The Bright Side

Dylan Special #19

19. Fejezet

Az éjszaka alatt, semmi sem változott, Sol még mindig nem állt szóba velem, és én még mindig a világ legnagyobb barmának éreztem magamat. Az, hogy mit tettem Sollal, már önmagában is elég volt ahhoz, hogy tükörbe se legyen kedvem nézni, de azt nem gondoltam, hogy ezzel az egész faszsággal még a legjobb barátomat is megszivatom. Már a folyosó végéről hallottam Lynn ismerős hangját, ami épp az udvarra vezető ajtó felől hallatszott.

- Hagyj békén! – szólt az ellenkezést nem tűrő hang, és a következő percben már meg is láttam Lynn, aki sebes léptekkel vonult előre, Tylerrel a nyomában.

- Lynn, az istenért állj már meg. – emelte fel a hangját Tyler, lépést tartva a heves lánnyal.

- Momentán egy cseppet sem vagyok rád kíváncsi Tyler. – nézett hátra a válla felett Lynn szigorúan.

- Beszéljük meg, jó? - Ekkor Lynn észrevett, és a szája csúfondáros mosolyra húzódott.

- Na tessék, itt van minden baj forrása. Ha annyira beszélgetni akarsz Tyler, inkább vele beszélgess el egy kicsit. – vetett rám gyilkos pillantást, majd elviharzott.

- Fuh bazdmeg. – mondta Tyler a hajába túrva és egy ideges pillantást vetett rám, majd befordult a szobánk irányába. Azonnal utána eredtem.

- Tyler figyelj... - kezdtem, amikor beértünk a szobába, és láttam, hogy egyedül vagyunk.

- Mi a franc ütött beléd? – szakított félbe idegesen. – Ez nem kóser tesó, nagyon nem.

- Mond meg Lynnek, hogy semmi közöd nem volt a dologhoz oké? Ha kell én is elmondom neki. Nyugi.

- Ne mond nekem, hogy nyugi, a kurva életbe! – emelte fel idegesen a hangját.

- Én se így akartam rendben? Baszki fogalmad sincs mennyire szarul érzem magam. – per pillanatban például, az ördöggel és képes lennék üzletet kötni, ha cserébe visszacsinálhatnám az egészet.

- Nem is értem, hogy juthatott ilyen az eszedbe haver. - Csóválta a fejé Tyler. - Thomastól még oké, de tőled...

- Felfogtam, rendben? - Kiabáltam rá, és belevertem az ágy keretébe. Tyler sóhajtott egy nagyot, és mikor újra megszólalt, már higgadt hangerővel beszélt.

- Nem érdekel hogy csinálod, és nem is tudnék ebben segíteni, mert ezt neked kell megoldanod. De hozd helyre, az istenért. – mondta, aztán kisétált a szobából, és magamra hagyott. Nem akartam, hogy még neki is szar legyen az én hülyeségem miatt. Végre talált egy hozzá illő lányt, és erre én vagyok aki szabotálja a legjobb dolgot, ami történt vele. És legjobb dolgot, ami valaha velem történt.

***

A nagybátyám említette, hogy nemsokára jönnek, a harmadik intézményből a program résztevői. Még csak egy kicsit sem érdekelt, hogy kik jönnek és mikor. Egészen addig a pillanatig, amíg Emettel és Joeyval be nem sétáltunk a csarnokba. Amikor megláttam, hogy Sol az egyik sráccal beszél, akik ma jöttek hozzánk a fiatalkorúak börtönéből, elöntött a féltékenység. Már számtalanszor megpróbáltam vele beszélni, hogy elmagyarázhassam neki az egészet, de sosem hagyta. De tudtam, hogy nem fogom feladni. Néztem, ahogy beszélgetnek a sráccal, aki úgy nézett ki, mint aki a helyi gettó fenegyereke címre hajt. Nem tetszett, ahogyan Solra nézett. Ismertem ezt a nézést. Mi több, ezt a tekintetet, én fejlesztettem a csúcsra. Régebben gyakran alkalmaztam arra, hogy elérjem amit akarok. Nem tetszett a kaján vigyor a csávó arcán, és bár Sol nem tűnt kifejezetten lelkesnek, a beszélgetés miatt, az sem tetszett, hogy egyáltalán szóba áll vele. Hogy ismeri. Mert valószínűleg ismeri. Ha igen, akkor benne van a pakliban, hogy az exe, vagy kavartak, de valami tuti volt köztük. Nem tehettem róla, az agyam egyből mocskos, dühítő képeket gyártott Solról, és arról a kis mini Eminemről, és legszívesebben odamentem volna, hogy megóvjam a területemet. Csak hát a baj az, hogy már nem az én területem volt, legalábbis Sol szerint. Szánalmas kudarcot vallanék, ha most közbe avatkoznék. Viszont nem bírtam tovább nézni őket. Jobbra fordultam egyenesen a konditermek felé.