Mr Survivor

chapter 25

Derek agyában először az futhatott megint végig, hogy ez a lány bolond, majd amikor felfogta, hogy mit sikítottam boldogan, mint a megmentőjére, úgy pislogott rám, s hozzám rohant, megszakítva eddigi terpeszkedését.

Diadalmasan feltartottam az egyik megmarkolt konzervet, s elkerekedtek csodás szemei, mikor arcába nyomtam a fémdobozt. Elindult a keze, hogy kikapja az enyémből a zsákmányt, de szemfülesen megakadályoztam ezt. Gondolom az, hogy ilyen tökéletesen reparáltak a reflekcióim, az éhség által bekapcsolódott vadállati ösztönömnek volt betudható. Ha egyáltalán létezik olyanom.

- Van még ott, ahonnan ez jött! - monológgal vigasztaltam a csalódott Dereket, amit a már hagyományszerűen karácsonykor leadott, Reszkessetek betörőkből szedtem, amit szerintem még egyszer sem láttam végig, mert annyira irritál, hogy nem életszerű. Nem létezik, hogy ekkora szerencsétlen legyen két tolvaj!

- Ne szívass! Adj egyet! - szólt rám idegesebben.

- Mondjuk; légy szíves? - emeltem fel hangom, s szemöldököm egyaránt, olyan anyukás oktatóstílusban.

Oldalrabiccentette fejét és megadóan meredt felém, s fújtatva szemtekergetve, fuldokolva az iróniában, kibökött egy légy szívest.

Figyelmesen célozva meglendítettem egy konzerv ananászt, s pillanatokon belül a kezében landolt. Helyéresietett az imént szerzett szajréval, s felbontotta a perforált részt feltépve. Egészen hozzám el lehetett hallani a csattanás szerű fémes hangot, s a nyál összeszaladt a számban, a féltékenység enyhe szele pedig végigszántott az agyamon, ami annak volt köszönhető, hogy én találtam meg, mégis ő eszik hamarabb.

Utálom az igazságtalanságokat!

***

Kivégeztünk két ananászt és egy húsos valamit is felbontottunk, de abból egy kicsit meghagytunk még a doboz alján. Azt gondoltam, lesz némi problémázás amiatt, hogy bár egymás után, de egy edényből ettünk, de végül egészen szépen megfértünk. Senkinek nem esett semmi baja és ami még fontosabb, nem verekedtünk össze.

Derek a szekrényajtókat kezdte felszaggatni egymást követve. Már olyan sötét volt, hogy a szoba másik végébe alig láttam el, s eszembe is jutott, hogy már lámpát kéne kapcsolni, de mivel nem volt bekötve az erdő közepén a villany, ezért találni kellett volna gyertyát, meg gyufát, és ehhez semmi kedvem nem volt. Végigfutott az agyamon, hogy esetleg őnagysága, Mr Robins is tehetne értünk valamit, ne csak én dolgozzak, ezért arra jutottam, hogy felgyorsítom a történéseket, és megérdeklődöm, mi az a nagyon fontos dolog, ami után kutat.

- Öhm, mit keresel annyira?

- Gondoltam, hátha tartanak itt valami alkohol tartalmút... - préselte ki a szavakat és levegőt vegyítve, miközben le-fel hajolgatott a polcok szintkülönbsége miatt. Csak a feje búbja nem tűnt szem elől, mert olykor a kanapé teljesen eltakarta.

Elakadt a lélegzetem és némi fuldokláshoz hasonló hangot adhattam ki, a meglepettségtől.

- Húhh... Miért? - böktem ki hitetlenkedve nevetve. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy mi a francért egy tizenévesnek, olyan borzasztóan nélkülözhetetlenül, bármilyen pia is.

- Mert hosszú volt ez a nap! Azt ne mond, hogy te nem akarsz egy kicsit lazítani! - artikulálta, miközben felémfordult, hogy orvosolja az arcomra is kiült értetlenséget.

- Persze, hogy akarok, de ezt a normális emberek egy alvással oldják meg és nem itallal, főleg hogy te ráadásul kiskorú vagy! - magyaráztam kétségbeesetten és az futott végig az agyamon, hogy milyen szörnyű szülőnek kell lenni ahhoz, hogy egy gyereket így elrontsunk, hogy a vigaszt egy pohár szeszben keresse. Esküszöm még meg is sajnáltam.