The Bright Side

Dylan Special #23

                  

Dylan Special #23

A reptéren elköszöntünk a srácoktól, mert innen csak én és Tyler megyünk tovább Charlestonba. Fura volt úgy állni a becsekkolásnál, hogy ezúttal volt valami, ami visszahúzott a táborba. Illetve valaki. Sol miatt egy részem alig várta, hogy vége legyen az ünnepeknek.

- Sikerült elintézned azt a dolgot? – kérdeztem Tylert, mikor elfoglaltuk a gépen a helyünket.

- Milyen dolgot?

- Szereztél kutyát Lynnek? – vontam fel a szemöldököm.

- Farkast Dylan. Farkast.

- Jah, azt. – bólintottam.

- Ahha, végül sikerült. Hál'isten.

- És elmondtad neki? Vagy...

- Nem. – rázta meg a fejét. – Odaadtam neki a papírt az örökbefogadásról. Mondtam neki, hogy majd csak karácsony reggelén bonthatja fel. – mondta, én pedig felnevettem. Tyler kíváncsian nézett rám. – Mi az?

- Lynnről beszélünk. – magyaráztam. – Szerinted komolyan kifogja bírni, hogy ne nézze meg karácsony reggelig? Szerintem már most elolvasta. – Tyler, nagyon úgy látszott, mint aki kész egy egész monológot előadni azért, hogy elmondja miért nincs igazam, aztán mintha eszébe jutott volna valami, erre pedig becsukta a száját.

- Meglátjuk. – mondta pár másodpercnyi csend után. Mivel nem enyém volt az ablak melletti ülés, ezért még a felhők bámulásával sem tudtam elfoglalni magamat. Így jobb ötlet híján, úgy döntöttem megpróbálok aludni, azzal legalább elmegy az idő.

A pilóta hangjára ébredtem, aki arról tájékoztatott minket, hogy megérkeztünk Charlestonba. Kinyitottam a szemem, és magam mellé néztem. A bal oldalamon Tyler aludt, fejét az ablaknak támasztotta és halkan horkolt. Meglöktem, hogy felébresszem, de semmi. Nem reagált. Még egyet taszítottam rajta, ekkor megmozdult, de a szemét továbbra sem nyitotta ki. Ekkor jó nagyot taszítottam rajta, Tyler pedig meglepetten kinyitotta a szemét.

- Jó reggelt, napsugár! – néztem rá.

- Kösz. – mormogta, miközben a vállát dörzsölgette. – Megérkeztünk?

Válaszul bólintottam. Viszonylag az elején voltak az üléseink, így nem kellett olyan sokat várni, amíg kijutottunk a gépből. Felvettük a csomagkiadó szalagnál a hátizsákunk és a kijárat felé sétáltunk. Már messziről megláttam apát, aki sötétkék öltönyben állt, lazán zsebre tett kézzel a szeme pedig ide-oda cikázott. Megálltam és Tylerhez fordultam.

- Ott van a fater. Eléd jönnek ugye?

- Jaja, itt vannak valahol. – nézett körbe gyorsan, majd újra rám.

- Beszélünk még a szilveszterrel kapcsolatban.

- Persze. Amúgy is találkozunk karácsonykor.

- Igen? – néztem rá kérdőn, mert nem emlékszem, hogy megbeszéltük volna.

- Anyád nem mondta?

- Mit?

- Ti szervezitek idén a huszonhatodikát.

- Nem mondta. – csóváltam meg a fejem. A karácsony nálunk kész őrültek háza. Még jobban mint az szokás. Ugyanis nem elég, hogy huszonötödikén a család minden egyes tagja – a kilencvenéves déditől kezdve a harmad unokatesókig mindenki egy helyre tömörül, hogy aztán hatalmas, tizenöt fogásos lakomát csapjanak, huszonhatodikán, anya és a barátnői, is megszervezik ugyanezt, egy vacsora keretében. Minden évben másvalakinél tartják, és a klubban Lyvia, Tyler anyja és benne van.