Mr Survivor

chapter 21

Egy nagy csattanás hangjára ébredtem fel.

- Nem alszom! - ordítottam el magam önkívületben.

Felkaptam hirtelen a fejem, mintha ágyúdörgést hallottam volna, s majdnem leestem a rémülettől, ezért ösztönösen rászorítottam erősen a faágra, amin letelepedtem. Lepillantottam, de nem láttam senkit sem. Először az futott végig az agyamon, hogy az egyik farkas megtanult az ezeréves szunyókálásom alatt fára mászni és épp meg akar enni. De miért is ez volt az első, amire gondoltam, jó kérdés.

- Hé! Mi a francért vagy egy fán? - jött lentről a kérdés, kicsit ellenszenvesen. Már abból a fennhéjázó hanglejtéséből rájöttem, hogy ki az. Derek.

Ja és abból, hogy csak ő barangolhat itt az erdő mélyén.

- Itt voltak.... a farkasok! Még az előbb... - nézem körbe fentről zavartan. Hová tűntek? Ennyit aludtam volna?

- Farkasok? Persze! - hazudtolt meg, mintha én gyakorlott hazudozó lennék.

- Igen! Tényleg itt voltak! - sipákoltam próbálva elhitetni vele, hogy igazam van, miközben lassan, de biztosan ereszeltem le a törzsbe csimpaszkodva. Az utolsó ágnál megálltam, mert felmértem, hogy csak egyféleképpen tudok lejutni, és az az, hogy belekapaszkodom a legalsóbb ágba és elrugaszkodva leugrok.

Az én korlátozott képességeimhez viszonyítva, nagyon kevés esély volt rá, hogy épen érkezem meg a talajra, és ez nem is történt máshogy, minthogy amikor ugrani akartam, rossz volt az időzítésem és majdnem a Derek nyakában értem a földre.

- Baszd meg Jade!! Majdnem megöltél! - virnyákolt kislányosan, őszinte riadtsággal és dühvel szemében.

- Ne nyígj már!

- Mi? Nem nyígok!

- Óhh, persze! Én meg nem vagyok lány! - sóhajtottam miközben elindultam előre, mindegy merre.

- Hát a külsődből nem is egyértelmű... - állapította meg, s éreztem a szemét a hátamon, majd egész testemen, ahogy végigmért.

Mégis hogyan lehet valaki ekkora köcsög?! Idióta fasz! Mi az, hogy nem egyértelmű a kinézetemet nézve, hogy lány vagyok?! Oké, hogy nincsenek bazi nagy melleim, meg szögegyenesre vasalt, festett hajam, meg hasonló tartozékaim, de... Istenem! Ez akkora marhasága a generációnknak. Olyan mint, amikor azt mondják, hogy, ha nincs facebookod, instád, meg a többi nyavaja, akkor már nem is létezel!

Megdermedt a lábam és villámokat szóró szemekkel megpördültem, azzal keményen nekikezdtem a szidásának.

- Hogy lehetsz, ekkora paraszt?! Neked nem tanították meg az alapvető illemszabályokat? Mondjuk, hogy nem sértjük meg a lányokat, vagy hogy, normálisan kell bánni a másik emberrel?

- Nekem azt tanították, hogy legyek mindig őszinte. Még ha az fáj is, amit mondok - vigyorgott már önelégülten.

Morogva és szinte szétrobbanva az idegtől, felkaptam a földről egy nagyobb, letört gallyat, s mindent beleadva meglendítettem, és Derekre célozva vele, megdobtam. Azonnal lepattant izmos hasáról, csak a pólóját piszkolta be egy kicsit. Nem úgy tűnt, mintha bármilyen fájdalmat is okoztam volna ezzel neki.

- Mi a f...? - kiáltott rám durván, szemében az őrület jelei voltak felfedezhetőek.

- Most visszakaptad, hogy majdnem ledobtál a fáról! - vágtam bele szavába, azzal újra megfordultam és elkezdtem idegesen trappolni.

De miért kell gúnyolni egy olyan lányt, aki egyébként is küszködik némi önértékelési problémával?

- Most meg hová mész?! - szólt utánam értetlenkedve, rosszallóan.

- Nem te mondtad, hogy jobban szeretsz egyedül lenni? Hát tessék! Isten ments, hogy én álljak a boldogságod útjába! - magyaráztam magam elé, a hátam mögött állónak, csak némi kézmozdulattal jelezve, hogy tisztában vagyok vele, hogy követ.

- Már az útjában állsz, azóta, hogy találkoztam veled! - ripakodott rám, immáron hangosabban és sokkal ingerültebben, mint eddig, de még így is jobban hasonlított egy hisztis kisgyerekre.

- Sajnálom! - vetettem oda neki nevetgélve, amolyan "én igazán nem tehetek róla" hangsúllyal.

- Sok sikert ahhoz, hogy nélkülem kijuss innen! - intett nagyképűen.

Visszanéztem rá feltűnően méregetve, s komolytalanul válaszoltam neki :

- Inkább a helyedben megtartanám magamnak a szerencsét, mert ahogy elnézlek, nem sokra jutottál eddig, és nem kis mázlira lesz szükséged, ahhoz, hogy visszatalálj a táborba. Valószínűleg mióta szétváltunk, itt köröztél a száz méteres körzetben, mert még azt se vennéd észre, hogyha ugyanazt az utat futnád folyamatosan! - gúnyolódtam rajta, nem titkolom, elég nagy élvezettel.

A feje kezdett a méregtől elvörösödni, nem akartam megvárni a végét, hogy mi lesz ebből, ezért sarkon fordultam és célirányosan megindultam.

- Álljál csak meg! - süvített utánam észbekapva - Arra én megyek!

- Bocsi, de én már erre indultam el, keress magadnak saját irányt! - oktattam ki diplomatikusan.

- Tessék?? Nem, nem, nem, nem! Ilyet nem játszunk! Én megyek arra és kész! Egyébként még mindig ott csucsukálnál a fa tetején, a képzeletbeli farkasaiddal, ha én nem költelek fel!

- Először is, nem mondom el még egyszer, hogy azok igazi farkasok voltak és előlük másztam fel, mert úgy látszik a te kis agyacskád nem bírja felfogni. Másodszor pedig, ha annyira akarod ezt az utat, akkor küzdj meg érte! - pislogtam tudálékosan.

- Lányokkal nem verekszem... - forgatta meg szemeit, miközben tökéletes ívét szemöldökének megtörte, egy apró grimasszal.

- Óhh, hogy most már lánynak tekintesz?! Jó tudni! Ha Derek Robins azt mondja, akkor tényleg lány vagyok! Végre értelmet nyert az életem! - üvöltöztem túlzott és nem hiteles színészkedéssel, bolondosan. Még a kezeimet is a magasba emeltem, mintha tényleg, valami nagy díjat nyertem volna.

- Őrült vagy...! - mosolyodott el halkan Derek, alig láthatóan, de most látszott rajta, hogy ez őszinte.

Nagyon szépen köszönöm a díjakat, amiket kaptam beauty_but_cold -nak és Emyyxoxo -nak !!💗💋

Bogszisza💕