Álmaim pasija [befejezett]

Változások

Sziasztok! Meghoztam az új részt ;) Bocsánat a késésért

Mellesleg nagyon szépen köszönöm a kb. 1700 (!!!!) megtekintést, rengeteg csillagot és kommenteket <3 szuperek vagytok :* ;)

Változások

A Hawaii kiruccanásunk nem igazán volt olyan hatással, a Colton és köztem lévő kapcsolatra, mint szerettük volna. Őszintén bevallva eléggé eltávolodtunk egymástól, de ez nem is csoda. Mindketten elfoglaltak vagyunk. Neki ott van Mr. Terro cége, mely átvételére suli után kerül sor, így majd Colton lesz az igazgatója. Furcsa, hogy ennyi hatalmat adnak majd egy alig 20 éves fiúnak, de ők tudják...
Hawaii óta anyával mindennap beszélünk és a találkozó részleteit taglaljuk, amit már nagyon várok. Igaz, apa nem lesz ott, mert őt továbbra sem érdekeljük, de a lényeg, hogy megismerkedhetek a testvéreimmel.

Reggel korán kellett kelnem, ugyanis ma volt az a nap, amikor végre együtt lehet a család. Miután újra leellenőriztem a listámat, hogy megvan-e minden, amire szükségem lehet az utazáson, készülődni kezdtem. 
Mikor azzal is kész lettem elbúcsúztam George-tól és írtam egy SMS-t Coltonnak is.
Kb. 8 óra lehetett mikor Jeannal elindultunk a reptér irányába.

- Hogy van?- érdeklődött.

- Jól- vontam meg a vállam, majd a tájat kezdtem fürkészni.

- Örülök, hogy kibékült Isabellel- közölte mosolyogva.

- Egyenlőre még csak nem utálom és kezdem megkedvelni... - sóhajtottam- Attól félek, hogy ez csak egy időszak nála és nemsokára újra elhagy.

- Nem hinném- mondta lágy hangon, majd megsimította a kézfejemet, anélkül, hogy le vette volna tekintetét az útról.

- Remélem- motyogtam magam elé.

A hosszú sorban állva, várva arra, hogy felszállhassak a gépre a gondolataim elkalandoztak.
Folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, hogy "Milyenek lehetnek a testvéreim?". Nagyon izgultam már. Végre lesznek olyanok, akik megértik min mentem keresztül a szüleimmel kapcsolatban, akiknek bármit elmondhatok és megbízhatok bennük...

- Kisasszony!- kopogtatta meg a vállamat egy idős nő, jelezve, hogy én következem.

Megkerestem az E17-es ülést, mely jobb oldalt, az ablak mellett helyezkedett el.
Miután millió élnézés közepette lehuppantam a székbe, előkaptam a telefonom, hogy megnézzem válaszolt-e Colton. De nem... pedig látta. "Aranyos."
Próbáltam nem foglalkozni vele. Már lassan egy hónapja alig látjuk egymást és nem nagyon foglalkozunk a másikkal, mármint én küldök neki egy-egy üzenetet, és ő néha méltóztat visszaírni. Fogalmam sincs, hogy juthattunk el idáig. Kb. 4 héttel ezelőtt még Hawaiin nyaraltunk, együtt, most meg...

Kihalásztam a táskámból a nyakpárnámat, majd felvettem és kényelembe helyeztem magam. Igen, bárhol, bármikor álomba tudok szenderülni, kivéve a sötétben, egyedül...
Igyekeztem kitisztítani a fejem, hogy ne gondoljak se Coltonra, se a közeledő, izgalmas találkozóra, amit már nagyon várok. Viszont nem értem, hogy miért pont Londonban kell ezt megrendezni... Mindegy, lényeg, a lényeg. Az, pedig a családom.

Ötletem sincs arról, hogy mennyit szundizhattam, de az biztos, hogy nagyon, de nagyon sokat, ugyanis amikor felébredtem már világosodott. Kábán dörzsöltem meg a szemem, majd elhúztam az apró függönyt, mely eddig az ablakot takarta és csak néztem a napfelkeltét.
Gyorsan a karórámra pillantottam, mely Los Angeles-i idő szerint volt beállítva és 19:28-at mutatott. Ekkora lenne az idő eltolódás? Akkor ezek szerint nemsokára megérkezünk. Már nagyon izgatott vagyok.