Mr Survivor

chapter 17

Hátulról teljesen körbefogott karjaival, s a rúgkapáló mocorgásomon kívül mást nem tudtam ellene tenni.

- Szeretnéd, hogy abbahagyjam? - kérdezte hívogatóan, s rettentő fölénnyel.

- Nem, kifejezetten élvezem, hogy fogdosol! - vágtam vissza, fogaim közt szűrve.

- Azt elhiszem - nevette, s még most se hagyta abba a kínzásom.

Gúnyolódjon mással!

Megragadtam egyik kézfejét és elkezdtem teljes erőmből kitekerni a helyéről. Nem sokat használt, ezért inkább azt tűztem ki célul, hogy feljuttatsam kezét, egészen a fogsoromig.

Csak egy bökkenő volt. Semmiképp se akartam, hogy végigtapizza az egész felsőtestem.

A kezemmel megragadott végtagját egy gyors mozdulattal felrántottam a számhoz, amin még én magam is meglepődtem, s egyszerűen megharaptam, bármennyire is undorító volt ez egy lánytól.

Felszisszent és azonnal, szinte ellökött magától, én meg rögvest felpattantam.

- Te nem vagy normális!! - visította elképedten, s arca egészen eltorzult, miközben hol a megsebzett bőrére, hol pedig rám meredt.

Mit meg nem tettem volna, hogy most itt legyen a telefonom és fel tudjam venni a kis hisztizős műsorát. Hogy ezért mekkora kereslet lett volna a suliban, és akkor már rögtön én lettem volna a vicces lány, aki lejáratta a híres Derek Robinst az iskola előtt.

De sajnos nem volt nálam se telefon, se kamera, és egy egész tévés stáb se állt mögöttem, akik végigkísérnek és megörökítik, izgalmas barangolásunkat a veszélyes erdő legmélyén. Kár, de ez nem egy "Hogyan legyél Túlélő" műsor!

Hirtelen tágra nyíltak szemeim, s mint aki megvilágosodott, úgy pislogtam rá. Megdermedt körülöttem a levegő, az idő és csak egy gondolat pörgött a fejemben.

- Hé, Derek!

- Mi?! Mivan?!! - vicsorított rám bosszúsan.

- Nálad van a telefonod? - kiáltottam rá lélegzetvisszafojtott kíváncsisággal.

- Ja - gondolkodott el, s a zsebébenyúlt érte. Sebesen felpattant, mint aki elfelejtette, azt is, hogy mi történt vele, fél perccel ezelőtt.

Felkelve a földről a szabad kezével, porolgatni kezdte magát, míg a másikkal eszeveszett gyorsasággal kezdett pötyögni.

A várakozástól dermedten vártam az eredményt. Miért van az, hogy akkor jutnak eszembe a legjobb ötletek, mikor Derekre, vagy a vele kapcsolatos dolgokra gondolok?

Ott van a folyós találmányom is, amit még nem osztottam meg vele. Hogy amerre az folyik, arra kell haladnunk.
(De hol a folyó?) Na azt is akkor ötlöttem ki, mikor épp D-re voltam mérges - milyen meglepő - és azon töprengtem, hogy hogy lehetett a partnál, ekkora bunkó.

- Bassza meg! - ordította el magát, mint akiben egy világ dőlt össze.

- Mi az? - szóltam rá, válaszért epedezve.

- Nincs térerő!

- Mi az, hogy nincs? Nem a tundrán vagyunk! Itt lennie kell! - értetlenkedtem felháborodva.

- Gratulálok, hogy észrevetted, hogy nincs körülöttünk hó, meg jegesmedvék, de ha nem zavar, attól még egy erdőben vagyunk! És az átkozott táborban, ahová vittél, még wi-fi se volt, szóval én a helyedben nem lepődnék meg annyira, azon, hogy nincs ide bekötve kábel! - fintorgott gyűlölködve.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, mert igencsak meglepődtem azon, hogy Derek tisztában van a tundra jelentésével, és még az állatvilágával is - lehet nagyképűnek tűnhetek, de belőle nem néztem volna ki - majd észheztértem.

- Mintha ez az én hibám lenne! - szálltam vitába sértetten.

- Hát mert az is! - szorította össze szemeit, egy sebes mozdulattal elpördült felőlem, s duzzogva belerúgott egy földkupacba, ami ennek hatására tüzijátékszerűen szétszóródott a levegőben.

Akkor se az enyém! Nem lehet az, és nem is fogom emiatt elvinni a balhét.

- Figyelj, senki se kért meg rá, hogy velem szaladj az erdőbe, éjszaka! - magyaráztam feldúltan.

Komolyan már, az eszem megáll!
Még van képe, ezt is a nyakamba varrni!

- Teljesen leszartam, hogy te merre futkosol a sötétben, akár egy őrült! Nem miattad jöttem, jó?! - lángolt.

- Képzeld, rájöttem, hogy milyen elcseszett modorod van, és eszedbe se jutott volna, egy lányt megmenteni! Csak még mostanáig se sikerült beavatnod a nagy titkodba, hogy miért vagy te is itt?

Elgondolkozó fejet vágott, majd fújtatva rámhagyta és elfordult. Trappolni kezdett egy találomra kiválasztott irányba, majd mikor észrevette végre, hogy én nem követem, akár egy kiskutya, mert földbegyökerezett a lábam, s nem akartam, hogy azt képzelje, ő az alfa, hátrakiáltott gorombán ;

- Jössz már?

Hatalmas szemforgatások közepette végül duzzogva, de úgy döntöttem, mégis csak követem. Hiszen kinek lenne az jó, hogyha kettéválnánk?

Ja, bocsi. Neki talán jobb lenne, hiszen ő a titokzatos túlélő, akinek annyi agya van, hogy sikeresen eltévedtünk miatta. Szép, mondhatom. Deee neki jobb egyedül csatangolni a fák közt!

Csak azt nem értem, miért nem adom már meg neki ezt a boldogságot, és fordulok a másik irányba?