Mr Survivor

chapter 24

Amint Derek felmászott, kezdtem már egyedül érezni magamat ott lent, s borsózott a hátam, hogy a sötétedésben védtelenül ácsorgok. Megráztam a fejemet, s összeszedve magam, belekapaszkodtam az épp kézreeső deszkába.

A kíváncsiság miatti türelmetlenség már majd szétvetett, s bár párszor megcsúszott a lábam, igyekeztem minél hamarabb feljutni. Habár tudtam, hogy D hamarabb pillanthatja meg a házikó belsejét, mint én, még ott volt az agyamba táplálva a versenyszellem, hogy talán mégis kielőzhetem.

Egy szűknek mondható, nagyjából fél méteres, korláttal ellátott erkélyszerűség volt összetákolva pallókból, onnan nyílt az ajtó. Azt kell, hogy mondjam, egészen profi munka!

Mikor felértem, D a zárral küszködött, látszott rajta, hogy tiszta ideg már.

- Nem nyílik ez szar! - fújtatta, s hisztisen belerúgott az ajtó melletti falba.

Összeráncolt homlokkal odacsusszantam, s én is szemügyrevettem, mi az ami annyira felbosszantotta.

Az nem lehet, hogy nincs nyitva! Ha már ennyi csoda történt velünk, egy nyamvadt ajtó nem akadályozhat meg!

Megragadtam eszeveszetten a kilincset, s egyet forgatva kerekded alkatán, benyitottam, a titokzatos házba, ezzel megoldva a lehetetlen küldetést.

- Te hülye! Nyitva volt! - cammogtam megkönnyebbülve, de ott volt a hangsúlyomban az ámulás, hogy Derek mekkora barom, hogy egy egyszerű zárral nem boldogult.

Zavartan pislogott, összevont szemöldökkel le a ketyerére, amit úgy bűvölt, mintha valami ufó lenne.

- Sose láttál még ilyet?

- Nálunk rendes kilincs van, nem ilyen... fogyatékos! - háborodott fel, azzal hitetgetve magát, hogy teljesen jogosan. Nem akartam vitába keveredni vele, ezért csak némán megforgattam a szemeimet, majd mikor végeztem ezzel a kis produkciómmal, visszatért az elnyomhatatlan kíváncsiságom, s odébblöktem, el az útból és beléptem a bejáraton.

"Húúúhh"

Csak ennyi jött ki a számon, és természetesen nem is vártam már magamtól semmi ennél értelmesebbet. Ámulva lestem körbe, kapkodva fejem ide-oda, minél többet akartam látni, minél hamarabb. Soha nem láttam még ennél varázslatosabb helyet. Tökéletes volt és iszonyatosan profi!

Mintha a tévéből pattant volna ki, mert megérezte, hogy két eltévedt gyereknek segítségre van szüksége. Le merem fogadni, hogy ezt is az a szakértőcsapat építette, akiknek saját műsoruk van az egyik csatornán.

A belső tér sokkal nagyobb volt, mint azt kintről gondolhatta az utca embere, mint a Harry Potterben, az a varázssátor. Ami először szembetűnt az egy nagy, kissé kopott kanapé volt, két oldalán egy-egy szekrény, az egyik látszólag ruhák tárolására, a másik meg inkább egy konyhaira hasonlított, még a mérete is hasonló volt. Egy kisebb ablak engedhette volna csak be fényt, ha lett volna, de már elég nagy volt a homály, ezért csak a hold ezüstös színe, mint egy lágy anyagból szőtt pléd, takarta be az erdőt, akár egy gondoskodó nagyszülő.

Most D lökött félre, amit meg is értettem, hisz beálltam az út közepére nézelődni, elsuhant mellettem, majd teljesen otthonosan levetette magát a díványra, ami felnyögött alatta, s a levegőbe fújta magából a port, mintha füstölne a cigarettától.

Még mindig megbabonázva, legszívesebben füligérőn vigyorogtam volna, de arcom egyetlen izmát se tudtam rávenni ilyen komoly erőfeszítésre ebben a pillanatban, az ablakhoz andalogtam, fejemben egy ismerős zene zengett, így úgy éreztem, mintha csak egy videóklipp szereplője lennék, rámtelepedett a For my help szám magasztos hangulata, s ösztönösen lassított felvételbe illően kezdtem mozogni.

A régi üveggel szemben, egy szintén poros asztalka előtt találtam magam, amin egy vastag, nyúzott, sok mindent megélt könyvszerű feküdt. Lesöpörtem tenyeremmel a tömény koszt róla, ami megszínezte a felső teret, s bogarászni kezdtem a betűket, amik azon sorakoztak.

"KALAND NAPLÓ"

Ennyi virított rajta, nagy öblös betűkkel. Vonakodva de felütöttem nagyjából a közepe fele. Nem értettem mi az, ami a kezeim alatt fekszik. Ahol kinyílt, kicsit el volt áztatva a papír, nem lepődnék meg, hogyha ez a párától lett volna, s egy, már fakó, lila és száraz virág díszelgett benne. Egyértelmű volt, hogy préselés céljából lett odatéve. Néhány kósza szirmot elsöpörtem a szürkés-sárga, kiszívott oldalról, s hajthatatlanul belekapaszkodtam az alatta álló szöveg értelmezésébe.

"Kedves te, aki ezt most pont olvasod, szeretnék elmesélni neked egy történetet!"

Még mielőtt tovább olvashattam volna, beleakasztottam az adott két lap közé az ujjam, s a napló elejére lapoztam. Meg akartam tudni, mi folyik itt.

Meg is találtam a "fülszöveget", türelmetlenül a betűk böngészésébe kezdtem.

Alapította - ELVESZETT ERDŐLAKÓK KLUBJA

"Mi a fene?"

Gondolom most ötleted sincs, hogy mi ez az egész, vagy hogy hova csöppentél. Honnan a ház, ami fel van szerelve minden szempontból, az ágy, a konzervek... stb.

Akkor most beavatlak!

Ez, az egyesület, illetve a Nemzetközi Összefogás által finanszírozott program része. Rengeteg, szörnyűséggel végződő, eltévedt emberekről szóló tragédia történt az erdőben, ezért megalapítottuk ezt a közösséget. Önkéntes szakemberekkel felállítottunk 72 házat, szerte veszélyesebb területeken, s ezeket rendszeresen gondozzuk is.

Ilyenkor lepődik meg az ember, hogy egy kis összefogással mikre is vagyunk képesek, s reméljük, hogy ezzel a lépéssel lejjebb tudjuk redukálni az elveszett emberek számát.

Használj bármit, hisz azért van, s minden segítséget megkapsz, amit csak nyújtani tudunk ilyen távolságokból. Útmutatást kaphatsz az ehető növényekről, vadászásról, a térkép- és iránytűhasználatról is!

"Térkép! Bingó!"

Kérjük ha erre tévedsz, írd bele a történeted eme naplóba, hogy egyfajta visszaigazolást kaphassunk afelől, hogy hasznos amit teszünk!

Köszönettel és reménnyel tele, kíván épségben hazatérést ;

Az Elveszett Erdőlakók Klubja

Elakadt lélegzettel kapaszkodtam bele minden egyes mondatába a szövegnek. Hazajutunk!

Nem is tudtam mi hirtelen a fontosabb. Az hogy megtaláljam a térképet, vagy az hogy egyek. Ez a kincskeresősdi inkább valami kalózkalandra emlékeztetett.

Úgyis már sötét van, ilyenkor nem vágunk már neki az erdőnek! Szóval nyert, megint, a hasam.

Zakkantan, először az egyik, majd a másik szekrényhez futottam, s egymás után téptem fel az ajtóikat, addig nem nyugodva, míg meg nem találtam azokat a híres, már sokat emlegetett konzerveket. A konyhába passzoló fakomód ajtaját ragadtam meg, s szinte már a kinézete is hívogatott, hasonlított egy dugi éléskamrára.

Így utólag belegondolva, nem is értem, miért nem ezzel kezdtem. Kinyitottam és mint aki aranyat talált, felkiáltottam olyan boldogsággal és megkönnyebbüléssel hangomban, amit máskor még utánozni sem tudtam volna ;

- Ez az!! Kajaaa!

Nahát, sok várakozás árán, de elkészült ez a rész is. 😊

Mostantól próbálok hosszabbakat kreálni, mert jeleztétek, hogy olyan rövidek és szeretnétek többet olvasni. Na, mostmár senki nem mondhatja, hogy nem igyekszem a kedvetekben járni!😁💓

Nagyon szerizlek titeket!!💘

Bog💕