My heart says yes but my mother says no

hvala i do viđenja

Hogy teljesen őszinte legyek, ez a könyv a lehető legtermészetesebb módon született: csak írni akartam valamiről, ami hétköznapi, átlagos, és úgy varázslatos, ahogy van.

Egy tizenéves kamaszlány szemszögéből olvashattátok a történetet, akinek sem a családja, sem pedig önmaga nem könnyítette meg az életét. A leghétköznapibb gondolatok fordultak meg a fejében, olyan problémákkal kellett szembenéznie, amivel minden lánynak. 

Nem akartam semmi hülyeséget kitalálni, mert annyi, de annyi iromány van, amik bár piszkos módon jók, az ember lánya agyba is csaphatja magát egy serpenyővel, akkor sem fog teljesülni. Vegyük például az olyan fanfic-et, amiben mondjuk Justin Bieber egy teljesen átlagos lányba szeret bele. Nem szólom le ezeket, mert én is írtam (és írok) hasonló történeteket, de ha belegondolunk, ezeket csak olvasni jó, mert valahol mind tudjuk, hogy a való életben erre vajmi kevés esélyünk van.

Egy átlagos lány viszont, aki mindenből képes nagy ügyet csinálni, aki folyton megbotlik és sír, mivel a hormonjai nem a megfelelőek...úgy gondoltam, Beth-el mindenki azonosulni tud. 

Most annak, hogy ezeket elmondtam, igazából semmi értelme, csak szerettem volna, hogyha az olvasók tudják ezeket. Nem tudom, miért, de na. 

És abban a pillanatban, ahogy a húgom az orromhoz nyomta a bűzlő tornacipőjét, majd röhögve elszaladt, pontosan tudtam, hogy az a jó ezekben a dolgokban, hogy teljesen spontán jönnek. Sokan kérdeztétek, hogy előre megírom-e a részeket, vagy tudom-e már a következő végét... 

A válaszom erre egy határozott nem.

Talán kétszer volt, hogy tudtam, mivel szeretném folytatni a következő részt, a legtöbbször viszont csak blöfföltem. Valójában sosem gondolkodtam az epizódokon, csak mikor leültem, akkor dőltek belőlem a gondolatok és szavak. 

A függőben lévő befejezéseknél sem tudtam, mi lesz a következő részben, és igazából csak az agyatokat akartam húzni, de bevallom, néha én is meglepődtem a folytatáson. 

Hogy megint őszinte legyek, piszkosul fog hiányozni a történet. Minden mondatát imádtam írni, annyira magaménak éreztem az egészet, hogy wow. 

Köszönöm szépen nektek, édes drága olvasóim, hogy kitartottatok mellettem az utolsó részekig. Imádlak titeket, a támogatásotok nélkül nem lennénk most itt. 

Ez egy véletlen könyv, egy véletlen ötletből. 

És végtelenül hálás vagyok nektek, kis Masnijaim. Nem fogom abbahagyni az írást, ezt egy pillanatig se gondoljátok. Eddig kettő könyvötlet is a fejemben van, ám a legrégebbit fogom megvalósítani elsőnek. 

A prológust már elolvashatjátok. Ne ijedjetek meg, ez a könyv ettől sokkal jobban el fog térni, nem lesz ilyen egyszerű és könnyű, de én már iszonyatosan várom, tele van a fejem ötletekkel. Az azt követő könyvről pedig majd az 'utószóban' fogtok többet megtudni.

Íme a He stole my car and ran away with my heart prológusa:

https://www.wattpad.com/268640262-he-stole-my-car-and-ran-away-with-my-heart

Még egyszer nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretném megköszönni nekteeeeeeeek☺ 

Maradjatok velem, Masnik, még nincs vége...

Xoxo