Prológus

37.rész

*Louis szemszöge*

3 napja már, hogy Harryvel csak kerülgetjük egymást a lakásban. Semmit nem hajlandó elmondani arról az estéről...
December 31.-e van, ami azt jelenti, hogy ma lesz este a szilveszteri/szülinapi házibulink (hát nem buli lett, hanem egy kórházba ülős este, na de ezt majd később).

Reggel már Hazz a konyhában tevékenykedett, szakácskönyvből és netről nézett recepteket, hogy mi az ideális kaja egy ilyen bulira. Megálltam a bejáratnál, nekidőltem az ajtófélfának és mosolyogva figyeltem. Épp egy kiflit vágott volna fel kis karikákra, amikor rám emelte a tekintetét. Szép lassan mosolyra húzódott a szája és előjöttek a gödröcskéi. Annyira imádom ilyenkor (is), olyan édes!❤
- Jóreggelt. - mondtam. - Segítsek valamit kicsim? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Nem kell, megy egyedül is. - rázta meg a fejét. Aztán elvágta az úját.
- Tartsd a csap alá, hozok ragtapaszt! - mondtam, mire ő azt felelte.
- Ne. Elmúlik, teszek rá zsepit.
- Harry..vérzik. És ha továbbra is ezt akarod csinálni, akkor be kell ragasztani! Elvégre nem adhatunk véres kaját a vendégeknek! - nevettem, de nem tartott velem. Olyan fura...azóta. Hm..😔
- Jó, nembaj, majd megoldom. - mondta. - Egyedül. - tette hozzá.
Egy ideig farkasszemet néztünk, aztán fogtam magam és inkább kimentem a partra Cuddly-vel. Vagy 20 perce már, hogy sétáltunk, amikor meghallottam a hátam mögött a nevemet.
- Louiiiis! - megfordultam és Matt sietett felém. Mikor odaért boldogan mosolygott rám.
- Huh, na végre. - lihegte. - Hova mész?
- Csak sétálgatok. Velem tartasz? - mosolyogtam rá.
- Persze! - vágta rá azonnal. - De..Neked nem az esti bulitokra kéne keszülődni?
- Kéne..már ha lesz egyáltalán.. - húztam el a szám.
- Történt valami? - kérdezte megijedve.
- Nem fontos. - néztem rá.
- Louis! Ami veled kapcsolatos, az mindig fontos! Ne mondj ilyet! - felelte. - Szóval..kivele!
- Harry olyan furcsa mostanában! Képzeld el, 3 napja reggel a nappaliban találtam ájultan és összeverve. Hívtam hozzá mentőket, a kórházban tért magához. Az orvosok látták, hogy nem véletlenül történtek ezek és hívtak rendőröket...
- És elmondta mi történt vele?! - szorul ökölbe a keze.
- Épp ezaz, hogy nem. Azt mondta csak, hogy a kádban csúszott el és...ahh, tökre nem vág össze! - néztem szomorúan magam elé. - Annyira féltem és aggódok érte..Sőt, nem tudom, mire ez a hirtelen ellenségeskedés. Soha nem volt még ilyen velem!
- Hmmm.. - motyogott valamit Matt.
- Szerinted mit kéne csinálnom? - néztem rá.
- Nemtudom.. - mondta. - Nyugodj meg, Harry kicsit rájátszik a szerepére  és túldramatizálja a helyzetet..
- Miből gondolod ezt? - meglepődtem, hogy ezt mondja.
- Megérzés.

Délután 2-kor mentem vissza a házunkba és Susant meg a barátját találtam ott, Hazzal.
- Sziasztoook! - örültem nekik. Azthittem ha visszajövök, ugyan az lesz a hangulat, mint amikor elmentem itthonról. Gyorsan kezet fogtam Kyle-al és megöleltem Susant.
- Hé kislány. Lassan már kijöhetnél onnan, nagyon várlak ám! - mondtam Emilynek, vagyis inkább Susan hasának.
- Mi is várjuk már nagyon! - mosolygott Kyle. - Minden más és jobb lesz, ha a kislányom itt lesz végre velünk. - majd megcsókolta a barátnőjét. Ezután Susan megszédült.
- Héhé, Susan jól vagy? - rohantunk oda egyszerre Hazzal. Nem néztünk egymásra, de tudtam, hogy semmi nem változott reggel óta.
- Persze, csak akkorát rúgott az én kicsi Emilym, hogy megszédültem. - kuncogott.
- Na mivan hercegnőm? Csak nem Harry bácsinak kedvezel és focista leszel? - hajolt közel Harry és suttogott meg valamit neki. Önkénytelenül is elmosolyodtam ezen és amikor a szerelmem felállt, viszonozta a mosolyomat. Végre.
- Ha focista, ha énekes, ha bármi más, nekem mindegy, így is úgy is nagyon büszkék leszünk rá! Kicsikém, annyira szeretlek! - simogatta Susan a hasát.

Később kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vízet, majd meglepődtem. Egy halom tálca szendvics, süti, nasi és üdítő fogadott. Ittam gyorsan, majd lopni szándékoztam egy sütiből, aminek nem tudtam ellenállni, de akkor valaki megszólított.
- Nana. Nem lopkodunk. - megfordultam és Stylessal találtam magam szembe.
- Uhh, jó, lebuktam. - nevettem fel. Harry odajött hozzám és megállt előttem.
- Beszélhetnénk egy kicsit, Louis? - kérdezte olyan nyugudsággal a hangjában, hogy megrémültem. Oké, nem kellett volna, de nagyon fura volt.
- Persze, menj be a szobánkba, szólok Susanéknak, hogy kicsit elvonulunk. - mondtam, majd viccesen belecsíptem Hazza seggébe, de semmi reakciót nem kaptam, csak azt, hogy elfordította tőlem a tekintetét és kiment a konyhából...Mi a jó franc van?!😱
Szóltam a barátainknak, akik mondták is, hogy gyorsan leugornak még boltba valamiért (gondolom csak nem akaftak zavarni, de hát ők sosem zavarnak!), szóval odaadtam nekik a lakáskulcsot, hogy majd jöjjenek be. Mikor elmentek, bementem a szobába Hazzhoz, aki az ablaknál állt és kifelé nézett. Vagy 10 percig nem szóltunk egymáshoz, aztán megtörtem a csendet.
- Harry.. miről akartál velem beszélni?
- Nemtudod? - fordult felém és az arcán meglepettséget fedeztem fel.
- Mit kéne tudnom Hazz? Megrémisztesz! - mondtam. Megint csend lett.. - Elmondanád végre, hogy napok óta miért vagy velem ilyen?
- Nem.
- És miért nem? - kérdeztem. Mi ütött belé?! Hirtelen odajött hozzám és hátralökött az ágyon. - Héé mivan Harry? Ne csináld már! - majd rám ült és szorosan lefogta a kezeimet. Közel hajolt, majd elkezdett beszélni.