A nap sütött az arcomra, szinte már égetett, a madarak csicsásan díszes éneklése, pedig idegesítően hatott, mivel egyik legszebb álmomból ébresztettek fel. Mennyivel másabb egy szeles tóparton ébredni, úgy hogy messze vagy az emberektől, legalábbis a legtöbbtől.
Duzzogva és nyomorultul elaludt arccal kémleltem a terepet, újból Derek után kutatva. Vajon ő hányszor keresett enegem? Hagy gondolkodjak... öhm, egyszer sem?
Akkor én miért csinálom mindig??
Felpattantam, orrom alatt mindenféle cifra káromkodást mantrázva, amik a D által, bennem, kavart gondkavalkád lecsillapítása céljából keletkeztek. Ilyenkor meggondolatlanul csak kibököm, ami a nyelvemre téved, mert úgyse hallja senki sem.
Tölcsért formáltam két kezemből és a szám elé emeltem, hogy felhangosítsam hívó kiabálásomat;
- Dereeeek! - közben, akár egy idióta balerina, bár közel se olyan kecsesen, fordultam körbe-körbe, hogy a hangom minél jobban szétterjedjen.
- Mivan már?! - ripakodott rám a gőgös hangnemében, miközben pár ágat eltolva arcából, összevont szemöldökkel, csörtetett ki az erdőből.
- Mindig eltűnsz, egyetlen szó nélkül!
- Ohh, bocs! Majd legközelebb magammal rángatlak, amikor hugyozok! - tárta szét kezeit felháborodottan, s már egészen közel ért.
- Mi?...Ne! - értetlenkedtem, majd belegondoltam, mi lenne ha ez megtörténne - Pfúj! Legalább moss kezet!
- Kössz anya! Magamtól eszembe se jutott volna... - dörmögte szem forgatva, s a tóhoz trappolt.
Belemártotta kezeit fuldokolva a mérgében. Nem amiatt lett ilyen, mert tényleg dühös volt rám, hanem, mert felbosszantotta, hogy szólongatom, s a szájába rágom, hogy mit tegyen, akár egy hülye gyereknek, aki nem tud egyedül döntéseket hozni.
Épp nyitottam volna megint beszédre a számat, hogy valami roppant okosat mondjak, megint, amikor a megpördülő Derekkel találtam szembe magam és egy másodpercre rá csurom vizes lettem, ami miatt egy hangos levegőbeszippantást hallattam, és szikrákat szóró szemekkel csaptam vissza.
- Ez komoly?? Neked mániád, hogy folyton lepocsolsz? Tegnap beszéltük meg, hogy az előző cuccomat is tönkretetted, erre megint kezded? Normális vagy? Itt nem tudom átvenni! És mi van ha megfázok? - kapkodtam a levegőt őrjöngve.
- Hopsz, bocs. Véletlen volt - vonta meg a vállát, rám hagyva a dolgot, majd még hozzátette - Egyébként kétszáz fokban, kizárt, hogy megfázz!
- Gratulálok! Megint sikerült megfognod a probléma lényegét... - kezdtem el fellengősen tapsolni és folytattam volna, de elfordult tőlem és semmibe véve sétába kezdett.
- Héé! Ne fordíts nekem hátat, ha hozzád beszélek!
- Akkor fordítok hátat, amikor akarok! - kiáltott hátra nekem, félig elfordítva fejét és egészen elhallatszott hozzám gúnyos nevetése.
Úgy felidegesített ez a kis produkciója, hogy megindultam a tó felé és egy gyors mozdulattal lehajoltam, s a kezemmel, ahogy nem rég D tette, egy kis vizet, a nyakába zúdítottam. Egy ügyes célzással és nagy lendülettel, egészen jól sikerült, s a reakcióját látva, ami egy ijedős kiscicára hasonlított, amikor meg akarják fürdetni és bedobják a vízbe, jól elröhögtem magam, s a nagy levegőkapkodásban, a térdeimre támaszkodtam.
- Ezt nem úszod meg! - hallottam bosszús hangját, mire felkaptam a fejem és, a már lendületes és feldúlt léptekkel felém tartó Dereket észleltem.
Basszus!
Mik is a lehetőségeim? Öhm... Futás?
De egy jól nevelt lány sose futamodik meg a problémák elől, főleg, ha azt egy egyszerű beszélgetéssel meg lehet oldani.
- Derek, nyugi... - tartottam magam elé kezeimet, felé tenyereimmel. Jesszus, mintha egy veszett lovat idomítanék.
Összeszorított szája egy csíkba húzódott össze, s villámokat szóró szemekkel közelített, sorozatgyilkos küllemet adva neki, veszetten oldalra biccentette fejét, mintha ugrásra kész lenne.
Szemeim hatalmas nagyra kerekedtek ki, s egy apró o-ó-t kiadva, csak egyre tudtam fókuszálni.
FUTÁS! Leszarom, ha nem illik egy lányhoz, úgyis világ életemben fiús kislány voltam, ezen úgysem most változtattam volna!
Szinte villám gyorsaságával fordultam hátra, majdnem eltaknyolva közben, majd a föld tapadását kihasználva felgyorsultam olyan tempóra, amilyen csak tellett tőlem, s magasan kapkodva lábaimat inaltam az erdő felé.
Halvány gőzöm se volt, hogy mi a tervem ezzel a meneküléssel, de ez bizonyult messze a legjobb opciónak, így hát ez maradt. Most a legjobban az Éhezők viadaljába illettem volna, amikor rohangásznak a körül a nagy izé körül, ahol volt a kaja meg pia. Jó, nem vagyok nagy fan, nem tudhatom a nevét, az is már nagy teljesítmény tőlem, hogy emlékeztem a film címére.
Egyre csak az pörgött az agyamban, hogy mi lesz, ha utolér. Elvégre nincs nála kés, vagy hasonló. Megölni már nem tud!
Hacsak nem fojt meg! O-ó...
De ennyi miatt csak nem ölne meg! Ugye?
Ayoo baby s💐
Már az előző rész végén is akartam, mert esedékes volt, csak elfelejtettem mondani, hogy mennyire köszönöm😊💗
Szóhh;
K Ö S Z Ö N Ö M
😻
DRÁGASZÁGAIM
Hihhhetetlenül imádlak titeket! Ennyi csillagot meg megtekintést🙀
Extázisban vagyok💭✨😹
Sok puszikát és virágot küldök nektek!!! 💐💐💐💋💍
- - -
A másik dolog meg, hogy csináltam egy új "könyvet", de nem történetet írok bele, hanem csak ilyen kis hülyeségek vannak benne😁
Illetve, ha valami hír van, vagy bajom😹 , azt is oda fogom írni, mert nem akarom ezt ezekkel "szennyezni".😊
Nosh, kukkantsatok akkor bele és kérem a visszajelzéseket, hogy hogy tetszik, akár az, akár ez↘↖😉💋
xx Bogszisza💕🎈
[the szisza]😹
YOU ARE READING
Mr Survivor
FanfictionÚgy véled, a táborozás mókás dolog? És ha eltévedsz? ... ✨ © PinkPantherina ; 2016
