A színeshajú [m.c.]

32. rész

Borzalmas rémálmomból két erős kéz rázott föl. A tökéletes horror sztoriból hirtelen feketeség lett, majd hallani kezdtem ahogy a nagyon ismerős hang nevemet ismételi. A hanghoz később egy név is kapcsolódott, majd mikor kilábaltam 'reggeli' zavaromból, rájöttem, hogy föl kéne kelnem mielőtt még Luke összerázza a gyomrom.

Kinyitottam a szemem és ránéztem a fiúra.

-Na végre!-forgatta meg a szemét, majd elengedett.- Éppen le fogod késni a géped álomszuszék.-közölte a tényeket.

Fölpattantam, majd a szekrényemben kezdtem kutatni. Kivettem egy egyszerű farmert és egy fehér trikót és bementem a fürdőbe öltözni. Pár perc (na jó, elég sok perc) elteltével teljes menetfelszerelésben kiléptem az ajtón, majd gyorsan kikaptam egy fekete pulcsit a szekrényből és magamra kaptam.

-Ez hozzám képest olyan volt mint a villám, de ugye tudod hogy a Linkin Park felirat a hátadon van a kapucni pedig elől?-mosolygott a szöszi, mire egy ásítás közepette észre vettem a hibát. Gyorsan korrigáltam a dolgokat, majd már tényleg indulásra készen álltam az unokabáttyám előtt.

-Mehetünk.-jelentettem ki kicsit sem vidáman.

Nem akartam elmenni. Nem akartam a barátaim nélkül elmenni. Nem akartam a szerelmem nélkül elmenni. A tudat, hogy életem legszomorúbb napján nélkülük kell helytállnom szinte széttépett.

Luke fölkapta a cuccomat, majd elindult kifelé az ajtón. Utána mentem, lerohantam a lépcsőn, majd senkivel sem törődve kitrappoltam a kocsihoz. Mielőtt beültem volna, hallottam, ahogy Ashton utánam kiabál az ablakból.

-Hey! Meg sem ölelsz?-próbált szomorú képet vágni, bár az arcába lógó tincseivel nem nagyon ment. 

-Sajnálom, Ash, de most nem. Majd találkozunk.-ültem be az autóba, majd erősen koncentráltam a kesztyűtartó bámulására. Lukey beszállt mellé, majd integettem egyet Ashynek, aki szorgalmasan vissza integetett és elindultunk a reptér felé. 

Az út unalmasan telt. Mindössze Kellin Quinn csodálatos hangja zengte be a jármű utasterét. Az album első száma volt a kedvencem, így elkezdtem dudorászni, amit Hemmo észre is vett.

-Szereted a Sleeping With Sirenst?-kérdezte megtörve a bámulatosan jó csendet. 

Válaszként csak bólintottam, majd magyarázatot is adtam.

-Michael megszerettette velem.-mondtam halkan. A szőke fiú újból az útra összpontosított, majd megállt a repülőtér előtt. Kiszálltunk a kocsiból, és besétáltunk. Gyorsan elköszöntem Luketól, majd gyorsan becsekkoltam és leadtam a csomagom. Irány haza!

~~~~~~~

Majd' 22 órával később sikeresen leszállt a gépünk Sydneyben. Az út egyszerűen borzalmas volt. Mellettem ült egy nő, aki terjesztette össze-vissza a bacijait, és természetesen engem is telibe tüsszentett párszor, a másik oldalamon pedig egy férfi ült aki annyira horkolt, hogy még bedugott füllel is hallottam. Persze, amikor befogtam az orrát még Ő volt felháborodva, hogy hogy viselkedek egy idegen emberrel. 

Beérve a repülőtérre és lerendezve a csomagom elkezdtem keresni Lizt, mert elméletileg neki kellett jönnie értem. Végig kutattam az egész épületet, de sehol sem találtam a nagynénikémet. Kimentem a reptér elé, és ott kezdtem el várni. 

Reggel öt révén, a nap még felkelőben volt. Gyönyörű arany sugarai játszadozva csillantak meg a parkolóban álló autók szélvédőjén. 

Csak bámultam ki a fejemből, mikor megláttam Liz ezüst kocsiját, ami megállt előttem. Bedobtam a hátsóülésre a táskám, majd beültem.

-Jó reggelt!-köszöntött műmosollyal az arcán. Neki sem volt túl jó kedve a mai nap miatt, pedig általában mosolygós.

Elmormoltam egy 'szia'-t, majd elindultunk. Sorra figyeltem az elhaladó fák zöldes lombkoronáit, leolvastam a többi autó rendszámát miközben zenét hallgattam, csak hogy ne unatkozzak annyira látványosan. Mikor megálltunk a Hemmings rezidencia előtt kipattantam a járműből és bevittem a cuccom. Minden szó nélkül elfoglaltam a vendégszobát, majd ledőltem. 

Az álmomon gondolkoztam. Pusztán egy álom, de féltem. Féltem, hogy ez talán mégis megtörténik. Féltem attól, hogy egyszer magamra maradok, barátok nélkül, akik számomra már a családot jelentik. Rettegtem attól, hogy egyszer ők is ugyanúgy itt hagynak és nélkülem boldogabbak lesznek, mint valaha. Tudtam, hogy Michael igazán szeret engem, de tisztában voltam azzal is, hogy semmi sem tart örökké. Tisztában voltam azzal, hogy az ember maga körül a mennyországból képes egy pillanat alatt lángoló, égető poklot teremteni egy aprócska kis hibával is. Féltem, hogy elkövetem ezt a hibát egyszer.  Vagy esetleg bárki más körülöttem.

Gondolataimat Liz hajtotta el, aki benyitott a szobába. 

-Gondoltam, jobb lenne neked ha Luke régi szobájában alszol, hisz az otthonosabb, mint ez az egyszerű fehér szoba.-mosolygott, majd intett, hogy menjek föl vele. Követtem őt egészen Hemmo volt szobájáig, amit Liz gondosan kulcsra zárt, tekintettel arra, hogy senki ne jusson be. Kinyitotta előttem a bejáratot, majd belépdeltem. Körül néztem. 

Otthonos szoba volt. A fal vajszínűre festett, tiszta. A szekrényen, ami közvetlenül az ággyal szemben látható, képkeretek foglaltak helyet. A bejárattal szemben egy hatalmas ablak, lehúzott rolóval. Alatta egy íróasztal, különböző mappákkal. 

Beléptem, majd elkezdtem nézegetni a képeket a szekrényen. Pár fotó a bandáról, a családról, valamint rólam és Lukeról. Ahogy ránéztem a rólunk készült képekre akaratomon kívül is elmosolyodtam. Előtörtek a szép emlékek. Ahogy az egyik képen hintáztam, és Lucas lökött, de túlságosan erősen, így kiestem belőle és majdnem eltört a karom, de még ezen is nevettünk. A másik kép egy családi grill partyn készült, ahol Luke véletlenül beleejtett a medencébe egy egész steaket, aztán fölkapott és utána dobott. A kutya persze rögtön rám is ugrott akit az az eszement unokatesóm követett, és a végén az lett, hogy szobafogságot kaptunk, mert mindenki tiszta víz lett és emiatt vége lett a bulinak. 

~~~~~~

Gyorsan átöltöztem a temetésre hozott ruhámba, majd kezembe véve egy hatalmas koszorút és egy papírt, amire időközben ráírtam a búcsúbeszédem, lementem a nappaliba, ahol Hemmingsék maradék tagjai vártak. 

-Mehetünk?-kérdezte halkan a családfő, mire mindenki egy bólintással válaszolt. 

~~~~~~

A temetés végén zokogva hagytam el a temetőt. Andy futott utánam, hogy megnyugtasson, de belátta, hogy nem fog neki menni. Egyszerűen fájt. úgy éreztem, mintha engem temetnének el. Mintha valaki kitépné a szívemet a helyéről. 

----------  

Nos, ennyi lett volna ez a rész. Eléggé gagyira sikeredett, mert igencsak ihlethiányban szenvedek, de megpróbálom összeszedni magam. Köszi hogy olvassátok a sztorim, imádlak titeket! ♥