6
Az első csókunk, illetve együtt-alvós esténk óta Coltonnal a kapcsolatunk szorosabb. Rengeteget vagyunk együtt és nagyon jól érezzük magunkat. Szeretem. Bármikor számíthatok rá és mindig ott van ha kell nekem. A kapcsolatunk annyira komolyra fordult, hogy elhatározta, hogy bemutat a nemrég haza érkezett szüleinek. Ma, vacsorára megyek át hozzájuk, pontosabban Colton visz el.
Már este 6 felé készülődni kezdtem, hihetetlenül izgultam. Mindenképpen jó benyomást szerettem volna tenni és elegánsan kinézni. Ebben segítségemre volt Ingrid, akivel egész jó barátnők lettünk. Igaz, ő picit idősebb nálam, de hiszek abban, hogy az elegancia kortalan.
Kb. fél órányi keresgélés után megtaláltuk A ruhát. Gyönyörű, királykék színe van. Rövid, de nem túlságosan. Szexi, de nem kihívó. Tökéletes.
A hajamat kiengedtem és kissé besütöttem.
Megálltam a tükör előtt, hogy "megcsodálhassam" a végeredményt. Igazából, egész jól néztem ki.Mikor Colton megérkezett szinte tátva maradt a szája, mire én csak, amolyan "Ugyan!" képet vágtam.
Közelebb mentem hozzá és adtam egy puszit a szájára.- Szia- mosolyogtam.
- Szia! Gyönyörű vagy- jelentette ki.
- Szerinted a szüleidnek tetszeni fog?
- Persze- bólintott magabiztosan- Imádni fognak téged.
Miután elköszöntünk Georgetól és Ingridtől elindultunk.
Egész úton gondolkodtam. Nagyon izgultam. Szerettem volna ha Mr. és Mrs. Terro kedvel engem, hiszen George bírja Colton és ő számít az én "apámnak".
Picit talán még féltem is.
Pontosan 8 órakor parkoltunk le a feljárón. Nagyon ideges voltam.
Colton megfogta a kezem és bíztató pillantásokat küldött felém, aztán benyitottunk az ajtón.Colton szülei ott álltak előttünk, mintha csak valami címlapról léptek volna elő. Óvatosan átkarolták egymást és fogkrém reklám mosollyal az arcukon néztek minket. Egész aranyosnak tűntek.
Mr. Terro nagyon magas volt. Egy szürke öltönyt vislet, vörös inggel. Viszonylag hosszú, feketés-őszes haját hátrazselézte. Fekete, szakálla nélkül letagadhatott volna pár évet, de így inkább mondanám 50-nek, mint 42-nek.
Mrs. Terro egy sötétkék, selyem ruhát viselt, mely elég sokáig simult rá, kifejezetten jó alakjára. Szőkés haját szigorú kontyba kötötte.
Összességében egyáltalán nem hasonlítanak Coltonra.- Sziasztok!- kezdte Colton hangosan- Anya, Apa... bemutatom Rachelt.
Próbáltam barátságos képet festeni. Miután mindkettejükkel kezet fogtam a hangulat oldódni kezdett. Viszonylag keveset kérdeztek és azok is csak lényegtelenek voltak.
Leültünk az asztalhoz, majd Mrs. Terro tálalta a levest.
- Szóval, Rachel- emelte fel a fejét Mr. Terro a tányérból- Mi történt a szüleiddel?
Hát, igen... Ezt utálom a legjobban.
- Nos,...
- Nem szeret beszélni róluk- szakított félbe Colton.
- Igaz ez?- vonta fel a szemöldökét Mr. Terro.
- Igaz, de elmondhatom- jelentettem ki.
Colton apja intett egyet, amolyan "Halljuk!" módon.
- Szóval a szüleim kiskoromban elköltöztek otthonról, hogy a cégükre koncentrálhassanak. Engem pedig egy inasra bíztak, George-ra. Pár évvel ezelőtt elváltak, utána pedig Anya kiköltözött Európába az új férjével, hogy Párizsból irányítsa az egyik irodát. Pár héttel később Apám is elment oda- magyaráztam.

STAI LEGGENDO
Álmaim pasija [befejezett]
Storie d'amoreAmikor Rachel, az átlagos, kissé karótnyelt lány a kaján mosolyú idegennel álmodik, majd találkozik is vele... az élete fenekestül felfordul.