The Bright Side

Dylan Special #10

Aki esetleg nem olvasta, amit a Conversationsbe írtam, annak most mondom, hogy nagyon nagyon szépen köszönöm mindenkinek amiket írtatok, azért nem írok vissza senkinek, mert őszintén szólva nem tudom, hogy köszönjem meg nektek :D Próbálok minél több véleményt beletenni a könyvbe, ez viszont lehet, hogy azzal fog járni, hogy meg kell "csonkítanom" amiket írtatok, de az tényleg csak ízért, van, hogy minél többet, lehetőleg mindenki hozzászólását betudjuk tenni. Még egyszer, köszönöm, fantasztikusak vagytok, jó olvasást! :) 

10. Fejezet

Napok óta nem jutott eszembe a fogadás. Teljesen kiment a fejemből. Az ágyamon ülve azon gondolkodtam, hogy már egy jó ideje nem is akarom egyáltalán. És amiért nem mondtam meg Thomasnak, az még csak nem is a büszkeség. Nem azért nem hagyok senki mást közel engedni magamhoz, mert így érzem jól magam. Hanem mert veszélyes. Nekem is, és másoknak is. Dany halála után ez teljesen világos lett. És azzal, hogy lemondom a fogadást, beismerem magamnak, hogy megszegtem a saját magam által szabott első szabályt. Az ajtó nyílt, Tyler pedig az ágyához sétált, majd vizslató tekintettel méregetni kezdett.

- Mi a helyzet? – felálltam és hátammal a falnak dőltem. Talán hülyeség elmondani. De valamiért úgy éreztem, hogy muszáj megtennem.

- Volt egy fogadás. – mondtam ki. Tyler enyhén oldalra biccentette a fejét, és továbbra is érdeklődve figyelt.

- Milyen fogadás?

- Thomassal. Solról.

- Solról? – vonta fel a szemöldökét és látszott rajta, hogy nem tudja elképzelni a két név hogy kapcsolódik össze.

- Fogadtunk, hogy még augusztus előtt megdöntöm. – mondtam ki, mert ezt nem lehet sehogy sem szépíteni. Tyler az emeletes ágynak támaszkodott és úgy nézett rám, mint aki azt mondja „Azért ekkora pöcs nem lehetsz"

- Mivan? – kérdezte aztán. Nem fogom megismételni.

- Jól hallottad. – Tyler oldalra nézett, nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán meg fog szólalni. De aztán mégis.

- Most miért mondtad el? Mit vársz, mit mondjak?

- Nem tudom. Mindig tudsz mondani valamit. – vontam meg a vállam.

- Egy idióta vagy. – nézett rám.

- Igen, valami ilyesmit vártam. – bólintottam.

- Szóval, Sollal csak a fogadás miatt...

- Nem! – vágtam a szavába. – Épp ez az, semmi nem a fogadásról szól. Teljesen ki is ment a fejemből ez... ez már nem érdekel.

- Akkor nem értem miért velem beszélsz, miért nem Thomassal?

- Csak gondoltam elmondom – vontam meg a vállam, és megköszörültem a torkom. – Elakartam mondani. – Tyler kifújta a levegőt, majd mellém sétálva ő is megtámaszkodott a falnál.

- Beszélj Thomassal. De ha engem kérdezel, Sollal is beszélned kéne. – erre összevontam a szemöldököm. Mondjam meg Solnak, hogy azért kezdtem megkörnyékezni, mert fogadtam egy idióta haverommal, hogy sikerül lefektetnem? Ez kész öngyilkosság.

- Apám mindig azt mondta, hogy a nők előbb, vagy utóbb, de valahogy mindig rájönnek az igazságra. És általában előbb, mint utóbb. – veregette meg a hátamat. – Legalábbis anyámra ez igaz. Nem tudom, hogy csinálja, de lehetetlen neki hazudni. – rázta meg a fejét.

- Beszélek Thomassal. – bólintottam. Az, hogy Solnak elmondjam... nem mintha egy kicsit nem rémített volna meg amit az imént Tyler mondott. De mégis honnan tudná meg? Lehetetlen. Felesleges fájdalmat okoznék neki vele. Elég ha Thomassal tisztázzuk, hogy ennyi volt.