Mr Survivor

chapter 7

Jól sejtettük, csak a takarodó után kezdtek szedelőzködni. A lányok és a fiúk is felálltak, mikor megakadt a szemem az egyik emberen. Egy lányon, aki eddig háttal ült nekem, s most hogy megfordult, felismertem. Violet.

Hirtelen elöntött az irigység, a vérem forrni kezdett. Megőrít ez a sznob-ribanc! Hogy lehet az, hogy ő mindenütt ott van? Hogy lehet valaki ennyire pofátlan?

Összeszorítottam az álkapcsomat, s visszahúzódtam a ház mögé. Látni sem akartam, hogy mi folyik odaát!

Mikor elvonultak mellettünk, vártunk egy darabig, s tisztes távolságból, követni kezdtük őket. Úgy beleéltem magam, ebbe az egész helyzetbe, hogy felcsaptam a fejemre a kapucnimat is, ezzel inkobnyitóban éreztem magam.

Még ebből a húsz méter messzeségből is simán kiszúrtam, ahogy Violet, akár egy hűséges kiskutya, Derek mellé sietett, s egészen véletlenül mellette kötött ki. Szánalmas.

Minden kanyarban figyelnünk kellett, hogy nehogy észrevegyenek, esetleg meghalljanak minket, mivel ebben a szituációban, ez lett volna a legrosszabb.

Derek arcát képzeltem magam elé, ahogy röhög rajtam a barátaival azon, hogy mint valami megszállott rajongója, úgy settenkedek utána.
Nevetséges még a feltételezés is!

Egy idő után, kisebb tömeg alakult ki körülöttük, amiben nyugodtan elvegyülhettünk, hiszen senkinek, mégcsak eszébe se jutott megkérdőjelezni, az ott létünket.

Kimásztunk a tábor területéről, s még beljebb vonultunk a sötét erdőben. Még azt se tudtam bemérni, hogy mióta kutyagolunk, mikor megálltak előttünk.

Próbáltam utattörni magnak, a sok ember között, de nem volt ínyükre, hogy tolakodom, ezért nem is könnyítették msg a dolgom, így nem hallottam semmit sem abból, amit az egyik kigyúrt focista szónokolt, a "játékról".

Szememmel Derek utám kutattam, de sehol sem leltem. Egyszerűen felszívódott.

***

Már a második ember jött ki, az erdő zord sötétségéből, s épp a harmadik készülődött, hogy eltűnjön a fák közt. Egy fő, olyan tíz percet tölthetett bent, aztán mikor kijött, hangos taps fogadta, akár egy ünnepelt sztárt.

Így telt az idő, és én csak álltam ott, kapucnimmal takarva arcom, szerencsétlenül, mert nem tudtam semmit se tenni ez ellen.
Nem volt ötletem, csak az elhatározás, hogy amint kijön a harmadik személy is, csinálok valamit és megállítom ezt a badarságot.

Zörgésre lettünk figyelmesek, s hopp már meg is lett a mai este harmadik hőse is. Eljött az időm!

Fogalmam sem volt, hogy mit fogok tenni, vagy mondani, de azt éreztem, hogy ha most nem állítom ezt meg, akkor még nagy baj lehet.

Hatalmasat szippantottam a friss, nedves levegőből, s egy lökettel már középen is termettem.

- Öhm... Helló! Nem akarok zavarni, de nem szabad itt lennünk! Ez a rész, már jócskán a táboron kívül esik, és már a takarodó is volt már! - nevetgéltem zavartan.

Egyszerűen nem bírtam elhinni, hogy ennyire lúzer módon próbálok érvelni arról, egy rakás tininek, hogy miért nem csinálhatják azt, amit egész egyszerűen, nem szabad!

Száz százalék volt, hogy nem jön be!

Duruzsolni kezdtek és fújjolni, majd csak semmibe vettek, mintha itt se lettem volna.

- Bogaram! Te mit magyarázol itt nekünk?! - jött elém az a kigyúrt focista, s olyan lekezelően bánt velem, ahogyan egy ünneprontóval kell.

- Menjünk vissza! Ott majd mindent megbeszélünk! - vigyorogtam rá, olyan aranyosan, ahogy csak tellett tőlem.

- Az én ötletem is hasonló! - vágott csodálkozó arcot - Te visszamész, mi meg szépen maradunk!

- Neeem! Mindenki jön! Most azonnal! - álltam a sarkamra bosszúsan, a kompromisszumkötés meg se fordult a fejemben.

- Nem. - felete higgadtan, s felém magasodott.

- Most meg akarsz ijeszteni?! - röhögtem el magam, s oldalra bámészkodtam a tömeget méricskélve.

- Csak meggyőzlek arról, hogy mi nem megyünk vissza a táborba...

- De visszajön mindenki, méghozzá most azonnal!

- Nem! Bogaram, mit tudnál tenni? - szűkítette össze szemét kihívóan.

- Mondjuk, szólok Mr W-nek! - húztam egy győztes, féloldalas mosolyra számat.

Igazából, sose mernék neki erről beszámolni. Én lennék az első, akit ezért számonkér, majd szépen kinyír.

- Ne hidd azt, hogy ettől most megrémültem, de van egy ajánlatom! Önként visszamegyünk, anélkül, hogy árulkodnod kéne!

- Mit akarsz cserébe?

- Menj végig a bátorságpróbán! - mutatott önelégülten a fák közé - Bár megértem, ha félsz! Elvégre ez nem kislányoknak való!

Hitetlenkedve, mint aki nem hisz a fülének, ránéztem, és vártam, hogy bejelentse, hogy csak viccelt, de nem tette. Egy gyors mérlegelést hajtottam végre a fejemben, és a bátorságpróba győzött. Nem akartam a fél gimi fejében, egy aljas árulóként megmaradni. Kénytelen voltam ezt választani.

Magabiztosan közelebb léptem a magas fiúhoz, és az arcába lehetlem :

- Hogy én? Félek? - majd egy ravasz mosoly kíséretében, jelezve, hogy elfogadtam az ajánlatot, a képzeletbeli rajtvonalhoz álltam.