My heart says yes but my mother says no

sedam

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer későn érek majd haza.

Jó, ez így amúgy nem teljesen igaz, hiszen egy kis késés mindig benne van a pakliban.

És oké, tény, hogy időben hazaértem.

Jó, valójában egyáltalán nem is késtem, de milyen menő volt így indítani, nem? Dehogynem.

Szóval Nash és a többiek bementek a városba (nem, nem tudom, mit keresnek ott fél kilenckor, és meddig maradnak), Zack pedig hazavitt, ahogy ígérte. 

És most itt megint kellene egy pillanat.

Minden lánynak azt kívánom, hogy legalább egyetlen egyszer (inkább többször, azért) vigye haza Zack, a biciklivázán, az illatával (amit aztán egész este éreztem), a bicepszével, amivel segít majd leszállni, és a piercingjével, ami olyan, de olyan mocsok dögösen áll a szájában, hogy meg kell halni. 

Tehát. Zack lefékezett a ház előtt, én pedig készségesen leugrottam a vázról. Bár, ha őszinte akarok lenni, egész este maradtam volna, de nyilván ez nem így megy. Vagy igen? Mindegy. 

- Hát- gyenge szellő lebbentette meg a hajamat, én pedig ilyen tök romcsisan kisöpörtem az arcomból, hogy Zack-re tudjak nézni.- Köszönöm, hogy hazahoztál.

Úgy mosolyodott el, hogy ha visszagondolok, még most is megremegnek a térdeim. Remélem, mindenki el tudja képzelni.

- Én köszönöm, hogy hazahozhattalak- a szél a kedvére kócolta össze sötét tincseit, én pedig ösztönösen felnevettem.- Érezd magad kivételesnek; eddig még senkit sem hoztam a vázamon.

- Kivételesnek érzem magam, hogy a vázadon utazhattam- összevont szemöldökkel bólogattam, mire Zack felröhögött. 

- Na látod.

Körülbelül öt másodpercig csak bámultuk egymást, aztán egyszerre nyitottuk ki a szánkat, hogy mondjunk valamit, de végül egyszerre elnevettük magunkat, és ezt eljátszottuk háromszor. 

Zack nagyon-nagyon édesen nevet.

- Öhm- újból félrekotortam a hajam, mert az a fránya szél ismételten a képembe rángatta.- Szerintem lassan be kéne mennem- ujjammal a hátam mögött álló házra böktem. 

- Talán nem ártana- szeme sarkában összefutottak a nevetőráncok, ahogyan elmosolyodott. A szél újból felerősödött, nekem pedig ismét a homlokomba fújt pár tincset, mire Zack, engem megelőzve, odanyúlt, és a fülem mögé tűrte őket. Ilyenkor a pulzusom olyan 340 környékén lehetett.

Csak gyorsan mondok valamit. Gyors leszek, ígérem.

Az ember lánya azt hinné, hogy egy este alatt nem lehet úgy megkedvelni valakit, hogy az már szinte "beléd szerettem legyen", hiszen ilyenkor még nem is ismerjük az illetőt úgy igazán. De, mivel azt mondtam, hogy "hinné", ezért lehet. Ó, de még mennyire, hogy lehet. 

- Akkor- valahogy azért próbáltam beszélni. Persze előfordulhat, hogy ezt inkább csak leheltem, de hát most mit tegyek.- Jó éjszakát. 

- Jó éjszakát- Zack szélesen mosolygott, és folyamatosan engem figyelt, miközben bementem a kapun.

Ahogyan lépkedtem a lépcsőn, a bejárati ajtó felé tartva, úgy éreztem magam, mint valami kolibri, akinek a szíve nagyon, de nagyon sokszor dobban egyetlen másodperc alatt. Körülbelül úgy is nézhettem ki, mint egy kolibri, mert mikor beszédelegtem a házba, gyakorlatilag nem tudtam mást csinálni a vigyorgáson kívül, és a húgom megjegyezte, hogy "mizu, virul a fejem". 

Akkor tényleg virult.

Eskü. Olyan dolog ez, mint amikor az ember egész álló nap nem csinált semmit, csak szépítő fürdőt vett, miközben a kedven könyvét olvasgatta. Persze, ez egy kicsit azért élethűbb, de borzasztóan hasonlít hozzá. 

Este aztán csak feküdtem az ágyban, és a plafont bámultam. Hirtelen rengeteg mindent akartam újból átgondolni. Olyan fura volt, hogy minden részletre emlékeztem, és még most is emlékszek. Amikor például először rám nézett. Láttam a szemében önmagamat visszatükröződni, és csak halványan érzékeltem, ahogyan egyre szélesebb mosolyra húzódik a szája. Aztán, mikor a biciklin vitt, én pedig az illatába burkolózva olyan totális biztonságban éreztem magam, mint amikor a kezét fogtam a házban. És az, ahogyan kisöpörte azt a tincset az arcomból, és ujja hegyével finoman súrolta a bőröm.. Soha többé nem fürdök le. (Jó, persze azért lefürödtem azóta.) Aztán arra, hogy mosolygás előtt mindig felhúzza az orrát, de csak egy egészen picikét. 

És aznap, csupán egyetlen este alatt, de beleszerettem.

És itt kezdődött el minden.