Little Shy Ariel (feat Harry Styles )(magyar)

Prológus - Tündérmese

Anya mindig azt mondta, azért nevezett el a kis hableány után, mert tudta, hogy olyan különleges leszek egy nap, mint ez a hercegnő. És amióta az eszemet tudom, mindig azt gondoltam, hogy olyan voltam, mint a kis hableány, csak uszonyra lett volna szükségem. A tó volt a királyságom és apa Poszeidón. Emlékszem, amikor egész délután úsztam, úgy téve, mintha lett volna uszonyom. Az összes dalt tudtam a meséből, igen, minden héten megnéztem... anyával. Én vagyok a legfiatalabb hatunk közül, így mivel a nővéreim felnőttek, Anya és én ketten csináltunk gyerekes dolgokat. Játszott velem, tündérmeséket olvasott nekem és megígérte nekem, hogy egyszer tökéletes hercegnő leszek.

És én hittem neki.

De magántanuló voltam; sosem kerültem kapcsolatba másokkal a családomon és az állatainkon kívül. Egy tavacska mellett élünk egy szép házban, elég nagy, majdnem olyan, mint egy tó. Úszhatsz benne és hajókázni is lehet rajta. Van egy kikötőnk. Gyönyörű hely, ami generációk óta a családomé és igen, örökre az én királyságom marad. De igazán messze van a várostól, így iskolába járni bonyolult lenne. Ezért anya tanított meg minket mindenre és ingyen vizsgázhattunk. Mindannyiunknál tökéletesen működött. Minden nővéremet felvették volna az egyetemre, habár nem mindegyikük élt a lehetőséggel.

Clara, a legidősebb, huszonhét éves, nővér. Renee, huszonöt éves, úgy döntött elmegy és azonnal színészként kezdett dolgozni. Pauline, huszonnégy éves, tanárként dolgozik. Michelle, huszonkét éves, Paulinnal dolgozik. Susanne, huszonegy éves, elhagyta a várost, hogy egy nagy cégnél dolgozhasson, ami már korábban felvette, a vizsgaeredményei mindig tökéletesek voltak; egyszer kijavított egy kérdést és elismerték érte- biokémikus lett. Mary, húsz éves, festő és neki is jól megy, azon gondolkozik, hogy Párizsba megy.

Sosem gondoltam, hogy hiányozni fog a magántanulóság. Boldog voltam; tökéletes volt. De anya... mindig is voltak szívproblémái, és ahogy felnőttem csak egyre rosszabb lett. Nem tudott többé velem futni, csak nézte, ahogy úsztam. És csak rosszabbodott az állapota, mikor tizenegy éves lettem... meghalt és szembe kellett néznem az iskolával. Akkor jöttem rá, milyen félénk is vagyok.

Előtte sosem vettem észre, mert mindig otthon voltam és a nővéreim mindig zajosak és magabiztosak voltak. Minden alkalommal, amikor haza jöttek a városból boldogok voltak, meséltek a kalandjaikról, és amikor rám került a sor, nem tudtam kezelni.

Már egy éve iskolába jártam, de senkihez sem beszéltem. Nem tudtam. Remegni kezdtem és izzadni és dadogni, a végén pedig sírásban törtem ki. Nem voltam képes megszólalni és az iskola felhívta apát sokszor, mert azt hitték otthoni problémáim vannak. De boldog voltak otthon... habár anya már nem volt ott többé. Mai napig hiányzik, de apa mindig azt mondja „emlékezz rá, ahogy mosolygott. Emlékezz rá a szíveddel és így mindig veled lesz."

Az iskolában azt hitték anya halála az oka annak, hogy nem beszéltem, de én tudtam, hogy nem. Félénk voltam... Nem volt olyan hangos személyiségem, mint a nővéreimnek. Nem voltam olyan, mint Ariel, az igazi kis hableány.

Ne gondoljátok, hogy ne próbálkoztam barátkozni. Akartam barátokat! De sosem tudtam beszéli velük és egy év után apa rájött, hogy csak szenvedtem az iskolában, mert képtelen voltam barátokat szerezni. Így újra magántanuló lettem, ezúttal ő tanított. A nővéreim segíthettek volna, de túlságosan elfoglaltak voltak a saját életükkel. Szóval csak apa és én voltunk.

Többször próbáltam meg visszamenni iskolába, és apával bemenni a városba dolgokért, amikre szükségünk volt... de sosem beszéltem senkihez. Még csak rájuk sem mosolyogtam.

Tudtam, hogy magabiztosságra volt szükségem, önbizalomra, de minden alkalommal, amikor beszélni próbáltam valakihez megbuktam, így egyre biztosabb lettem benne, hogy nem vagyok magabiztos. Nem tudtam olyan lenni, mint a karakter, aki után a nevemet kaptam.

Tizenöt évesen pirosra festettem a hajam, azt gondolva akkor ragyogó személyiségem lesz és magabiztos leszek. De ez sem működött. Még mindig festem a hajam. Megszokásból. Azt hiszem, és azért, hogy emlékeztessen anyára és a kedvenc Disney hercegnőjére.

Most tizenhét évese – majdnem tizennyolc – elfogadtam magam. Feladtam, hogy magabiztosabb legyek. Ilyen fájdalmasan félénk lány vagyok és nincs mit tenni. Szeretek énekelni. Anya megtanított, amikor kislány voltam és az volt az álmom, hogy híres énekesnő leszek... most már tudom, hogy ez lehetetlen. Sosem lennék képes mások előtt énekelni. És nem gondolom, hogy bármit is képes megtenni, aminek emberekhez van köze.

Így apával maradtam a földünkön. Mostanra már minden nővérem elment, csak én maradtam apának. Többé már nem fiatal, segítségre van szüksége, hogy fent tartsa a helyet. Plusz, már így sem olyan, mint volt. Még mindig ültet zöldségeket és eladja őket, a legtöbbet Rhonda Drennanek, a mellettünk lévő föld tulajdonosának. Egy nagyon különleges pihenő központja van és meg akarja vásárolni a mi földünket is, mióta a szomszéd föld tulajdonosával összeházasodott. A férfi pár éve meghalt, még mindig emlékszem rá. Kedves ember volt és mindig is megegyezést akart kötni apával. De sosem jutottak el odáig.

Ma mondta a híreket apa; megállapodást kötött Rhonda Drennal. Nem adta e a földünket, de beleegyezett, hogy egy részét kiadtuk Rhondának és a vendégeinek, hogy használják a tavat és most már neki dolgozunk. Még állást is ajánlott nekem.

Szóval, a dolgok változni fognak. Emberek fognak érkezni a birodalmamba, a tavamhoz. Emberek, akikhez képtelen leszek beszélni.

Amikor gyerek voltam, amikor azt hittem olyan voltam, mint a kis hableány, azt gondoltam majd találkozok a helyes hercegemmel a tóban, és megmenthetem és énekelhetek neki.... most már nem hiszek a tündérmesékben többé és most már tudom, hogy ha találkoznék a jó képű hercegemmel még a nevemet is képtelen lennék megmondani neki. És nem azért, mert eladtam volna a hangom egy pár lábért... hanem, mert én csak a kis félénk Ariel vagyok.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: