Little Shy Ariel (feat Harry Styles )(magyar)

16. fejezet - A szerződés

Amikor este a központba megyek, hogy végezzem a dolgom nem tudom letörölni a vigyort az arcomról. Eszembe jut, ahogy beszéltem Niall-el és Harryvel és enyhe kuncogásban török ki. Olyan vagyok, mint egy idióta, tudom, de nem tud érdekelni. És ezért tartozom Marenek. Ő vett rá, hogy megtegyem, még akkor is, ha nehéz volt, boldoggá tett. Hálás vagyok neki és ezért amikor meglátom a zene teremben rám várva, felé futok és ráugrok. Majdnem úgy, mint Timmyre a mai nap folyamán.

'Woah! Boldog vagy?" Kérdezi visszaölelve és én kuncogok ismét. "Történt valami?" Kérdezi következőleg megtörve az ölelést és visszahúzódik.

"Megcsináltam!" Fakadok ki és Mare felhúzza a szemöldökét. "Beszéltem valakivel. Két emberrel! Nem csak köszönés volt, beszélgettem velük!"

Szemei tágra nyílnak meglepettségében, mielőtt széles mosolyra húzódnak ajkai. "Ez elképesztő! Tudtam, hogy képes vagy rá, Ariel. Megmondtam, nem igaz? Van önbizalmad, csak el kell érned magadban."

"Annyira nehéz volt." Vallom be és mély levegőt veszek. "Majdnem elájultam, de megoldottam. Hallottalak a fejemben, ahogy azt mondod meg tudom csinálni. Még egy mókushoz is beszéltem."

Mare nevet rajtam és megsimogatja a fejem, mint egy kis kutyának szokás. Nem bánom, hogy ezt teszi, Suzannera emlékeztet, az egyik nővéremre. Ő csinálta mindig ezt, amikor még itt éltünk velünk.

"Gyakorlat teszi a mestert, szóval tovább kell dolgoznod. Idővel könnyebb lesz." Mondja és én lelkesen bólintok. Mindent elhiszek, amit mond. Megtette azt, amit a tanárok és a terapeuták is próbáltak. Biztos vagyok benne, hogy varázslatos, olyan ereje van, amitől az ember képes a lehetetlenre. "És tovább dolgozunk rajta. Mindig itt leszek neked." Mosolygok és ő is, már a mosolya elhiteti velem, hogy igaza van. "Nos, elmondod kikkel beszéltél?"

"Két vendéggel." Mondom és érzem, hogy elpirulok, így lesütöm a szemem, egy hajtincset a fülem mögé simítok. "Már láttam őket korábban, de sosem beszéltem velük. Mindig elbújtam." Folytatom suttogva, még mindig kerülve a szemkontaktust. "Egyikük, az oka annak, hogy.... hogy....nem csak az oka, valami több.... miatta akarok... túllépni a félénkségemen." Mondom hadarva és dadogva.

"Ő a motivációd?" Veti fel Mare és fejemet felemelve nézek rá. Kétségbeesetten bólintok és ő kuncog. "Értem. Nos, biztos vagyok benne, hogy ha továbbra is erősen dolgozol képes leszel vele újra beszélni sokkal könnyebben és barátokká válhattok. És ki tudja," Mondja húzogatva szemöldökét. "Talán több is lehet belőle."

Érzem, hogy a gyomrom görcsbe rándul, ahogy ezt mondja és biztos vagyok benne, hogy paradicsommá vörössé válok, a puszta gondolatra, hogy Harry és én többek lennénk, mint barátok. Őszintén nem az én súlycsoportom és ez lehetetlen. Az is elég lehetetlennek tűnik, hogy barátok legyünk. De Mare mondta ezt és a szívem megdobban, valami furcsát érzek magamba, csípő érzést, hogy kuncogjak.

Amikor ismét Marre nézek viccesen bámul rám, egy mindent tudó vigyorral és ettől bizonytalanná válok és félre nézek, a hajammal játszom, a fülem mögé teszem és próbálom lenyugtatni magam.

"Nos, nem akartalak kínos helyzetbe hozni, térjünk vissza az üzletre." Mondja és nem tudom türtőztetni magam.

"To defeat, the Huns!" Éneklem és ahelyett, hogy furcsának tartana Mare csak kuncog. "Bocsi."

"Semmi baj. Egyébként, apa ügyvéd, így elmondott mindent, hogy ez hogy hivatalos és hogy lehet elkerülni minden félreértést. Ezért jöttem ma ezzel ide. Segítséget kértem a nagynénémtől,"Fejemet oldalra billentem, kicsit összezavarodom, amikor Mare megragad egy mappát, ami a zongorán volt. "A nagynéném a hely tulajdonosa." Szemeim tágra nyílnak a ledöbbenéstől, még akkor is, ha Mare nemtörődömnek tűnik. "Egyébként, a segítségét kértem, ezért van ezt itt nálam."