The Bright Side

Dylan Special #8

8. Fejezet

Tizenhét hónappal ezelőtt

Charleston, Bermuda bar, este 22: 43

Most volt az első eltávom, mióta Dany meghalt. Azelőtt mindig csak az eltávot vártam. Nem csak azért, mert hazajöhettem, hogy lássam a családot. Ez volt az a pár nap, amikor Danyvel testvérekként viselkedhetünk, és amikor a Charleston környéki srácokkal nem kellett senki parancsát teljesítenünk. A program mindig ugyanaz volt. Esténként beültünk egy bárba, jártuk a várost, nevettünk, és jól éreztük magunkat, ameddig tehettük. De most csak azt akartam, teljen le minél gyorsabban ez a néhány nap, hogy visszamehessek, csinálhassam a feladataimat, és a nagybátyám ordibálása nyomja el a gondolataimat. Már nem is tudtam megmondani mi van a poharamban. Valami barna.

- Maestro, hagyd már ezt abba, olyan siralmas a képed, hogy még nekem is elmegy a kedvem az élettől. – csapott a hátamra Emmett. Eddig mindenki csak igen óvatosan intézte hozzám a szavait. Igazság szerint nem dühödtem be. Igaza volt. Nekik ez a pár nap szabadság jut, ne hibáztathatom őket, amiért jól akarják magukat érezni. Lehúztam a poharamban lévő barna löttyöt. – Ez a beszéd. – csapott egy újabbat a vállamra Emmett.

- Amúgy is. – dőlt a pultra Nate. – Nézd csak azt az asztalt. Egyetemista csajok. A vöröset szemeltem ki, de ha alkudozni akarsz, nekem jó a fekete göndör hajú is.

- Ki tart vissza? – kérdeztem, és intettem a csaposnak, hogy még egyet kérek abból, amit az imént megittam. Míg a poharat a számhoz emeltem, a mellettem lévő bárszéken ülő Tyler is belekortyolt a sörébe, majd rám nézett.

- Nem érdekel, ha visszamegyünk, és ugyanolyan fájdalmas képpel meredsz magad elé, és robot módjára viselkedsz, de legalább erre a pár napra szedd magad össze. Felőlem aztán leihatod magad seggrészegre, csak csinálj már valamit. – belenéztem a szemébe. Tudtam, hogy csak jót akar. Ő volt a legjobb barátom. Tudtam, hogy az igazat mondja, de attól még kurvára fájt az igazság.

- Úgy tűnik még csak mozdulnunk sem kell. – mondta Nate, és oldalba bökte a mellette álló Emmettet. A szememmel követtem a tekintetüket. Attól a bizonyos asztaltól két csaj állt föl, és egyenesen felénk jöttek. Végül megálltak a pultnál és rendeltek, annak ellenére, hogy egyértelmű volt, nem véletlenül jönnek a pultnak erre a részére. Ugyanis miközben jöttek, olyan pillantásokat lövelltek mindannyiunk felé, amitől úgy éreztem, hogy ruha nélkül ülök a bárszéken.

- Heló, tündéreim! – lépett előre Nate. Colgate-mosoly és hajcsavargatás volt a válasz. – csak nem koktélt rendeltek?

- De igen, azt terveztük. – bólintott a barna bőrű lány, akinek telt ajakai és hosszú, hullámos, mogyoróbarna tincsei voltak.

- Remek. Kezdetnek mit szólnátok egy Sex on the Beachez? – kérdezte Nate, én meg megráztam a fejem. Amikor legutóbb ezzel a dumával próbálkozott, egy jó nagy pofon csattant az arcán. Vártam a reakciót. A barna hajú lány, és a zöld szemű, vörös először meglepett arccal, majd dühösen bámultak rá, és azt hiszem már kezdték volna jól leosztani Natet, amikor a csillogó páncélú Sir Tyler, közbe nem lépett.

- Elnézést hölgyeim, a barátom úgy érti, szívesen meghívnánk titeket egy italra, ha nincs ellenetekre. – villantotta rájuk a híres Büszkeség és Balítélet mosolyát. – Bocsássatok meg Nate haveromnak, csak tudjátok mi nem sok lánnyal találkozunk a munkánk során. Pláne nem ilyen szépekkel. – a két csaj olyan képet vágott, mintha épp egy bundás kölyökkutyára néznének, masnival a nyakában. Aztán A barna hajú lány tekintete lejjebb vándorolt Tyler mellkasán, valószínűleg le a nyakában lógó dögcédulára.