One Millions /H.S./ |Befejezett|

11 folyt.12 fejezet

Visszatekintés:2010

London,randi és az ismeretlen srác.

-Indulhatunk Emz?-Nézett rám Harry csillogó szemekkel,és felém nyújtotta a jobb kezét.

-Aha.-Mondtam neki kissé remegő hangon az izgatottság miatt,és bele csúsztattam a tenyerem az ő nagy kezébe.

-Elmentünk!-Pillantott Harry rá a családunkra,mire ők izgatottan bólintottak.Talán anya jobban izgulhatott nálam is ahogy az arcán láttam.

-Sziasztok!-Hallottuk meg a kórust ahogy elköszönnek,de mielőtt kézen fogva Harryvel kiléptem volna a szobából Gemmára pillantottam és eltátogtam neki,hogy drukkoljon,és feltartotta mindkét hüvelyk-ujját.

Nem szóltunk egymáshoz Harryvel míg ki nem értünk a hotel épületéből.

-Annyira izgulok,Jézusom!

-Hé,nyugi! Csak én vagyok az.-Mosolygott rám nyugtatóan.

-Na nem mondod!-Néztem rá kissé epésen,mire kinevetett és magához húzott,és megpuszilta a homlokom.

-Hová megyünk?-Jutott eszembe,hisz nem említette meg,hogy hová visz.

-Mivel nem nagyon ismerem Londont,így csak a Starbucksba tudunk elmenni,nagyon sajnálom.-Láttam rajta,hogy marcangolja magát.

-Tökéletesebb nem is lehetne!-Szorítottam meg egy kicsit az össze kulcsolt ujjainkon,mert tényleg így gondoltam.Minek elmenni egy puccos étterembe,mikor nem az a lényeg hogy mennyit fizet az ember hanem,hogy két ember közel kerüljön egymáshoz.

Az út további részében nem beszélgettünk,csak sétáltunk egymás kezét fogva és nézelődtünk.

Ahogy oda értünk az üzlethez,Harry kitárta az ajtót és előre engedett,nem foglalkozva a tömeggel,és azzal sem,hogy páran ránk néznek.Csak rám fókuszált.

-Mit kérsz Em?-Érdeklődött,mivel délután fél 6 van,nem szabadna koffeint inni,de a teát kívántam.

-Egy teát,légyszi.-Mosolyogtam fel ez előttem álló göndör hajú fiúra,aki csak lehajolt és megpuszilta az arcom,mire zavaromban a mellkasába temettem az arcom,és éreztem,hogy az vibrál a nevetéstől.És azt is éreztem,hogy a hasamban lévő pillangók életre kelnek.

A sor nagyon lassan haladt,majd' tíz percet kellett várni,hogy sorra kerüljünk.

-Bent szeretnél maradni,vagy inkább menjünk valahová?-Foglalt helyet a velem szembe lévő széken.

-Nem kéne.Hideg van,és nagy valószínűséggel eltévednénk.-Indokoltam.

-Igazad van.-Villantott egy tökéletes mosolyt.

-Nekem mikor nincs?-Kuncogtam fel.

-Ne túlozzunk Kedvesem.-Viccelődött,mire ki nyújtottam rá a nyelvem.

-Képzeld.-Komolyodott el,és én is így tettem.-Jövőhéten kezdek egy pékségben dolgozni otthon.

-Nem mondod!-Meglepődtem,nem kicsit.

-De mondom!-Nevetett fel jókedvűen.

-Az jó!Nagyon büszke lehetsz magadra!Hisz melyik tizenhat éves fiú áll el dolgozni a mai világban?-Tettem fel a költői kérdést,mire szerényen mosolyogva vállat volt.

-És a suli mellett bírni fogod?-Néztem rá aggódva,nem szeretném ha túl hajtaná magát.

-Nem kényszerből megyek oda,inkább,hogy legyen egy kis plusz pénzem,és segítsek anyunak.Ha pedig már nem fogom bírni akkor majd otthagyom,ennyi.Amúgy is,csak négy órát fogok dolgozni,így lesz időm veled is lenni.A hétvégéim szabadok.-A mondata végén a kezemhez nyúlt amit az asztalon pihentettem.Ő annyira emberi,annyira jó szívű.