Prológus

15. rész

*Louis szemszöge*

1 hét telt el azóta, amióta elviharoztam Harry lakásából. Nem hívtuk és nem is kerestük egymást. Ugyan én láttam Zaynt a Shake it!-ben, de Harry nem volt vele. Sokat gondolkoztam, hogy mi tévő legyek, de arra jutottam, nem én leszek az, aki bocsánatot kér és keresi a másikat. Mert úgy ítélkezett rólam, mintha valami hülye kisgyerek lennék és nem tudom, miről is van szó. Tudtam nagyon jól. Hogy miért is? Kiskoromban elég megrázkódtatás ért, amit soha nem tudok elfelejteni. Egyszer egy átlagos napon (olyan 11 éves lehettem) épp haza tartottam, amikor az utca végéből megláttam, hogy egy rendőrautó áll a házunk előtt. Nagyon megijedtem. Elkezdtem szaladni, ahogy csak bírtam. Lihegve estem be az ajtón és csak a nagyiékat találtam ott. Nagymamám leültetett maga mellé és elmesélte, miért is vannak ott a biztosurak. A szüleim autóbalesetet szenvedtek...Keserves sírásban törtem ki, emlékszem, hogy felpattantam, el akartam menni, de nagyapám visszatartott.
- Hagyja uram, hadd menjen. - mondta neki az egyik rendőr. Papa elengedett, így én szabad lettem. Kirohantam a házból és csak futottam, futottam és futottam. Nagyszüleim és a rendőrök is egyetértettek abban, hogy az utóbbiak kövessenek engem. Észrevettem ugyan, de nem fordultam meg. Vagy 1 óra után a közeli tisztásra érve, a kis patak mellé levágtam magam és sírtam. Egy kéz jelent meg a vállamon.
- Louis, figyelj rám kérlek. - mondta a rendőr, aki szólt Papának, hogy engedjen el. Nyilván egész idáig követtek.. - Nagyon sajnálom, ami történt a szüleiddel! Részvétem. De erősnek kell maradnod! Tudom, hogy nehéz lesz..Nagymamádnak szüksége van a támogatásodra, mert bár ott van Nagypapád is, aki segít neki, de mindkettőjüknél láttam, hogy nagyon megviseltek. Nagymamád, miután elszaladtál, rosszul lett és elájult..Be kellett vinni a kórházba. 

- Miii?! De ugye jól van? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel, közben meg folytak a könnyeim.

- Agyvérzést kapott, de jobban van már. A kollégám az előbb telefonált.

- És..és most mi lesz velem? Velünk, a nagyszüleimmel? - néztem magam elé. - Istenem, hogy történt a baleset? - sírtam. A rendőr keze megint a vállamon volt. Mondta, hogy nyugodjak meg. Elmesélt mindent. Hogy a szüleim rendesen haladtak az úton, amikor valaki megpróbált előzni, de szemből jöttek, így vissza akart sorolni a saját sávjába, de szüleim kocsiját kilökte a pont szemből jövő busz elé. A busz nagy sebességgel jött és maga alá gyűrte az autót. A szüleimmel együtt..Ők nem élték túl, de a vétlen sofőr igen. Mondta a rendőr, hogy meg sem próbált elmenekülni a helyszínről, egyből segített, meg hívta a mentőket..de ez akkor sem mentesíti a tette alól! Elvette anyukám és apukám életét! Szerencsére, akkor már bevitték kihallgatni és valószínű, hogy börtönbe kerül. Elmondta még, hogy nagyiék elvállalták a felügyeleti jogunkat a testvéreimmel. Tehát velük fogunk élni. Mikor valamelyest lenyugodtam, James (James Maslow a neve, elég sokat beszélgettünk akkor, elárulta a nevét és beszélt magáról egy kicsit) hazavitt. A testvéreim és nagyapa otthon voltak. 

- Papa, hogy van a nagyi? - öleltem meg. Könnyes volt a szeme. Nem szabadott nekem is sírni, tartanom kellett magam. Mellesleg a testvéreim is jól csinálták. Nagyon fátj nekünk. De ha papát és nagymamát is elveszítjük..Akkor ott lenne vége mindennek.

- Jobban. - mondta egy halvány mosollyal.

Pár nap múlva már mennem kellett iskolába, hogy ne maradjak le túl sok tananyagról. Mikor beértem az osztályba, hirtelen elcsendesedett mindenki. Csak bámultak rám. Egyszer a legbátrabb fiú megszólalt. 

- Nézzétek már. Az anyátlan!! - mondta és felnevetett mindenki.

- Jaa, nincsnek szülei, de gáz. Árva lett a mi kis Tomlinson bébink.