Stockholm Syndrome /One Direction FF/

Second Episode

Fel nem tudtam fogni, miért pont én kellettem nekik, és hogy mivel érdemeltem ki ezt a "királyi" bánásmódot. Körülnéztem, hátha találok valahol valami menekülési útvonalat, de most őszintén mit vártam egy poros, rég nem használt pincétől? Kiépített szellőző nyílás sem volt, ennek köszönhetően olyan dohos szag volt lent mint az időseknél. Valaha virágokat tárolhattak itt, mivel rengeteg bomlásnak indult virágszirom díszítette a beton padlót ami életében nem látott sem szőnyeget, de talán parkettát vagy csempét sem. Csak ültem a hideg padlón, és kezdett a tudatomba beférkőzni a tény, hogy a rengeteg krimi sorozat, ahol a gyilkosok elrabolják az áldozatukat és fogva tartják őket évekig, talán a valóságon alapszik. Szép lassan ment le a nap, amit onnan tudtam mert egy 1 méterszer fél méteres ablak "díszítette" a legpiszkosabb falat, arra viszont rájöttem, hogy egy rácsot erősítettek a nyílászáró elé, így még véletlenül sem tudok megszökni. Szöget ütött a fejembe, hogy talán nem zárták be az ajtót, ezért meggyötörten feltápászkodtam, felszaladtam a lépcsőn, lenyomtam a kilincset, ami az én segítségemmel lesüllyedt. Megnyomtam az ajtót kifelé , és láss csodát az kinyílt. Szép lassan kezdtem el kifelé tolni, hogy még nehogy észre vegyen bárki is, de mint utólag kiderült, nem volt otthon senki. Megkerestem a bejárati ajtót, majd riadtan jöttem rá hogy zárva van, így kénytelen leszek az ablakon távozni. Körülnéztem a szobába, és meg is találtam a tökéleteset. Odarohantam, kinyitottam, majd nagy nehezen kimásztam. Egy bokor tövébe estem. Autó hangjára lettem figyelmes. Mikor a zaj irányába tekintettem, az öt srác nevetgélve igyekezett a ház felé. Szép lassan kibújtam rejtekhelyemről, egy újabb eltakaró fa mögé libbentem. Innentől már sima ügy lesz, gondoltam, és megvártam míg bemennek a házba, és futni kezdtem. Nem tudtam hol vagyok, azt sem hogy hova tartok, csak futottam az életemért.

-Baszki.-kiáltott fel Niall, mire hátrapillantottam, és ijedten kaptam vissza a tekintetem az útra, ugyanis utánam futott Louis és Zayn is. Egyre gyorsabban futottam, de sajnos ők is egyre közelebb értek hozzám. Csak futottam, minden erőmet beleadva.

-Állj meg, és talán megkegyelmezünk!-kiáltotta az a vadállat Zayn.

-Hülye ribanc, ha most azonnal nem állsz meg, azt nagyon csúnyán megbánod!-kiabált már Louis is , aki előszeretettel használ csöppet sem kedves jelzőket az emberekre. Lehet, hogy jobban jártam volna, most visszagondolva, de nem kockáztattam, mert reméltem, hogy el tudok futni előlük, ám az erdő olyan hosszan követte utamat, szinte azt hittem, hogy a végtelenségig húzódik. Csak futottam, de úgy tűnt, hogy a fiúk csakhamar utolérnek, így hát úgy döntöttem, hogy befutok az erdő sűrűjébe és ott elbújok. Hirtelen jobbra kanyar, egy hatalmas ugrással magam mögé tessékeltem a kidőlt fát, és folytattam a futást. Itt-ott belém állt a vadrózsák tüskéje, volt hogy egy kiálló  fa szántotta végig a lábam, de a cél a megmenekülés volt, így hát ezeket semmibe véve folytattam utam. Észre vettem, hogy a fiúkkal szemben sikerült néhány perc előnyt szereznem, így menedék után néztem, de sehol semmi. Lassan már úgy éreztem, hogy ha nem állok meg ott ájulok el, így hát bebújtam egy hatalmas bokor védelmező ágai közé, még az sem érdekelt, hogy szanaszét szúrnak a tüskéi, csak azt tartottam szem előtt, hogy valószínűleg így fogok megmenekülni. Leguggoltam, és a szám elé tett kezemmel próbáltam tompítani a zihálásommal kibocsájtott hangokat, kisebb-nagyobb sikerrel. A lépéseket, egyre közelebbről hallottam. Az ágak reccsenése jelezte, hogy ha most nem maradok csöndbe, talán soha többet nem lesz lehetőségem, hogy bármilyen hangot is kiadjak. Egyre távolabbról hallottam lépteket és felszabadultan sóhajtottam fel. lejjebb hajoltam, és már a lábakat sem láttam, így hát felálltam, de azt hiszem ezt nem kellett volna, ugyanis állt mögöttem valaki.

-Meg vagy ribanc.-kapta el a hajamat, Louis és így rángatott végig az úton-Remélem azt tudod, hogy ezért csúnyán meg fogsz fizetni. Hihetetlenül felbosszantottál mindannyiunkat. Készülj fel, mert elég rendesen megkapod a magadét.-nevetett ördögien, s csatlakoztak hozzá a többiek is, amikor visszaértük a házhoz. Még akkor sem engedte el a copfom, amikor már a lépcsőn mentem lefelé, így sikeresen elestem, ő pedig félreugrott, és tökéletes bukfencekkel gurultam le a lépcsőn. Sírva fogtam a fejemet, mire odalépett hozzám Liam, és felsegített. Átölelt, mire én kitágult szemekkel néztem a szemébe.

-Jaja cicám, ölelj vissza, és nem esik bántódásod, én megvédelek.-mondta selymesen hívogató hangján, amiben éreztem, hogy készül valamire, épp ezért ellöktem magamtól, és hátrálni kezdtem. Amint hátra léptem, ő egyre közelebb jött, a hátam már a falnak döntöttem, de ő még jobban hozzápréselt a hideg betonhoz.

-Bárcsak nem lennél ilyen önfejű, és makacs, Akkor azt hiszem mi még jóban is lennénk. Ha most teljesítetted volna  a kívánságom, hancúroztunk volna egy jót, majd a fiúkkal szemben megvédtelek volna, és talán el is engedtünk volna, de így sajnos jár a büntetés.-súgta a fülembe, majd mondandója végén egy hatalmas pofon csattant az arcomon, mire odakaptam a kezemet. Éreztem, hogy ég és valószínűleg vörös is volt a helye, de a fiúk szemrebbenés nélkül végignézték. Felnéztem a barna bociszemű srácra, akiből legkevésbé néztem volna ki, hogy nőket bántalmaz, és a könnyeim kezdtek potyogni.

-Miért csináljátok ezt?-zokogva tekintettem végig a srácokra, akik félkörben nézték végig Liam "műsorát". A fiúk mit sem törődve a kérdésemmel, jöttek hozzánk közelebb.

-Remélem egy életre megjegyezted, hogy nem próbálsz meg elszökni, mert úgy is utolérünk.-kacagott sátánian az az idegbeteg Zayn.

-Egyébként jobb ha tudod, hogy a kísérletednek köszönhetően, holnap nem kapsz kaját.-mondta Niall.

-Srácok, nem akarjuk megölni, ugye?-nézett kétségbeesetten Harry a fiúkra, aztán rám.

-Csak nem sajnálod, édes?-kérdezte Louis, és odalépett a sráchoz, és végigsimított az arcélén.

-Csak nem akarok gyilkos lenni, ő nem tehet semmiről.-mondta, miközben idegesen dobolt a lábával.

-Jól van, Mr. Szánalmas.-forgatta meg szemeit Lou, és a srác mellé lépett.

-Miért fiúk, talán ti meg akarjátok ölni ezt az ártatlan lányt? Arról volt szó, hogy elraboljuk, de nem terrorizáljuk.-tett szemrehányást Harry.

-Drága Harold, te szívszerelmes. Ha nem fogod be a szádat azonnal, te se kapsz kaját, és bezárlak ide, sőt még seggbe is kúrlak. Szóval kussolj be.-látni lehetett Lou arcán a feszültséget, és talán ő is ráébredt, hogy nem helyes amit tesznek, de inkább csak megrázta a fejét, hogy nehogy átvegye a lelkifurdalás a düh helyét.

-Akkora egy fasz vagy Hazza.-mondta Liam.

-Persze utáljatok ki azért, mert nem akarom egy ártatlan életét kioltani.-tette keresztbe kezeit a mellkasa előtt.

-Harry fogd be a pofádat, és menj fel, ugyanis most igazán ki leszel akadva, ha ezt végignézed.-közölte Niall, én pedig előre rettegtem. A lábaim remegtek, és már lassan belefulladtam a könnyeimbe.

-Nem látjátok, hogy halálra rémült?-nézett mélyen íriszeimbe, és próbált így nyugtatni.

-Jól van Harold, te most szépen fel jössz velem.-mondta Louis, és olyan erővel markolta meg Harry karját, hogy felszisszent. Összehúztam magam, a földre rogytam, és levegőt sem kaptam a félelemtől. Ziháltam, mintha most futottam volna le a maratont, a könnyeim pedig patak ként szántották fel az arcomat. Harry kikerült a látóteremből, és akkor igazán hatalmába kerített a félelem. A fiúk egyre közelebb kerültek hozzám, én pedig sikítani kezdtem, mire minden fiú hátrébb lépett egy lépést, még Liam is, aki eddig a falnak préselt.

-Azonnal fejezd be, kurva.-üvöltött rám Zayn, és a keze már csattant is az arcomon, mint ahol Liamé is egy perce. Abba hagytam a sikítást, de vele együtt a gondolkodást is, illetve a látásom se volt az igazi. Szép lassan leborultam a földre, mint egy krumplis zsák, és elsötétült minden.

Sziasztok Drága Olvasóim!

Remélem, hogy ez a rész is elnyerte a tetszéseteket. Várom a komikat, és a szavazatokat!

Sok puszi és ölelés