22. rész

4.3K 258 6
                                    

2015. március 17.

Nagyon elvagyunk eddig a banda Los Angelesi házában, amit tulajdonképpen csak kölcsönbe szoktak kapni, arra az időre, amíg itt tartózkodnak. A srácok egyfolytában az új albumon dolgoznak, ami miatt nincs túl sok szabadidejük, sajnos. Michaellel minden rendben, nagyon imádjuk egymást, amikor ideje engedi elvisz valahova randira. Agnesel jól összebarátkoztunk, bár Bettyvel nem igazán találják meg a közös hangot. A Hey Violet hivatalosan is a turné része lett. Calum teljesen beléjük habarodott. Azt mondogatja, hogy a kedvenc bandája lett. Már bandatrikót is szerzett. Rena és a többiek örülhetnek, hiszen momdhatni befutottak és meg is találták a legnagyobb rajongójukat Calum Thomas Hoodot. Éppen a plafont bámultam, mikor kicsapódott a szobám ajtaja. Betty trappolt be a helységbe. Idegesen levágott elém egy újságot kinyitva, amit alaposan szemügyre vettem. "A 5 Seconds Of Summer és a drogok?"-állt nagy lila betűkkel a lap közepén. Hirtelen lefehéredtem. Pár napja elmentek a srácok bulizni nélkülünk. Valószínű, hogy a képek arról a partyról származnak. Olvasni kezdtem a cikket. "Korábban már beszámoltunk arról, hogy a 5 Seconds Of Summer nevezetű fiatal tagokból álló bandát a Los Angelesi rendőrség vezette ki egy ismert szórakozó helyről, mivel országunkban még kiskorúnak számítanak. Most úgy tűnik tovább fokozták a helyzetet, hiszen az emberek szerint kábítószert fogyasztottak."-írta a lap. Tovább nem bírtam olvasni. Gyorsan előhalásztam zsebemből a telefonom és tárcsáztam Michael telefonszámát. Viszonylag gyorsan felvette.

-Szia, Méhecském.-szólalt meg.

-Szia! Haza kell jönnötök. Nagyon gyorsan.-mondtam idegesen.

-Miért? Van valami baj? Mi történt?-pánikolt be.

-Csak gyertek haza most!-parancsoltam, majd megszakítottam a vonalat. Bettyn is enyhe pánik uralkodott az olvasottak miatt.-Bet, nyugodj meg, ez csak egy pletykalap. Sosem írnak igazat benne. Tudod, hogy a srácok sosem drogoznának.-próbáltam nyugtatni.

-A cigiről is azt hitték a rajongók, Cal mégis néha rá szokott gyújtani.-dőlt el az ágyon.

-Bízol bennük?-tettem föl a kérdésem.

-Ez hogy jön ide?

-Úgy, hogy ha nem bízol bennük, akkor elhiszed amit a lapok írnak.-mondtam higgadtan, bár legbelül én is egy kissé ideges voltam.

-Igaz.-sóhajtott. Ajtócsapódást hallottunk. Mike rohant be a szobába.

-Jézusom, mi a probléma, Méhecském?-kérdezte aggódva, miközben magához húzott és szorosan megölelt. Megfogtam az újságot és a kezébe nyomtam. Elkezdte olvasni. Látni lehetett az arcán, hogy nem érti a dolgokat és próbálja értelmezni a szavakat.

-Hogy mi?-döbbent le.-Én...mi...nem is.-dadogott.

-Mi az Mike?-jött oda Ash.

-Haver ezt nézd meg!-adta tovább neki a napilapot. Ashton szemei kidülledtek a cikk láttán.

-Mi a fasz?-döbbent le.-Ez nem igaz! Ugye nem hittétek el?

-Gondoltuk, hogy nem drogoznátok, de ez eléggé durva. Honnan a fészkes fenéből jön nekik ilyen?-kérdeztem, mikor már mindenki látta a sajtó alkotta rémálmot.

-Fogalmam sincs, de ha kívül álló lennék ezekből a képekből simán elhinném.-nézett ki a fejéből Cal.-nézzetek Michaelre! Mint egy rossz drogos, komolyan. Nagyon durva. Mikor voltunk mi ilyen állapotba? Nem is ittunk sokat.

-Nem tudom, hogy honnan szedték ezeket.-nézett Luke.

-Ezt mindenképp tisztáznunk kell a rajongóknak.-mondta Mike.

-Ez egyértelmű volt, Cliffy. Reménykedjetek, hogy nem hiszik el.-néztem körbe rajtuk. Mindenki elvonult a saját szobájába. Mikeyval feküdtünk az ágyon, közben (mostmár) hamvasszőke hajú barátom nyomta a Twittert.

-Ma megnézünk valami jó filmet?-kérdezte.

-Könyvtolvaj?-kérdeztem vissza.

-Rendben.-mondta, majd megcsókolt. Ezt nagyon gyorsan megbeszéltük.
A nap további részében filmet néztünk és beszélgettünk. Mindkettőnk gyorsan elaludt este.

~~~~~~~~~~

-Méhecském, jó reggelt!-szólitott kellemes, mély hangján Michael, mire azonnal kipattantak a szemeim. A barátom egy tálcával a kezében állt előttem. A tálcán helyet kapott eper, palacsinta és narancslé.-Hoztam neked reggelit.

-Köszönöm, Cliffym!-mosolyogtam. A legjobb erre ébredni. Felültem az ágyon, ő pedig az ölembe tette az ételt. Mellém ült, majd enni kezdtünk.

-Ma elviszlek vásárolni, ha te is szeretnéd.-mondta, miután befejeztük a reggelit.

-Benne vagyok.-pusziltam meg az arcát. Elvette a maradékot és leszaladt vele. Mikor visszaért szabályosan ráugrott az ágyra, aminek következtében én majdnem leestem. Lefeküdt, majd magához húzott. Egy darabig a plafont bámultuk. Érdekes elfoglaltság. Észrevettem, hogy Mike egy picit gyorsabban veszi a levegőt. Arcára néztem és megállapítottam, hogy elaludt. Hirtelen megszólalt a telefonja fölkelt és megnézte, ki hívja reggel nyolckor. Egy nyöszörgést követően maga mellé dobta a készüléket.-Ki volt az?

-Anyám.-mondta fáradtan.

-Föl sem veszed?- vontam fel szemöldököm.

-Reggel hatkor keltem. Hulla fáradt vagyok.-mondta, majd tovább aludt.

A színeshajú [m.c.]Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora