Mr Survivor

chapter 16

Szinte már az életem is lepörgött előttem, olyan félelem lett úrrá rajtam. Derek Robins kerget egy erdő közepén, ahol eltévedtünk, csak így kettecskén és épp nem rég keltünk fel, mert egy elhagyatott tó mellett aludtunk. Mennyi esély volt erre? De most úgy őszintén.

Ha valaki ezt próbálta volna nekem bemesélni, akár csak egy nappal ezelőtt is, csuklóból elküldtem volna a francba. De most, hogy mindez megtörtént velem, még most se hiszem el teljesen!

A fák közé értem és a hangosan csörtető Dereket szorosan a nyomomban tudhattam. Az előtört légszomjamat most erőszakkal visszafojtottam és szedtem a lábam, hogy csak telt tőlem. Egy sűrűbben nőtt erdős részt vettem észre, nem messze tőlem és oda siettem, hogy hátha ezzel lerázom D-t, mert feladja a gyerekes kergetést. A fákat fürgén cikázva, kikerültem, de nagy ostobaság volt, azt gondolni, hogy majd pont a csodafocista Derek Robinst fogom ezzel magam mögött hagyni, aki minden egyes nap az edzéseit, hasonló megpróbáltatásokkal tölti.

És ekkor vétettem a végzetes hibát, ugyanis hátrakukkantottam, hogy ellenőrizzem, mennyi táv van még kettőnk között. A vad és vadász közt. Az első tanács, amit a versenyzéssel kapcsolatban kaptam, az az volt, hogy sose nézz hátra!, ugyanis, ezzel pont az ellenséget fogod segíteni, és az én esetemben egyértelműen ez történt.

Amint észheztértem és visszanyertem az irányítást testem felett, a sok fa, ami miatt pont idefutottam, most szembeszállt velem, és akadályozni kezdett, célom, tehát a menekülés, elérésében.

Már nem tudtam kontrolárni a lépteimet és csak vitt a lendület pár méter hosszan még, mikor a szívem a torkomba szökött és egyértelműen éreztem, hogy itt a játék vége. Az óriás törzsek csak lelassítottak és az egyiknek majdnem neki is csapódtam, mikor Derek utolért, s a "rámvetődött".

A kezei a vállamnak csapódtak, ezzel visszarántva, s a markába fogta sötét kapucnimat, amit egy erős mozdulattal a fejemre húzott, olyan lázasan és elhivatottan, hogy nem is nyugodott meg addig és eszébe se jutott volna elengedni, amíg a földig nem húzza vele koponyámat. A földre akart kényszeríteni, és arcomat a barna talajba nyomni, mintha valami lázadó paraszt lennék, ő meg a délceg, jó királyfi.

Na erről szó sem lehetett! Engem nem fog lenyomni egy ilyen kis ficsúrka! Nem érdekel, hogy lány vagyok, attól még simán lenyomhatom! Legalábbis a fejemben már megtettem, a kivitelezés meg már más kérdés. Igen, gyengébb vagyok, valóban. Viszont nekem van egy amolyan képességszerűm, ami Dereknek nem adatott meg. ÉSZ!

Karommal átnyúltam rogyadozó terpeszem alatt, s a térdénél lévő hajlatba kapaszkodtam, nagyot rántva rajta, ami következtében D egyensúlyát elvesztve, a fenekére pottyant.

Mint egy durcás kisfiú, úgy szórta a villámokat szemével, ami címzettje én voltam. Felé egyenesedtem, s diadalmasan lenéztem rá. Én vagyok a királylány, aki legyőzte a hisztis felkelőt!

Akármennyire is dühös voltam rá mindeddig, az most hirtelen elszállt a győzelem édes ízétől, s meghatott állapotba kerültem és megesett a szívem, a még mindig a porban ücsörgő fiún. Szemeim az ég felé emeltem, s hirtelen meggondolásból, odanyújtottam neki kezem, segítség és békekötés céljából.

A várt, "elfogadom a segítséget és felállok" kép helyett, Derek belém kapaszkodott és lerántott maga mellé gyökerek elágazásai helyére, nagyot esve hátamra. Mikor már elég ideges lettem ettől a kis produkciójától és azt hittem ennyi volt, még csak akkor következett a java.

Felültem, természetesen a hajamba ragadt az összes létező levél, és abban is biztos vagyok, hogy nem csak az, hanem jócskán tapadt bele bogár meg hasonlók, ezeket próbáltam leporolni magamról és már megfogalmazódott bennem, hogy hogyan fogom kioktatni Dereket az illemről, mikor nagy meglepetésemre és szerencsétlenségemre, megragadott a csípőm felett, közelítve bordáimhoz, és belém mélyesztette ujjbegyeit, ezzel iszonyatosan kényelmetlen helyzetbe hozva engem.

Ki nem állhatom, ha csikiznek, és most még hozzá jön az is, hogy aki ezt teszi, az iránt se érzek éppen máshogyan.

Nem sikerült uralkodnom magamon és, az először komoly haragból, egy szempillantás alatt eszeveszett kacagás kerekedett. Szorosan tartó ujjait erőszakosan próbáltam lefejtegetni magamról, de - utálom, hogy ezt kell mondanom - nem sikerült, mert túl erős volt hozzám képest.

Ez akkora igazságtalanság! Hogy lehet, hogy a mérgemet egyetlen "gombnyomással" el lehet tűntetnie, ha csak megcsiklandoz?!

- Héé! Hagyjál!! - ripakodtam rá, amennyire csak tőlem telt komolyan, s próbálkoztam előredőlni és felülni.

- Nem vagy elég meggyőző, ha beleröhögsz! - nevetgélt rajtam gúnyosan, s közelebb húzott magához, hogy jobban tudjon hatni rám.

Ha nem ez lenne a szituáció és nem csak bosszúból tenné ezt, még félreérteném, de így esély sincs rá, hisz az előbb még attól is tartottam hogy meg akar fojtani.

.
.
.

😊sorry

Bog💕