A színeshajú [m.c.]

25. rész

-Mikey, ne haragudj!-mentem utána. Benyitottam a szobába, ő pedig éppen ruhákat hajtogatott a szekrényben.-Baby, ne haragudj, kérlek.-öleltem meg.

-Nem haragszok, Méhecském. Csak nem szeretem, ha kioktatnak. Tudom, hogy neked most nehéz, nem is tudom miért reagáltam így. Borzalmas apróságokon is meg tudok sértődni.-hajtotta le a fejét. Megöleltem, majd lábujjhegyre emelkedve megcsókoltam.-Igazából, engem is eléggé megrázott az eset, csak nem mutattam ki. Ismertem a szüleidet. Nagyon jó barátok voltak az én szüleimmel. Egyszer, mikor kicsik voltunk, nálunk is voltál. Erre eddig nem emlékeztem, de amikor tegnap anya fölhívott, amíg te aludtál és elmondta mi történt, minden leesett. Visszaemlékeztem arra, amikor ültem a szobámba, azt hiszem hét éves lehettem, anyu pedig bejött, hogy menjek ki, mert vendégek érkeztek. Kisétáltam a nappaliba és ott állt egy gyönyörű kislány. A haja két copfban volt összefogva és rózsaszín kis ruhát viselt. Anya azt mondta, hogy "Mikey, ő itt Sarah. Menjetek játszani amíg mi beszélgetünk, rendben?", és megfogtam a kezed, hogy megmutassam merre van a szobám. Eléggé féltél tőlem, aztán mondtam, hogy nem bántalak. Megmutattam a LEGOimat, te pedig csak ültél az ágyamon és meg sem mertél szólalni. Aztán megdicsértem a szemed és azt mondtad, hogy hazudok, mert nem is szép.-nevetett. Elkapott a felismerés.

-Tényleg! Erre egyáltalán nem emlékeztem.-csaptam magam homlokon.-Hogy felejthettem el. Az a szöszi srác te voltál.-mondtam kissé lesokkolódva.-Nem hittem volna.

-Hát, én sem. De látod milyen az élet? Akkor még féltél tőlem, most pedig a barátnőm vagy.-mosolygott.

-A többiek szerintem már várnak ránk.-mondtam, majd ujjaimat az övéi köré kulcsoltam. Lementünk a lépcsőn, majd kimentünk a ház elé, ahol a többiek már türelmetlenül vártak minket. Cal és A valamin vitatkoztak (mily meglepő), Lucas pedig idegesen dörzsölgette a halántékát.

-Azt hittem már sosem jöttök. Ezek ketten megőrjítenek, nem lehet velük kibírni. Hagyjuk itt őket és vigyük helyettük Bettyt és Ashtont, kérlek!-könyörgött.

-Nem! Pont azért kellenek ők, hogy sikerüljön megbékíteni őket, vagy valami ilyesmi. Az a lényeg, hogy ők jönnek, és kész.-mondta szigorúan Clifford.

-Jó.-sóhajtott Luke.-Beszállás!-parancsolt. Mindenki beült, de most nem a szokásos helyzetben. Michael ült elől, én pedig hátul Calum és Agnes között.

-De nem érted, Hood, hogy nem fogunk egy sátorba aludni? Elmondjam spanyolul is, hátha úgy megérted? Csak mert akkor no vamos a dormir en una tienda de campaña! Így már érthető volt, Korea?-beszélt át rajtam Agnes.

-Hányszor mondjam még el, hogy nem vagyok Ázsiai?-kiabált rá idegesen Cal.

-Gyerekek, elég legyen már!-ordítottam el magam.-Mi a francért veszekedtek? Eddig legjobb barátok voltatok, de neked tetszik ő, neki pedig te!-mutogattam még mindig kiabálva.-Hol marad a barátság? És amúgy is, ha már ennyire kibaszottul tetszetek egymásnak, akkor miért nem viselkedtek normálisan, beszélitek meg az érzéseiteket aztán mentek el egy randira?

-Várj! Honnan tudod, hogy nekem tetszik Cal?-kérdezte félénken A.

-Jajj, ugyan már, a vak is látja, hogy hogyan nézel rá amikor nem figyel.-forgattam meg a szemem.

-Mi? Én bejövök neked?-lepődött meg Calum. Agnes egy aprót bólintott.-Akkor miért viselkedsz így velem? Tisztára úgy érzem mintha utálnál.-mondta szomorúan.

-Azért, mert nem akartam, hogy rájöjj, mert én úgy sem lennék neked elég jó.-rázta meg a fejét a göndör.

-Agnes, ha a barátnőm lennél én lennék a legboldogabb ember.-mosolygott Cal.