Little Shy Ariel (feat Harry Styles )(magyar)

29. fejezet - Megleptés

Az igazat megvallva, közel sem olyan rémes a helyzet, mint amire számítottam. Harry társasági ember, mint Mare és nem okoz neki gondot apával beszélni. Hamarosan nevetnek és jól érzik magukat, míg én csak nézem őket. Fogadok Jimmy nevetne ezen. Valójában észre sem vesszük, amikor  elérkezik az vacsora idő, így apa meghívja Harryt. Vacsorát készítek és azt hiszem Harry apával marad, hogy beszélgessen vele, de velem jön a konyhába és segít nekem.

"Apukád nagyon kedves." Mondja, miközben a salátát készíti.

"Igen," Értek egyet. "Imádom. Nehéz neki mióta anya meghalt, de jó munkát végzett kétségtelenül."

"Ez csodálni való, tudod? Apának és anyának lenni egyszerre." Teszi hozzá Harry és egyetértően bólintok.

"És én sem tettem könnyűvé számára. Iskolába küldött, mert anya tanított addig, mivel minden iskola messze van. De az iskolában nem beszéltem senkivel. Ez a sulinak és apának is gondot okozott. Ekkor diagnosztizálták a szociális szorongási zavarom." Meglep milyen könnyű Harrynek mesélni. Sokkal könnyebb, mint Marenek vagy bárki másnak.

"Biztosan nehéz lehetett, de most már jobb. Úgy értem jobban vagy.  Barátok vagyunk, nem?" Mondja és megfordulva látom, hogy engem bámul édesen mosolyogva.

"Igen," Mondom, de eszembe jut, amikor olyan közel voltunk egymáshoz, amikor közel hajolt hozzám, amikor megöleltük egymást, amikor a kezemet fogta és összefűzte ujjainkat. Barátok ilyet nem csinálnak, igaz? De ha nem barátok vagyunk, akkor mik?

"Jó." Ennyit mond, mielőtt elfordul és a salátára koncentrál ismét.

Ezután átlagos dolgokról beszélgetünk és amikor kész a vacsora akkor odamegyünk apához a nappaliba. Kellemes este, de mennem kell a központba, mint mindig és felajánlom Harrynek, hogy elviszem. Csak ekkor jön rá apa, hogy ő egy vendég, ami azt jelenti, hogy híresség. Nem tudom apa mit gondolt korábban, de az arca megfizethetetlen, amikor összeteszi a darabokat.

A központban Harry bekísér a zene terembe és nem megy el addig, amíg Mare meg nem érkezik. Még a hangszerekkel is segít nekem. Amikor Mare besétál veszem észre, hogy Harry viselkedése megváltozik és eszembe juttatja, amit előtte mondott nekem.  És rosszul érzem magam, mert ez miattam van.

"Sziasztok!" Köszön boldogan Mare és Harry csak kedvesen mosolyog. "Jó napotok volt?" Kérdezi és egy mindent tudó vigyor ül arcán és elpirulok, mert tudom, hogy ez mit jelent.

"Majdnem meghaltunk." Válaszol Harry és én levegő után kapok. "Beleestünk a tóba és elmerültem, de megmentett."

Ránézek és látom, ahogy Marre bámul, várja, hogy valamit mondjon. De azt sem tudja, hogy első alkalommal megmentettem Harryt, így nem reagál és látom, hogy ez frusztrálja Harryt,

"De ettől eltekintve jó volt." Szakítom félbe és Mare mosolya szélesedik.

"Ez remek. Örülök. A tizennyolcadik szülinapod nem múlhatott el átlagosan, igaz? És egy halálközeli élmény még jobbá teszi." Viccelődik és idegesen nevetek.

Harry rám néz és nézése ismét megváltozik, gyengédebb és kedvesebb és ez annyira igazságtalan Marrel szemben, mert nem csinált semmit. Az egész az én hibám, hogy gyáva vagyok és nem mondom el neki az igazat.

"Nos, hagyom, hogy tegyétek a dolgotokat. Majd találkozunk, Ariel." Mondja és felém hajolva arcon puszil.

Most először csinált ilyet és érzem, hogy megfagyok. Hátralép és melegen rám mosolyog, amitől érzem újra élek.

"Boldog szülinapot még egyszer." Suttogja Harry, mielőtt  megfordul és elmegy. "Viszlát, Mare." Mondja, mielőtt kimegy az ajtón és egyedül hagy minket.