkodni. Tisztelték. Menő lett, egy bálvány. Kifordult magából, mindenkit kihasznált, és összejött Sierraval.-fejezte be.

Szótlanul meredtem magam elé.

Mit tettem?

Elindultam, felvettem a cipőm, majd visszafordultam.

-Sétálok egyet.

Kiléptem az ajtón, majd elindultam a már rég elfeledett utcákon.

Lassan mentem. Mindent megnéztem, minden apró változáson megakadt a szemem.

Az idő ment nélkülünk is. Nem várhatjuk el, hogy a dolgok megvárjanak minket.

Nem figyeltem, és gondolataimból már csak az zökkentett ki, hogy egy mellkasba ütközöm.

Felnéztem.

Azt hittem ott helyben elsüjjedek.

Egy lenéző pillantással ajándékozott meg, miközben beletúrt szőke hajába.

-Nocsak-nocsak.-röhög fel lesajnálóan.-Ms.Csak Úgy Eltünök Két Évre asszonyság.

Elakad a lélegzetem. Nyitnám a szám, de egy hangot sem tudok kiadni.

Lépteket hallok magam mögül, majd Mike terem mellettem.

-Hemmings.-biccent egyet.

-Clifford.-biccent Luke is.-Minek köszönhetjük, hogy visszajöttetek Sydneybe?

-Hogy minek köszönhetjük?-gondolkozott el Mike.-A repülőnek ami ledobott itt minket.

Luke keresztbe fonta karját.

-Pedig már reménykedtem, hogy nem látlak többet titeket.

-Akkor szúrd ki a szemed, mert visszaköltöztünk.-húzta Mike elégedett mosolyra ajkait, majd megragadta a csuklóm, és elrángatott Hemmingstől.

Szívemet marták a szavai, amiket nekem intézett. A lesajnáló pillantása. Ahogy rám néz, és nem látom az érzelmeket a szemében.

Azt hiszem végleg megutált.