Mr Survivor

chapter 14

- Ne nézz így rám! - nyögdécseltem morcosan, épphogy magamhoz tértem a halálfélelem okozta sokkból, s a cifra hálálkodásomat váró Derekre pillantottam, összehúzott szemöldökkel. Nem hálás voltam, hanem dühös, s mindenképp a szőnyeg alá akartam söpörni a tényt, hogy megmentette, talán még az életemet is, ez a nyavalyás fiú.

Azért ne túlozzunk! Max a kezem, vagy lábam tört volna el. Azért az még nem a vég.

Mondjuk törött végtaggal nehéz végigkóborolni a fél erdőn... Mindegy! Akkor is meglennék nélküle is!

Kifulladva a megrogyasztott térdeimre támaszkodtam, s a szikla széléről méregettem, hogy milyen magasan lehetünk. Milyen magastól zúgtam volna le. Még a gondolattól is végigfutott rajtam a hidegrázás. Akár egy megnyúzott farkas, olyan szörnyű hangokat adtam ki, hogy nyugtatgassam magam, a félelem okozta pánikrohamom miatt.

Lélegezz! Beee és kiii. Lehunytam volna a szememet is, hogy hatásosabb legyen, de attól tartottam, hogy leszédülök a mélybe, és most már nem lett volna mellettem senki sem, hogy elkapjon, mivel Derek pár pillanat alatt, tökéletesen felszívódott.

Amíg én a meditációs gyakorlataimmal próbálkoztam, Derek az ismeretlenben eltűnt. Riadtan kaptam fel a fejem, s halkan tapogatózva megindultam a félhomályban, a már bizonyítottan csúszós sziklákon egyensúlyozva. Némán súgva magam elé, Dereket hívogattam, de őszintén reméltem legbelül, hogy nem hallotta meg, hiszen valószínűleg kifelé is olyan szerencsétlennek hangozhatott, mint ahogyan én azt éreztem.

Pár bukdácsolós lépés után, felkaptam a fejemet és elámultam.

Egy mesébe illő kép fogadott. Egy aprónak mondható tavacska, s a tükrös felületén a megtört holdfény, világított át a fák törzsi között. Körülötte egy elfogadhatóan nagy, nyugodt part húzódott.

Amint ezt megpillantottam, azonnal éreztem és tudtam, hogy itt fogunk éjszakázni. Nem érdekel, hogy Derek mit mond, én akár egyedül is, de itt alszok.

A szikla ezen oldala, kevésbé volt meredek, viszont annál inkább csúszósabb, de szerencsémre sikeresen lebukdácsoltam, egy-két "áúú" kiadásával. Rögtön a tóhoz futottam, s lerogytam mellé. A kezeimmel apró mélyedést formálva, belemártottam végtagjaimat, s az arcomat megmostam a kellemesen hideg vízzel. A pillanat elragadott, s az sem számított már, ha akár ezer döglött hal van a tó fenekén, olyan szomjas voltam már, hogy muszáj voltam inni a vízből, és bármennyire idegen volt az íze, hihetetlenül jól esett.

- Szóltál volna, én szívesen lepocsoltalak volna. Megint - zavart meg D, cirógató hangján, ami bármily hívogatóan hatott, mégis ott rejtőzött benne az a bizonyos, irritáló dölyfösség.

- Hááhh, kössz inkább kihagynám! Ebből a pólómból még nehezebben jönne ki az a rothadt hal bűz és a mocskos alga, amivel sikeresen beterítetted az előzőmet! - vágtam vissza szemforgatások közt, méltatlankodva. Remélem a hangomból sikeresen felfogta, hogy milyen mérges vagyok miatta.

- Hmm, igaz is! Ez fekete, az meg fehér volt, szóval ez nem is látszana úgy át, mint a másik... - felelte semlegesen, mintha ez valami mindennapi dolog volna. Mondjuk, mintha a sajtokról beszélgetnénk. Jó ez hülyeség, de akkor is!

A fejem úgy lángba borult, mint szerintem még soha. Mindig majd megőrülök, amikor valaki szóba hozza a testemet, de most ez pluszba rátett egy lapáttal. Egy köztudottan nagy csajozógép beszél itt nekem a mellemről, úgy hogy kettesben vagyunk egy erdőben, messze a civilizációtól! Nuku segítség. Bár nem mintha egyáltalán eszébe jutna a szex, ha rám gondol... Velem.

Ami nem baj!

Csak kicsit megzavarodok a gondolattól, hogy még sose volt barátom, nem hogy bármilyen kapcsolatom fiúkkal.

Jajj fúúj! Egyszer mégis, ha az ér. Még alsóban az egyik fiú megpuszilta a számat, hogy elhalgattatson, mert be akartam köpni, már nem is tudom miért, és könnyebben megúszta annyival, hogy leszidta a tanár, amiért ilyen közel került egy lányhoz, kb hét évesen.

Jobban megérte a kiscsávónak, hogy azt kamuzta be, hogy szerelmes belém. És még én voltam a hibás, hogy nem viszonzom!

Így visszagondolva, elég kis köcsög árulkodós kölyök voltam. Nem csoda, hogy sose voltak barátaim.

Hm, ezt még átgondolom, de nem most!

- Mi lenne, ha inkább szépen befognád - egyenesedtem fel és magabiztosan eléálltam - És azon törnéd ilyen gondosan a fejed, hogy hol aludjunk?!

Egy pillanatra elakadt a lélegzete, s aprót ráznia kellett a fejét, hogy magához térjen. Gondolom, azt képzelte, hogy majd annyira zavarba hoz, hogy elfutok az erdőbe és elbújok, hogy soha többé, senki se nézhessen rám.

Meglehet, hogy normál körülmények között ezt is tettem volna, de most, levetkőztem minden aggályomat.

Végre kezd visszatérni az igazi énem! A parancsolgatós, aki mindent kézben tart. Annyi különbséggel, hogy momentán minden ki van csúszva a kezeim közül.

Mostanra már Derek is észhez tért és felvágós mosolyt festve arcára hátrébb lépdelt, s körülbelül hat méterre a víztől levetette magát a földre, s halk nyögés hagyta el a száját, mintha most zuppant volna bele a világ legkényelmesebb ágyneműjébe.

- Akkor jó éjt! - vigyorgott ördögien rám és egy hangos ásítással, s kezei magasba emelésével, ami nyújtózkodás akart lenni, jelezte, hogy alvásra kész.

- Huhh, ezt aztán jól átgondoltad! - dünnyögtem morcosan, s leültem a víz szélére gyönyörködni a Holdban, s megnyugvást keresni a gondolatimban.