Little Shy Ariel (feat Harry Styles )(magyar)

20. fejezet - Biztonságos mennyország

"Hé, szia." Hallom valaki hangját, amikor ellenőrzöm a mai kirándulás előtt a hajókat. Megfordulok és Harryt pillantom meg tisztes távolságban, egyszer pólót és nadrágot visel sportcipővel és melegen mosolyog rám.

A szívem gyorsabban kezd dobogni és érzem a szokásos gombócot a torkomban. Az összes tünetemet felismerem egy időben, mosolygok, amikor meglátom. Pár napja láttam utoljára és ezalatt Mareal dolgoztam a magabiztosságomon és a videónkon is. Már majdnem készen vagyunk vele, és még én is feltűnök benne, ahogy zongorázom. Csak a kezem látszik és Mare azt akarta több is látszódjon, de nem tudnám elviselni. Egy újabb bizonyíték, hogy nem tudnék előadóművész lenni és fellépni mások előtt. Még egy kamrával sem tudok szembenézni.

Mare minden napra ad nekem egy kis feladatot. Mint például, kezdeményezzek beszélgetést, üdvözöljek több embert, vegyek részt az egyik hajókiránduláson, hogy emberek között legyek. Még mindig nehéz, de megcsinálok minden feladatot és Mare mindig boldog tőle, hogy kezdek magabiztosabbá válni. Felemelő érzés látni a fejlődést.

"Hé, Harry," Válaszolok félénken, de legalább nem dadogok. 

"Hogy vagy? Nem láttalak mostanában. Elfoglalt vagy?" Érdeklődik Harry és tesz egy lépést felém. Kicsit kiegyenesedem és idegesebbé válok.

Az egyik dolog, amit Mare mondott, hogy figyeljem, hogyan reagál a testem és irányítsam. Több reakcióra kell figyelnem és le kell nyugodnom. Például az őrülten dobogó szívemre. Becsukom a szemem pár másodpercre és mély levegőt veszek, próbálok lenyugodni. Működik. Úgy értem még mindig gyorsabban, mint az általában, de nem érzem úgy, hogy szívrohamot kapok. Irányítom a testem.

"Igen, egy kicsit." Válaszolok és tovább mosolygok. "És te?"

Tudom, hogy a Harryvel való beszélgetéseim során nem beszélek sokat. Sokkal kényelmesebb, ha Timmyvel beszélek - jó barátokká váltunk, nagyon kedves, mint idősebb testvér -, Mare és még Carl is. Ő is kedves.

"Semmit nem csináltam. Csak Niallel lógtam. Profi lovagló lett." Válaszol Harry szórakozott vigyorral. "Én nem vagyok olyan jó, de próbálkozok."

"Ez az, ami számít." Mondom neki és vigyora szélesedik.

"Segíthetek valamiben, vagy végeztél?" Kérdezi következőleg és megfordulva látom, hogy már az összes hajót ellenőriztem.

Megfordulok és újra szemébe nézek. "Itt végeztem."

Harry ragyogóan mosolyog rám, szemei kicsit felragyognak a boldogságtól és újra azt érzem, hihetetlen, hogy boldognak a közelemben, hogy a barátom lehet. Nem értem, én csak egy unalmas és félénk lány vagyok.  De ő tényleg nagyon boldognak néz ki. Rájöttem miért szeretek időt tölteni vele. Rájöttem miért boldog mindenki, ha Harry rámosolyog, de ki vagyok én, hogy így megmosolyogtatom?

"Sétálunk egyet?" Ajánlja és én vállat rántok, nem bánom mit csinálunk. Idegesen boldog vagyok.

Így elhagyjuk a dokkot és a tó körül sétálunk, nyugodtan. Eleinte nem beszélünk és talán nekem kéne megtörnöm a jeget, de mindenki tudja, hogy nem vagyok ilyen. Megszoktam a csendet. Ezért továbbra is csendben sétálunk, de tudjátok mit? Nem kínos. Úgy értem, az, de nem annyira. Van valami megnyugtató Harryben, mintha a jelenléte lenyugtatna.

Észre sem vettem, de beléptünk az erdőbe. Alig veszem észre, mert megszoktam. Annyira ismerem a környéket, hogy csukott szemmel is járhatnék. De Harry nem és elkezd botladozni.

Nem tehetek róla, de kuncogok. Úgy értem, kevés dologban lehet felbukni, de ő megtalálja őket: faágak, kövek, botok, bármi. Nem esik el úgy, mint mikor követett az erdőbe, de botladozik folyamatosan és én végig kuncogok. Próbálok uralkodni magamon, de nagyobb, mint én és tudom, hogy kényelmetlenül érzi magát; elpirul meg minden.