Prológus

34.rész

*Harry szemszöge*

A rendőrségre érve megállítottak minket egy ajtó előtt, ahonnan egy idős férfi lépett ki és mogorván intett, hogy menjünk be. Míg ő elment kávéért (persze nem nekünk hozta, hanem magának), addig mi Louval körbenéztünk az irodában. A falon a körözött bűnözők képei voltak, az egyik sarokban volt egy szekrény, a másikban egy növény, míg az íróasztalon a férfi családjáról állt egy kép (vagyis gondolom, hogy a családja volt, mert egy vele egykorú hölgy és négy 30 év körüli fiú állt mellettük), egy bögre, egy laptop és tömérdek papírmunka. Huhh..

- Jó napot! - ért vissza a férfi. - Tehát. Valószínű, hogy a kollégáim elmondták már, hogy miért is kellett bejönniük ide, ugye? - kérdezte erős hangsúllyal.

- Nem. - mondtam. Szegény Louis eléggé meg volt rémülve.

- Mi az hogy nem? Tudom, hogy elmondták! - kiáltott fel. - A vallomása alatt is így fog hazudni?! - csak úgy köpte a szavakat. Pff, te jó isten. Nem is csináltunk semmit, behoztak minket ide, el sem mondták, hogy konkrétan miért és úgy beszélnek velünk, mint a kutyával. Na szép..

- Nézze uram! - szólalt meg Louis. Hmm, milyen bátor lett... - Annyit  említettek, hogy egy gyilkosság miatt nyomoznak. Sem többet, sem kevesebbet nem mondtak az Ön drága kollégái. A vallomásunkban meg nem is tudnánk hazudni, mert NEM - hangsúlyozta ki - voltunk otthon, mert elutaztunk. És legyen szíves, ne beszéljen így a barátommal, mert... - mondta.

- Mert mi? - nevetett gúnyosan. - Jobban tenné, ha nem fenyegetőzne. Ha nem tudná, rendőrségen van! Különben.. - nem tudta befejezni, mert egy fiatal 30 év körüli fiú lépett be az irodába.

- Apa! Átveszem a kihallgatást, menj, pihenj egy kicsit! - mosolygott rá.

- Mi?! Na nem! Ez az én ügyem, nem adom neked át fiam! - üvöltötte, a fiú meg rezzenéstelen arccal bámulta és felhúzta a szemöldökét. Azt hiszem, nála ez nem jelent valami túl jót, mert az idős férfi fogta magát és kiiszkolt a helyről. Tehát a fia is itt dolgozik. És valóban, ő volt az egyik férfi a képen. Hm, egyáltalán nem az apjára ütött! Leült a székbe, majd ránk nézett.

- Jó napot kívánok, Thomas Gerlick, százados vagyok. - mondta kedvesen. - Elnézésüket kérem édesapám viselkedése miatt, kicsit rossz passzban van mostanában. Nos, akkor hozzá is kezdenék. Arról van szó, hogy December 25.-én reggel 7 órakor riasztottak minket egy betöréshez, majd miután ki értünk a helyszínre, találtunk egy holttestet. Bizonyos Patricia Ramsay, 28 éves nő. Tudomásunk szerint, Önök felett lakott és nem voltak jóba, igaz ez?

- Tény, hogy volt vele vitánk, de nem olyan nagy. Egyszer azért szólt, mert kicsit hangosabban hallgattuk a zenét, máskor azért, hogy ne ugasson a kiskutyánk a lakásba, aztán azt is szóvá tette a minap, hogy mi az, hogy mi együtt élünk. Tudja, úgy.. - mondtam. - De..nem mi öltük meg. Semmi közünk nincs a gyilkossághoz!

- Hm, értem. - gondolkozott a százados. - Azért meg kell kérdeznem, hogy hol voltak Csütörtökön reggel 6 és 8 óra között?

Nos, Louissal egymásra néztünk és gondolkoztunk. A szülinapja estéjét az új házunkban töltöttünk, majd ott is aludtunk, aztán reggel meg vissza mentünk a szállodába. El is mondtuk mindezt Mr. Gerlicknek, aki csendben hallgatott minket. Idő közben valamit írogatott a noteszébe, majd mikor végeztünk, felnézett belőle.

- Ha jól értettem, akkor a Szerda éjszakát a Wooton Street 15. alatt álló házban töltötték, majd reggel, amikor Mr. Styles felkelt, elvitte a Cuddly nevezetű kutyájukat sétálni a tengerpartra, majd Mr. Tomlinson is felébredt, akkor kereste Mr. Stylest, de nem találta. Mit sem sejtően, keresett valami üzenetet, hátha meg tudja, hova is ment a barátja. Sikerrel járt, a konyhában talált egy vörös rózsát és egy levelet.  Mr. Tomlinson gyorsan letusolt és elkocogott vissza a szállodáig, ahol már Mr. Styles és a kiskutya várták őt. Ezek után, együtt töltötték az időt. Így volt? - kérdezte és közben be pötyögte a számítógépébe.