My heart says yes but my mother says no

dvadeset i devet

Aznap, amikor Becca hajnali fél háromkor sírva hívott fel, Zack-el egy fürdőben töltöttük a délutánt.

Egy és fél hónap telt el a kis incidensünk óta, és olyan boldogok voltunk, mint talán azelőtt még soha.

Emlékszem, amikor régebben egyedül ültem a szüleimmel a meleg vizes medencében, és az ölelkező párokat figyeltem, aztán az öcsém állkapcson rúgott. Ezúttal viszont én voltam a felkötött hajú, boldog lány, Zack pedig a pofátlanul szexisten, kockás hasú és széles mosolyú fiúm. A kültéri medencék hiányában a benti csúszdákat használtuk, és Zack előszeretettel nyomott a víz alá- annak ellenére is, hogy megkértem ne tegye, mert nem akarok hajat mosni.

Megtette.

Szóval, mikor felcsendült a Here, álmosságtól bedagadt szemmel emeltem fel az éjjeliszekrényen lévő telefont.

- Igen?- ásítottam bele, mire szipogást hallottam, és ösztönösen felültem.- Becca? Minden oké?

- Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak- mondta alig hallhatóan, ugyanis közben elkezdett sírni. Kipattantak a szemeim, és éberebbnek nem is érezhettem volna magam akkor.

- Mi történt? Az isten szerelmére, minden rendben?

- Tudod, mondtam, hogy míg anya és apa a rokonokat látogatják meg...addig Deryl-nél leszek- remegett a hangja, én pedig kezdtem a legrosszabbra gondolni.

- Emlékszem..- Becc felsírt, én pedig kikeltem az ágyból, és elkezdtem öltözködni.- Mi történt?

- Anyáék jöttek haza...- a szívem szakadt meg, ahogyan elképzeltem, amint a szemüvege alatt megtörli a szemét.- És...

- Becca, mondd már!

- Karamboloztak- szakadt ki belőle, mire lehunytam a szemeimet. Bassza meg. Magamra rántottam a farmerem, egy melltartót, és egy földön talált pólót, majd rohantam ki a konyhába.

- Mondd meg, hol vagy, odamegyek- beleléptem a tornacipőmbe, és be sem kötöttem, már is vettem a kabátom.

- A kórházban- újból elsírta magát, mire az előszoba falának dőltem.- Nem kell idejönnöd...

- De igen, kell- jelentettem ki, és megdörzsöltem az arcom. Lassan ott tartottam, hogy az idegességtől mindjárt én is elsírom magam.- Deryl hol van?

- Elment kávéért... De Beth- nyelt egy nagyot, én pedig sejtettem, mit fog mondani.- Szeretem, de ő ezt nem értheti.

- Tudom, Becca- elmosolyodtam, és csak azt éreztem, hogy meleg könnyek folynak keresztül az arcomon.- 5 perc és ott vagyok.

Nem tudom, a szüleim mennyire ijedhettek meg, amikor felzargattam őket hajnali háromnegyed háromkor, közben meg ömlöttek a könnyeim. Hadarva elmagyaráztam mi történt, mire nekik is kipattant a szemük, aztán megkérdeztem, bevinnének-e a kórházba Beccához. Apa első kérdése az volt, hogy "a barátja nincsen bent vele?", de anyu meg én amolyan "jézus" pillantással jutalmaztuk, szóval gyorsan felöltözött, és rohantunk ki a kocsihoz.

Az út feszült hangulatban telt, mikor pedig begördültünk a kórház parkolójába, olyan félelem húzta össze a gyomrom, hogy egyszerűen képtelen voltam sétálni- futottam a bejárathoz. Apu futólépésben követett, és miután megláttam a barátnőmet, tudtam, hogy mégsem úszom meg további sírás nélkül. Deryl mellett ült egy narancssárga kórházi széken, mikor azonban meglátott, felállt, és egyszerre kezdtünk el egymás felé rohanni.

Ha nem lett volna patthelyzet, tuti elröhögjük magunkat, mivel olyat csattantunk, hogy csak na, de egyikünk sem tudott, még csak mosolyogni se. Becca szorosan magához ölelt, és belefúrta a fejét a hajamba, én pedig próbáltam annyi vigaszt nyújtani az ölelésemen át, amennyit csak tudtam. 

Percekkel később, mikor félig-meddig elengedtük egymást, leültünk, apu pedig csendesen megkérdezte, segíthet-e valamit. Miután Becca kedvesen rámosolygott, és nemet intett, apu úgy döntött, megérdeklődi, mi a helyzet a szüleivel. Vagyis, csak gondolom, mivel ezt nem hangoztatta.

Becca hol nekem, hol pedig Deryl-nek dőlt, a sírása lassan kezdett elapadni, mi pedig mindent megpróbáltunk megtenni azért, hogy egy kissé lenyugodjon. 

És ahogy ott ültünk a kórházi székeken, összeölelkezve, kisírt szemekkel a legjobb barátnőmmel úgy, hogy az óra lassan hajnali fél ötöt mutatott, ráadásul smink, fogmosás és fésülködés nélkül, ennél ösztönösebb cselekedetet el sem tudtam volna képzelni. Biztos voltam benne, hogyha valami baj történik, én ott leszek Beccanak, és azt is pontosan tudtam, hogy ezt ő is megtenné értem. 

Ha pedig a mindennél többet érő barátság azt jelenti, hogy a legváratlanabb pillanatokban nyújtsunk egymásnak lelki támaszt, akkor én szerintem megtaláltam ezt.

Reggel kilencre, mikor kikerültek a szülei a műtőből, kiderült, hogy bár az életveszély közelében álltak, mindketten sikeresen túlélték. A karambol addigra minden híradóban helyet kapott, és mivel tényleg szörnyű volt, Becc szülei sem úszták meg nagyobb sérülések nélkül. Az anyukája jobb keze szilánkosra tört, a papája pedig a térdét és a bordáit zúzta meg. Becca bemehetett hozzájuk, én pedig kótyagos fejjel bámultam magam elé a széken, mellettem Deryl pedig végig feküdt a narancs székeken, és bealudt.

A telefonom elkezdett rezegni a zsebemben.

- Szia- vettem fel Zack-nek, aki teli szájjal szólt a kagylóba.

- Miújság?

- A kórházban vagyok- becsuktam a szemeimet, és a falnak döntöttem a fejem.

- Mi történt?- kérdezte azonnal, és el tudtam képzelni, milyen fejet vághatott.

- Semmi komoly, csak...

- Veled történt valami?- szakított félbe.

- Zack, nem, csak...

- A tesóiddal? Jézus, miért nem szóltál?

- Nem, Zack!- elhallgatott, én pedig folytattam.- Becca szülei kerültek kórházba. Fél négykor jöttem be én is, mert felhívott. Szóval ne aggódj, minden oké. Mindketten sikeresen túlélték, csak nagyon összetörték magukat...

- Karambol?- kérdezte csöndesen, mire biccentettem.

- Igen.

- Bassza meg.

- Ja- értettem egyet, mire Deryl megmoccant, ezért inkább elindultam a folyosón, nehogy felkeltsem.

- És Becca hogy van?- úgy imádom ezt a fiút. Olyan törődő, te jó isten.

- Bent van náluk- mondtam, miközben a tornacipőm csendesen nyikorgott a linóleumon. Kezdett beindulni a pezsgés a kórházban, ezért egy falhoz húzódtam, hogy ne zavarjak senkit.- Hajnalban nagyon ki volt borulva... Bejöttem, és körülbelül vagy négy órán keresztül sírtunk. Deryl próbálta tartani magát, de...

- Értem- valamit lerakott, én pedig megkönnyebbülten hallgattam.- Hiányolnának, ha most odamennék és elrabolnálak?

- Megkérdezem Beccát, szüksége van-e rám- mondtam megadóan, bár annyira örültem, hogy ekkora őrület után láthatom.- De gyere, kérlek. Nagyon fáradt vagyok.

- Megyek, Kicsi.