Stockholm Syndrome /One Direction FF/

Twenty-nineth episode

Miután Harry közölte velünk a hírt, zokogva rogytam én is a földre, s sírni kezdtem.

-Mi a faszt picsogsz? Neked köszönhetően történt ez az egész. Csakis te vagy a hibás.-köpte felém a dolgokat Harry, nekem pedig mintha minden egyes szóval egy újabb tőrt szúrtak volna a szívembe.

-Nem tudom, hogy miért én vagyok a felelős a haláláért. A kurva életbe, ha nem raboltok el, akkor most nem lennétek ilyen helyzetben.-szipogtam, de ő egy pillanat alatt felpattant, mintha így könnyebben tudna ordítani.

-Megan, a faszfej apád miatt raboltunk el. Azért, mert a cseszett életbe is, de a kibaszott kurva kokainnal kereskedtünk, és az apád lebuktatott minket, nekünk pedig börtönbe kellett volna rohadnunk, de tudod a mi bandánk mindig összetart, és nem tudtak utol érni. Kieszeltük, miről beszélek, Zayn terve volt, hogy álljunk bosszút azon a faszfej zsarun, aki a sittre juttatott volna minket, méghozzá azzal, hogy a lányát elraboljuk, de azzal nem számoltunk, hogy ez lesz belőle. Megöltek közülünk egyet. Ez olyan mintha egy részedet kiszakítanák belőled.-kiabált torka szakadtából, majd újra a falba vert egy hatalmasat, amitől vélhetőleg el is tört a keze. Ordítása zokogásba fulladt, ami egy újabb taposásként hatott a lelkemre és már szinte nem is vettem levegőt, mert annyira fájt már csak a létezés is, mert az akit szeretek, ilyen szinten szenved, és bánt is egy időben. A pánik úrrá lett rajtam, mivel a tüdőm nem jutott oxigénhez, s a mellkasomat szorítva rogytam a padlóra. Fuldokoltam, s vergődtem a földön, s a két fiú azonnal odarohantak hozzám.

-Megan, mi a baj?-kérdezte Niall, de ha meg is kellett volna szólalnom, valószínűleg ott halok meg.

-Pánik rohama van, bassza meg.-magyarázta Harry, majd letérdelt mellém, s monoton hangon utasítani kezdett-Megan, vegyél mély levegőt, majd szép lassan fújd ki. Tudod, ki a rosszat, be a jót.

-Harold, nem kéne kórházba vinni? Amúgy meg ha befognád a pofád és nem üvöltenél idegedben a közülünk legártatlanabbal, akkor most nem lenne ez.-osztotta ki a szőke a göndört.

-Nem fognád be a szádat, de komolyan. Próbálom megmenteni az életét, te meg most tartasz kiselőadást, hogy mit kellene, és mit nem kellene csinálnom.-köpte a szőkeség felé a szavakat, majd felém fordult, s a szemembe nézve próbálta felvetetni velem a saját lélegzésének tempóját. Szép lassan, egyenletesen engedte be a szervezetébe a levegőt, s szabályosan ki is fújta, ami nyugtatóan hatott a légvételemre, és az idegrendszeremre is. Niall kiment a bejárati ajtón, valószínűleg hogy elszívjon egy szál cigarettát.

-Nyugi Megan, semmi gond. Ne haragudj , azért amit a fejedhez vágtam. Igaza van a szőkének, te nem tehetsz semmiről.-mondta bocsánatkérően, miközben felsegített a földről, majd leültetett a kanapéra.

-Harry én ezt már nem értem. Egyik pillanatban elhordasz minden félének, a másik pillanatban meg Niall-nek adsz igazat, aki az én pártomat fogja. Teljesen kikészít ez az egész. Úgy viselkedsz mint egy terhes, aki mellesleg dühkezelési tanácsokra szorulna.-jelentettem ki, mire ő elmosolyodott, de újra visszatért a komoly arckifejezése.

-Meg kellene beszélnünk a dolgokat.-mondta, majd leüt mellém a szófára.

-Igazad van. Kezdhetnénk azzal, hogy miért is raboltatok el? Vagyis az imént elhadartad, de abból nem nagyon értettem.-tettem fel azt a kérdést, ami már az első fogvatartott napom óta érdekel.

-A srácokkal születésünk óta egy bandát alkotunk, és Brooklyn utcáin randalíroztunk, azonban amikor betöltöttük a 16 életévünket egy idősebb srác csatlakozott hozzánk, és ő bele kevert minket a kokain kereskedelem világába. Mivel mind az öten szegény család sarjai vagyunk, ezért nem állt messze tőlünk a törvénysértés, így több mint 5 éven keresztül űztük az ipart. Aztán egy nap az apád betért a bunkerünkbe, vett egy adagot, de elég körülményes volt, és túl sokat kérdezett. Röviden, lerítt róla,hogy zsaru. A srácokkal jelentettük ezt Joe-nak, a nagyfőnöknek, de ő csak kinevetett minket, és visszaküldött a raktárba dolgozni. Viszont mi eléggé be voltunk tojva, ezért úgy döntöttünk, hogy lelépünk. Megérte ugyanis apád még aznap visszament a társaival, és Joe-t illetve a többieket letartóztatták. 10 évet kell ülniük, azonban a nagyfőnöknek vannak összeköttetései és már igen csak megbűnhődtünk, nem beszélve arról, hogy apád is összefogott vele, így egyszer 10 törtek ránk, és elég rendesen elgyepáltak minket, majd felkeresték a családjainkat is, majd közölték velük, hogy ha bármilyen kapcsolatba keverednek velünk, akkor elveszik mindenüket. Akkor döntöttünk úgy, hogy bosszút esküszünk apád ellen, és akkor jött a tökéletes terv, hogy elrabolunk téged.-mesélte el, én pedig pillázva hallgattam.

-Tehát ezért tartotok fogva. Értem, vagyis már sejtem.-magyaráztam.

-Viszont én is kíváncsi lennék valamire. Miért feküdtél le Liam-el?-nem tudott a szemembe nézni, valószínűleg, mert annyira fájt neki ez az egész.

-Az igazat megvallva fogalmam sincs. Nem tudom, mit is gondoltam. Liam azt mondta, hogy ezzel akar bocsánatot kérni, és hogy ez soha nem fog kiderülni. Aztán amint megtörtént, én meg is bántam, de már nem volt visszaút. Én sajnálom, ugyanis ezzel tönkre tettem mindent, ami köztünk alakult.-mondtam, s egy könnycsepp legördült az arcomon.

-Tudod Megan, nagyon nagyot csalódtam benned, amikor kiderült, és úgy gondoltam, hogy soha nem fogom megbocsájtani ezt neked.-amikor ezt kimondta, a szívem szakadt meg, de folytatta a gyötrésemet- Úgy gondoltam, hogy te más vagy mint a többi lány, sőt biztos voltam benne, hogy más vagy, de mégis elvesztetted a bizalmamat, azonban ma rájöttem, hogy nem vagyok rá képes, hogy tovább nehezteljek rád.-motyogta, s bele nézett a könnytől csillogó szemeimbe.

-És miért?-kérdeztem, s abban a pillanatban az arcomat két tenyere közé fogta, és a hüvelykujjaival letörölte a könnyeimet, majd egy puszit lehelt ajkaimra.

-Azért, mert bármilyen hülye helyzet is a miénk, és lehet, hogy a te szemszögedből csak úgy nevezett "Stockholm szindróma", de én akkor is úgy érzem, hogy szeretlek, és soha nem akarlak elengedni.

Drága Csibéim!

Nagyon sajnálom, de teljesen el voltam havazva, így több mint egy hét csúszással hoztam a részt, de remélem azért nem hagytok komi nélkül. Nos az előző részhez jött néhány hozzászólás, ahol a saját véleményeteket fogalmaztátok meg Zayn-el kapcsolatban és én azt őszintén tiszteletben tartom, bízom benne, hogy nem lesz ebből több vita, igaz hogy az én véleményem teljesen más, de úgy gondolom, hogy nem ítélhetjük el a másikat, csak azért mert máshogy látja a dolgokat. 

Kitartás holnapra a sulihoz, és remélem mindenkinek csodásan telt az őszi szünete ;)

Ezer puszi mindenkinek <3