A színeshajú [m.c.]

33. rész

Amint hazaértünk a temetésről, pakolnom kellett a cuccaimat és már repültem is Portugáliába.

~~~~~

Éjjel értem oda. A srácokat gyorsan kiszúrtam a hatalmas épületben, mert pár lány igencsak hangosan hangosan örült nekik. Halkan odasétáltam hozzájuk.

Michael fölfigyelt rám, odajött és átölelt. Rögtön elhúzódtam tőle, mire furcsán nézett rám a kb. 30 (eddig) sikítozó lánnyal együtt. Csönd lett, viszont amikor Mike megfogta mind két kezem kaptam néhány portugál szót, és mondatot a tömegből, amik biztosan nem azt jelentették, hogy 'Úristen de édesek vagytok, legyetek boldogok'. Pár vakuvillanás, majd mindenki elkezdett susogni, amiből újabb hangzavar kerekedett. Páran próbáltak közelebb jutni a bandához, de a testőreik megakadályozták. Amíg Luke, Ashton és Calum fényképeket készítettek és aláírást osztogattak, persze csak azoknak akiknek a két ajtós szekrény-barátaink is megengedték, Mikey minden figyelmét rám szegezte és nem érdekelték a rosszalló pillantások.

-Mi a baj?-kérdezte a barátom annyira halkan, amennyire csak lehetett.

-Semmi.-feleltem szűkszavúan egy fejrázás közepette, majd kirántottam kezeim markaiból.-Nincs semmi baj. Kint megvárlak titeket.-mondtam, aztán kifelé kezdtem sétálni, de valaki meglökött a kezeivel, így a földön landoltam és igen csúnyán megütöttem a karom. Mit sem foglalkozva a hasító fájdalommal föltápászkodtam, majd folytattam utamat a kijárat felé.

Kint megálltam egy bokor és egy kuka között. Így legalább ha valaki föllökne (megint) vagy a kuka tart meg (csak nem esek bele), vagy egy bokor (remélhetőleg ki tudok mászni belőle), vagy pedig egy fal (ami remélem nem töri be a fejem). De legalább nem kéne a porban ücsörögnöm.

A fiúkat várva zenét hallgattam és dudorásztam, mikor pedig megláttam elvonulni a lánysereget megláttam őket is. Ha nem szólok nekik simán ott is hagytak volna.

-Hahó itt vagyok.-motyogtam. Felém néztek és én pedig elmormoltam egy 'mehetünk'-et mire Cal elvette tőlem a táskám.

-Ha már Michael nem képes rá, akkor majd én viszem.-mosolygott rám, majd elindult a busz felé. Ashton utána szökdelt, Michael szaporábban vette lépteit, így hátul maradtam Lukekal.

-Ezeknek honnan van ennyi energiájuk?-kérdezte álmosan.-Most ugrálhattak két órát, miért kell mindig így bepörögniük?-nyafogott mellettem.

Odasétáltunk a turné buszhoz, fölmentünk rá és valami elképesztően borzalmas látvány fogadott. Az aprócska előtérben, ami konyhaként funkcionált, valamint ott volt egy elhúzható fal mögött a mellékhelyiség. A pulton szanaszét dobálva voltak a műanyagpoharak és a kajamaradékok. Pár alsónadrág a földön volt. A hatalmas tükör mögött volt a hálórész, ahol nyolc kuckó kapott helyet. A matracokon az ágyneműk már össze-vissza voltak gyűrve, és egyedül árválkodó MacBookok, iPhoneok és iPadek hevertek rajtuk.

-Komolyan nyithatnánk egy egész Apple Storet.-jegyeztem meg halkan, mire a mögöttem haladó szőke fiú csupán hümmögve válaszolt, miközben egy banánt eszegetett. Tovább haladtam egy újabb tükörig, mire megérkeztem egy nappali szerűségbe, ahol mindenki ücsörgött és valami borzalmas spanyol szappanoperát bámultak. Franciául.

Fölfigyeltek rám, majd folytatták a dolgukat. Fölakasztottam a kabátom a sarokban elhelyezett fogasra és levettem a cipőm.

-Lehet itt fürdeni?-tettem fel halkan életem legesleghülyébb kérdését. Nyilván való volt, hogy nem.

Michael szem forgatva rám nézett és válaszolt:

-Ez egy busz, nem pedig egy hotelszoba, Édesem.-nézett rám. Mindenki hallotta a válaszát, és meglepődve néztek rá, mire kimentem a hálóba és a maradék egy ágyra költöztem, ami szabad volt. Lefeküdtem nem törődve azzal, hogy utcai ruhában vagyok és lehunytam a szemeim.

Alvási próbálkozásom a mellettem besüppedő matrac zavarta meg. Kinyitottam a szemem és Mikeot láttam meg.

-Mit akarsz?-kérdeztem durcásan.

-Miért húzódtál el tőlem mikor megöleltelek?-kérdezett vissza.

-Komolyan Michael még te kérdezed? Hol a francba voltál tegnap? Hm? Eltűntél pont akkor, mikor szükségem lett volna rád, és még annyit se mondtál, hogy hova mész vagy valami. Tudod mennyire hiányzott az, hogy átölelj? Hm?-néztem a szemébe.

-Sajnálom, jó? Nagyon fontos dolgom volt.-emelte védekezésképp maga elé a kezét.

-Igen, és mégis milyen fontos dolog?-kezdtem egyre hisztisebb lenni.

-Azt...azt nem mondhatom el.-motyogott.

-Jó Mike akkor menj vissza és nézd azt a hülyeséget a többiekkel.-fordultam a fal felé és húztam magamra a takarót. Éreztem, ahogy némán fölkel mellőlem és elmegy. Újból lehunytam a szemeimet, szorosan, hogy még véletlenül se akarjam kinyitni őket, fölkelni és Mikey után menni. Nem az én dolgom, hogy bocsánatot kérjek. Nem mindig nekem kell bocsánatot kérnem mindenkitől.

Miután kiürítettem az agyamból az összes gondolatot, szépen lassan elnyomott az álom.

-----

Nos, ez megint csak egy ilyen gagyi rövid részecske lett, de azért remélem sikerült valamennyire értelmesre csinálnom. Legközelebb hosszabbat fogok összehozni, ígérem! Köszi hogy olvassátok imádlak titeket! ☺