The Bright Side

2

2. Fejezet

A táskám aljáról előhalásztam a mobilomat aztán felszisszentem, amikor a készülék kijelzője nem reagált a bekapcsoló gombra.

- Mi az? - Nézett rám Lynn.

- Lemerült a mobilom. Telefonálnom kéne... 

 - Hát, ha nekem lenne mobilom kölcsönadnám. De nyugi már csak tizenkét óra és megérkezünk. Biztos föltöltheted majd a táborban. - Mondta, mire felsóhajtottam. Nem akarok várni tizenkét órát.

- Na és Sol mi az ábra a pasikkal? Van valakid odahaza, vagy mért vagy ilyen közömbös?

- Én csak egyszerűen nem tervezek jelen pillanatban semmifajta románcot az életembe. Az előző kapcsolatom....enyhén szólva is rosszul ért véget. - Mondtam és reméltem, hogy ez elegendő válasz Lynn-nek, ám ő továbbra is kíváncsian pislogott rám.

- Hallgatlak. - Mondta arra várva, hogy folytassam a sztorit.

- Michaellel egy évig voltunk együtt. Az elején még minden jó volt, úgy éreztem én vagyok a legszerencsésebb lány a földön. Aztán egyre rosszabb lett. Michael folyton rossz bandákba keveredett, drogot kezdett árusítani, ivott és egyre erőszakosabb lett. Amikor szakítani akartam vele, megütött. Másnap a rendőrök letartóztatták drog kereskedelem miatt. - Válaszoltam. Lynn az arcomat fürkészte.

- A pasik néha...- kereste a szavakat.

- Megbízhatatlan, változásra képtelen seggfejek? - fordultam felé.

- Úgy valahogy. - nevetett föl.- Azt hiszed, ők a mindened, aztán meg a végén kiderül, hogy valójában semmik sem. De tudod egy rossz tapasztalat nem szabad hogy visszatartson. - Mosolyodott el halványan. Azonban a jelen pillanatban nem a pasik körül járt az eszem. Odamegyek, teszem a dolgom, várom hogy leteljen a kilenc hónap aztán hazamegyek a húgomhoz. De nem akartam Lynn-t lelombozni, úgyhogy azt feleltem:

- Igazad van.

- Persze hogy igazam van. - Bólintott elégedetten, én meg csak az ablak felé fordultam és egy darabig néztem az elmosódó tájat, végül lehunytam a szemem, és próbáltam elaludni, mert ha alszom, akkor gyorsabban eltelik az idő.

***

Több óra borzasztóan hosszú, elviselhetetlenül meleg és kényelmetlen busz út után végre megérkeztünk Dél- Carolinába, a Camp Buttlear katonai táborhoz. Hatalmas kerítés húzódott a nagy beton épület előtt. Körülötte nagyobbnál nagyobb sátrak és tréningpályák voltak.

- Huhh! - nézett ki Lynn a busz ablakain keresztül.

- Huhh bizony. - Bólintottam a tekintetemet végigfuttatva a táboron. Mind az öten leszálltunk a buszról és megálltunk a kerítés előtt, a busz pedig azonnal indult tovább, tehát teljesen egyedül ácsorogtunk a forróságban a hatalmas vaskerítésnél.

- És most? - Kérdezte karba tett kézzel Myra. Végszóra, az épületből kilépett egy magas, katonai egyenruhába öltözött férfi és határozott léptekkel jött felénk. A kapu kinyílt előttünk, mi pedig lassan beléptünk a tábor területére. Az egyenruhába öltözött férfi megállt, a tekintetét végigfuttatta rajtunk, majd mély, tekintélyt parancsoló hangon megszólalt.

- Rollins hadnagy vagyok. Kövessenek! - Adta ki a parancsot, aztán megfordult és újra az épület felé vette az irányt, mi pedig egy szó nélkül követtük. Beértünk az épületbe, és egy nagyobb teremben álltunk meg.

- Ha jól tudom, maguk az IGR- ből jöttek. Az intézetben felvilágosították önöket, arról hogy mi fog várni itt magukra, ám nem árt ha felfrissítjük az emlékezetüket és már az elején tisztázzuk a szabályokat. Magukon kívül még két intézmény vesz részt a programban. Az Atlantai Girls United, akik maguk előtt fél órával érkeztek és a Jaksonville-i fiatalkorúak börtöne, az ő csoportjuk azonban csak öt hónap múlva érkezik. A feladatuk nagyrészt konyhai kisegítésből fog állni, és az épület takarításából. Ezenkívül a raktárban kell majd segédkezniük. És csak hogy egy percig se unatkozzanak, mindennap este 6-7-ig edzésen kell részt venniük, amit vagy én, vagy az arra kijelölt katona fog tartani. Nemleges választ semmi esetben nem fogadok el, bármit kérdezek, arra a válasz igenis uram. Aki a szabályokat nem tartja be, azt olyan gyorsan visszaküldöm Illinoisba, hogy a lába sem éri a földet. A katonák hálótermébe a belépés tilos, kivéve ha oda vannak beosztva takarítani, vagy ha valamilyen okból kifolyólag én azt kérem. - Mondta, beszéd közben pedig egyenes vonalban, kihúzott háttal, hátra kulcsolt kézzel járkált előttünk.- Ami pedig a táborban lévő katonákat illeti. Maguk még tinédzserek, a katonáim pedig már egy ideje nem láttak nőt. Kilenc hónapig fognak magukkal egy fedél alatt élni, én pedig nem lehetek ott mindenhol, hogy megakadályozzam az elkerülhetetlent. Azonban ha észreveszek ezzel kapcsolatban bármit, az illetőt visszaküldöm az IGR-be. Campbell őrmester parancsait, ugyanúgy teljesítik ahogyan az enyémeket, továbbá a szakaszvezetőt, az ezredest és minden ittlévő felnőttet is hasonlóképpen tisztelnek. Minden világos? - Állt, meg hirtelen előttünk, mire mind az öten bólintottunk.