Little Shy Ariel (feat Harry Styles )(magyar)

15. fejezet - Izgatottság

Úgy érzem magam, hogy legszívesebben ugrálnék, táncolnék és énekelnék a madarakkal, én, Ariel Hamilton, megcsináltam. Beszéltem egy idegennel és nem csak köszöntem, volt egy valós beszélgetésem. Meghaltam-e majdnem? Természetesen, majdnem agyvérzést kaptam. De megcsináltam, ne nézzük milyen nehezen, de megcsináltam. Nem vagyok benne biztos, hogy az volt-e, mert nyomás alatt volta, mert háziként tekintettem a dologra, de megcsináltam és nem is lehetnék boldogabb.

Erőteljesnek érzem magam, csodálatosan, úgy érzem meg tudom hódítani a világot és semmi sem állíthat meg. Tudom, hogy ez az érzés nem fog sokáig tartani, de ez a legcsodálatosabb érzés, amit valaha tapasztaltam. Az érzés, ahogy az adrenalin pumpál az ereimben leírhatatlan.

Megállok pár másodpercre, hogy felnézzek az égre mosolyogva. Nem tudom nem ismételgetni, hogy megcsináltam. Talán Marenek igaza van és van önbizalmam, csak mélyen elrejtve, ahol nehezen elérhető, de bennem van. Neki könnyű magabiztosnak lenni, nekem nehéz, kifejezetten nehéz, de nem lehetetlen és a Niallel való beszélgetés a bizonyítéka, hogy meg tudom csinálni. Csak tovább kell próbálkoznom, gyakorolnom addig, amíg kevésbé lesz nehéz. Soha nem lesz könnyű, de könnyebb lesz, mint most.

Amikor újra magam elé nézek még mindig szélesen mosolygok, addig, amíg meg nem látom, hogy Harry Styles tart felém. Lefagyok, de másképpen. Nem a félelemtől akarok elfutni, hanem a meglepetés miatt.

"Szia." Mondja széles mosollyal, aranyos és édes, egy mosoly, ami mindenkit megnyugtat. És még mindig boldog és izgatott vagyok attól, amit tettem, így vissza mosolygok rá.

Harry pislog pár pillanatig és az ő mosolya is izgatottnak tűnik, ahogy tovább bámul. A szívem őrülten dobog, de annyira fel vagyok dobva, hogy nem tűnik el a mosolyom, a boldogságom nagyobb, mint az idegességem jelen pillanatban és sosem gondoltam volna, hogy valaha így fogok érezni.

"Én- um - én," Motyogja Harry és a fejét rázza kissé, mintha elfelejtette volna, hogy mit is akart csinálni. Így látni őt, megnevetett engem. Én is így nézek ki, amikor új emberekkel találkozok? Ha igen, aranyos vagyok. "É-én Niallt keresem, a banda társam. Szőke, ír, nevet mindenen. Lehet kicsit szomorúnak néz ki." Magyarázza Harry és én bólintok.

"Istállók." Saját magam is meglepem.

Az imént... Harry Styleshoz beszéltem? Egy szó, semmi dadogás és mosolyogva? Tényleg ezt tettem? Észre sem vettem. Én....én...

Szemeim tágra nyílnak és azt hiszem ki fognak esni a helyükről. 

"Köszönöm!" Mondja vidáman Harry és már elindulna mellettem, amikor rájön, hogy megszólaltam. A lány, akiről azt hitte néma az imént beszélt. "Várj, nem vagy néma!" Kiállt fel és én nevetek, de szemei tágra nyílnak a meglepettségtől és meglepetten ejti ki szavait.

"Nem vagyok." Mondom és kuncogok, mert ismét beszélek. Nem tudom, hogy az izgatottságom eredménye-e vagy másé, de az, hogy képes vagyok beszélni Harryhez, hogy megmutatom neki nem vagyok néma még boldogabbá tesz. Beszélek vele!

"Istenem, annyira sajnálom! Annyira kegyetlen tőlem, hogy azt hittem az vagy. Istenem, annyira, de annyira sajnálom!" Kér bocsánatot és tényleg idegesnek tűnik, így megrázom a fejem még mindig mosolyogva. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát emiatt. "Tényleg, nagyon sajnálom."

"S-semmi baj." Mondom kicsit kuncogva. Ezúttal kicsit dadogok, de beszélek. Azt hiszem meg fogom ölelni Mare-t, amiért erre képes vagyok.

"Sajnálom," Mondja ezúttal sokkal nyugodtabban, mosolya bizonytalan és nem tudok nem mosolyogva rá nézni. Beszélek hozzá, nem tudok túllépni a tényen. Beszélek valakivel. Kis mondatok, de beszélek. Többé nem hiszi, hogy néma vagyok. "Szóval, mi a neved?"