Mr Survivor

chapter 22

*- Őrült vagy...! - mosolyodott el halkan Derek, alig láthatóan, de most látszott rajta, hogy ez őszinte.*

Meglepődtem rajta. Teljesen más fajta reakciót vártam, azt, hogy folytatja a vitatkozást, esetleg visszatér az előbbi, úttal kapcsolatos veszekedésünkhöz.

Valahogy így, hogy kedvesen mosolygott, mintha száznyolcvanfokos változást vett volna a véleményem róla.
Így olyan volt, mint egy édes, szerény kisfiú, akit arisztokrata szülők neveltek a jómodorra.
De természetesen ez csak az én képzeletem szüleménye, a vágyaimmal színeztem ki az igazi jellemét.

Nem szabad, hogy azokkal a tulajdonságokkal ruházzuk fel a másikat, amiket szeretnénk, hogyha valóban birtokolna.

Egy tökéletes külső ritkán takar, ugyanolyan kívánatos belsőt.

Rámeredtem, nem palástolva hitetlenkedésemet, s meggondolatlanul kimondtam, amire azok az igéző szemei vettek rá.

- Jól van... Akkor próbáljuk meg még egyszer... Menjünk együtt.

Tág pupillákkal, akár egy ugrásra készülő macska, rám szegezte tekintetét, s egy furcsa érzés ejtett csapdájába.

Nem tudtam kiolvasni ábrázatából, hogy ő mit gondolhatott, de azzal biztosan tisztában voltam, hogy én mit érzek.

Megrémültem.

Mi lesz, ha ezentúl jóban leszünk?
Ha mindeddig teljesen jogtalanul voltam vele ilyen lenéző?

Miket is zagybálok itt össze-vissza?! Hiszen ő volt az, aki olyan bunkó és neveletlen volt velem, már szó szerint, az első perctől fogva.

Nem is voltunk és nem is leszünk ennél közelebb egymáshoz! Főleg nem leszünk barátok, akik olyan jóban vannak, hogy szinte ez már egy jutalom kirándulásnak számít, két jóbarát az erdőben, sátor nélkül sátoroznak, de nem baj, mert a barátság mindent legyőz..! Csapassuk!

Haha! Nem, kizárt.
És emiatt nem is kell, hogy fájjon a fejem. Én nem szólalok meg, ahogy eddig is kívánta, ő pedig így békén hagy engem, és nem szekál.
Mindenki jól jár!

Sőt! Olyan néma leszek, hogy már hiányolni fogja a hülyeségeimet!
Igen, ez így lesz! Érzem.

Nagyot nyelt, mikor felfogta, hogy tulajdonképpen békét ajánlottam neki. Aprót bólintott, most pont úgy nézett ki, mint az elválásunkkor. Csak meredt rám meglepve, nagy szemeivel.

***

Egyre sötétebb lett, rajtam pedig eluralkodott a kellemetlen érzés, hogy mi lesz velünk. Engem ma fel is falhattak volna a farkasok, és sötétben még többen jönnek elő. Annyi lenne a jó az egészben csak, hogy legalább Derek már elhinné, hogy nem csak kitaláltam az egészet, hanem tényleg életveszélyben voltam, de én bátran és szemfülesen feltaláltam magam, és hősiesen megmásztam egy bazinagy fát.

- Khmm... - köszörülte meg torkát, bizonytalanul - É-éhes vagy?

E kérdés hallatán, ahogy ez pont az ő szájából jött, majdnem félrenyeltem a nyálamat, ami már egy jó ideje, az egyetlen tápanyagforrásnak volt betudható. Annyira ellentétben állt az egész jellemével, ez a fajta figyelmesség.

- Igen.

Nem akartam bármi más beszólással, vagy viccelődéssel megtörni ezt a különleges pillanatot.

- Akkor keresünk valamit? Vagy mi legyen? - tárta szét karjait, amolyan, most mitévő legyek, kifejezéssel arcán.

- Esetleg foghatnánk valamit... - nyögtem ki vontatottan.

- Nagy ötlet! És mégis mivel, édesem?

Megborzongott a hátam az utolsó szavánál. Olyan jó érzés volt, ahogy kimondta, viszont mikor a fellegekből visszaestem a földre, rá kellett döbbennem, hogy csak gúnyolódott rajtam.

- Miért, te talán tudsz jobbat?! - zendültem fel, már kissé zabosabban.

- Héé! Én csak kedves akartam lenni! - mentegetőzött, de kevésbé győzött meg vele, hiszen újra belevitte a hangnemébe, azt az elkényeztetett kisfiús, erőszakos kényeskedést.

- Akkor ezt még gyakorold! - vágtam vissza hevesen.

- Tudod mit? Akkor haljál csak nyugodtan éhen! - kiabálta összeráncolt szemöldökkel és legyintett egyet hevesen a levegőbe.

Fiúk... mind hülye.

Mielőtt még visszabeszéltem volna, megfékeztem magam és nagy dícséretet érdemlő, önuralmat tanusítottam. Behúztam a képzeletbeli cipzárt a számon, s némán követve, figyeltem, hogy mit tesz, s mit akar összeenni a földről.

Reméltem, hogy valami gusztustalan ízűt vesz a szájába, és kicsit így nekem kedvez a "karma".

Az egyre homályosabb erdőben csörtető Derek, úgy hajolgatott, s kapirgált, akár egy útszéli csöves a kukában.

Rendkívül nevetséges volt látni, ahogyan hisztizik, mivel nem talál semmi finomat.

Egy sötét, ágasbogas bokorhoz verődött, aminek csodás, nagy, érett gyümölcsre hasonlító, termései voltak, s mire én is melléértem, hogy közelebbről megvizsgálhassam azokat, már Derek kezében egy egész maroknyi volt szedve.

Mikor felfogtam, hogy mi is az, amit tart, már épp a szájához emelte.

A szívem a torkomba szökött, s az ütő megállt bennem, már csak annyit tudtam tenni, hogy egy hirtelen mozdulattal kiütöttem a kezéből az egészet.

- Te teljesen megőrültél? - fakadt ki idegbetegen.

- Megmentettem az életed! Ez mérgező!

Gyorsan átfutott az agyamon, hogy tegnap már ő is megmentette az enyémet, most legalább már nem tartozok neki, semmivel sem.

Erre már elnémult, s a földön heverő bogyókat méricskélte.

Összeszűkített szemekkel rámmeredt, s átjött minden gondolat, ami a fejében kavaroghatott.
Úgy érezhette, hogy most megszégyenült, amiért egy lány okosabb, mint ő.

Rám lett mérges, pedig miattam, nem a földön haldoklik !! Hát igazán gratulálok...

Fújtatott egyet hangosan, akár egy méregtől vörös bika, s belerúgva egyet idegesen a porba, tovább kóvájgott, miközben a tenyerét, az útjába álló fák törzsébe törölte, hogy eltüntesse róla a mérgező termések, minden nyomát.

×Már most kezdtem megőrülni, mert negyedjére rakom ki ezt a részt, öt perc alatt, és nem akarta megosztani😥
De értetek bármit😁💗

Nagyon szépen köszönöm nektek a díjakat, drágaszágaim!! 😻🙌💋
RowenaTopsell onlywithyoubabe

Bog💕