Little Shy Ariel (feat Harry Styles )(magyar)

19. fejezet - Idősebb testvér

Amikor este a központba megyek, még mindig levakarhatatlan a vigyor az arcomról. Nem tudok megszabadulni tőle. Végre tettem valamit a szorongásom ellen, végre kapcsolatba léptem emberekkel és ez boldoggá tesz. A lehetőség, hogy valódi barátokat szerezhetek, életem eddigi legjobb dolga, ami történt velem. Tudom, hogy sosem leszek olyan magabiztos és nyitott lány, mint, amilyennek anya gondolt a nevem alapján, de legalább nem leszek többé egyedül. Van esélyem, hogy barátokat szerezzek. Úgy értem, itt van Harry, aki valami őrült okból a barátom akar lenni. Ott van, Mare, aki segít nekem és én is segítek neki. És itt van Timmy is... sosem gondoltam rá mennyire barátságos és boldog tud lenni. Most már értem apa miért kedveli annyira, jó társaság apa számára. Örülök, hogy Timmy itt van velünk.

Tényleg barátokat szerezhetek.

Amikor a központba érkezek senki sincs itt, mint mindig, így teszem a dolgom. Behangolom a hangszereket és megtisztítom őket. Úgy tűnik valaki tényleg használta ma a termet. Ez furcsa, boldog vagyok, hogy valaki élvezte ezt a helyet, de ugyanakkor, zavar is. Azt hiszem egy kicsit féltékeny vagyok, mert ezek nem az én hangszereim,  ez a hely nem tartozik hozzám. És ez szomorú, mert szeretnék egy olyan helyet, mint ez.

Később, mikor végzek és elhatározom, hogy gyakorlok egy kicsit a hegedőn az ajtó kinyitódik. Megijedek, de nem ezúttal nem végzem a földön, ami fejlődés. Megnyugszom, amikor rájövök csak Mare az és nem valaki más. Tudom, hogy fejlődőm, de nem akarok túl messzire menni, nem tudom képes lennék-e beszélni egy olyan emberrel, akivel még sosem találkoztam. Mindenkivel, akivel eddig beszéltem, már találkoztam korábban, valahogy már szembe néztem velük. Olyanok, akiket ismertem.

"Hé, Ari." Üdvözöl Mare. "Hegedűnap? Van itt olyan hangszer, amint nem tudsz játszani?" Viccel könnyedén, miközben felém közelít.

"A duda." Válaszolok és csak nevet, tényleg nevet, habár komoly vagyok. Tényleg nem tudok rajta játszani. Egyet sem láttam még.

"Fogadok egy nap alatt megtanulnál rajta játszani." Állítja Mare és nem tudok nem elmosolyodni azon, milyen biztosnak hangzik, mennyire biztos benne, hogy ilyen rövid idő alatt meg tudnék tanulni játszani a dudán. Ez annyira...elképesztő érzés, hogy valaki ennyire vakon bízik benned, valaki, aki nem a rokonod és nem kötelessége, hogy támogasson, mint apa. "Ma valahogy máshogy nézel ki, Ari. Valami más a szemedben. Annyira...csillognak." Bámul Mare óvatosan, tetőtől talpig végigmér és ajkai mosolyra húzódnak. "Mi történt ma veled?"

Nem tudok mit tenni hatalmas mosolyom ellen, amikor eszembe jut mi történt ma reggel. "Beszéltem Carlal," Kezdem, "Követtem a házihoz adott utasításokat. Jó érzés volt."

"És még mi?" Kérdez tovább Mare, hogy folytassam, csípőjét enyémhez nyomja és elveszi tőlem a hegedűt.

 Érzem, ahogy forrósodik az arcom és elfordulok, remélve, hogy Mare nem veszi észre. "T-találkoztam....találkoztam azzal a sráccal, akiről meséltem neked." Vallom be suttogva.

"Aw, annyira imádni való vagy, amikor elpirulsz, Ari! Szóval nagyon odalehetsz ezért a srácért, huh?"

Lefagyok, amikor meghallom. Oda vagyok? Én? Harryért? Ez sosem fordult meg korábban a fejemben. Úgy értem, kedvelem Harryt, annyira kedves fiúnak tűnik, de rajongani érte... annyira...nem is tudom elmagyarázni.  Azt hiszem, sosem kedveltem senkit ilyen értelemben.  Sosem éreztem vonzódást senkihez, nem hiszem, hogy felismerném, ha valakiért rajonganék. Eddig csak rejtőzködtem az emberek elől. Az, hogy egy sztárért rajongok, nem olyan, mint egy átlagos emberért. Ahhoz, hogy valakit kedvelj igazán meg kell ismerned, egy rajongás csak fantázia; ez teljesen más dolog.

Nem tudom oda vagyok-e Harryért. Kedves és nagyon jóképű, de ez elég? Tudom, hogy folyamatosan rá gondolok és nagy szerepe van abban, hogy túl akarok lépni a szégyenlősségemen, de ez azt jelenti, hogy oda vagyok érte? Hogy lehetnék ebbe biztos? Van rá mód, hogy rájöjjek?