My heart says yes but my mother says no

tri

A szédítő magasságban le sem mertem nézni az alattam húzódó folyóra. Igaz, nem a legerősebb folyó hírében állt, és majdhogynem tó volt, de azért semmi kedvem nem volt beleesni. Engem ismerve biztosan sikerült volna úgy beleesnem, hogy ott is maradjak.

- Beth, óvatosan!- Mark hangja szelte keresztül a fülledt nyári éjszakát. Ha nem lenne ekkora barom, most nem küzdenék a halálfélelmemmel. 

- Óvatos vagyok- mormogtam, és még arra is futotta, hogy erőtlen mosolyra húzzam a számat. Meghalok, meghalok, jaj de meghalok.

- Lassan!- sipította Sophia, aki tipikusan nem félt semmitől, de másokat mindig baromira féltett.

Valami olyasmit készültem válaszolni, hogy "nyugodjatok már meg!", amikor a híd alján biciklis társaságot pillantottam meg. Mint már mondtam, nem volt meglepő, hogy a társaságunk állandó jelleggel kerékpározik, így ennek sem tulajdonítottam különösebb figyelmet. Csak akkor, mikor Sophia arcára siklott a tekintetem... csak akkor esett le, hogy nem örül az érkező tagoknak. Ahogy Mark-ék sem örültek. 

Időközben a csupa fiúkból álló társaság lefékezett mellettünk. Mindenki igyekezett mindenkit megölni a tekintetével, miközben én azon a szájon vágott hídkorláton álltam, és úgy éreztem, mindjárt meghalok.

Egyedül talán társaságunk magas, szőke hajú fiútagja nem feszengett. Lazán odasétált az egyik nagymenő archoz, és lepacsizott vele.

- Mizu Zack?- kérdezte Josh, és szőke haját félredobta szeméből. 

- Nem sok- a srác (ezek szerint Zack) széles mosolyra húzta a száját, ami, be kell valljam, nem is állt neki rosszul. A fekete piercing a szája tövében egészen menővé tette, és miközben sötét hajába túrt, tekintetem önkéntelenül is kidolgozott bicepszére vándorolt, ami kilátszódott rövid ujjú pólójából. 

Igen, ő volt Zack. 

És ott voltam én is, elég szerencsétlenül állva a korláton, amit most nagyon kicsinek és törékenynek éreztem. Őszintén; simán leugrottam volna, ha nem féltem volna túlságosan is a pofára eséstől vagy attól, hogy nem előre ugrok ijedtemben, hanem hátra. 

Miközben mindenki bemutatkozott, és a hangulat kissé oldottabb lett, Zack felnézett rám. Egészen sötétkék volt a szeme, és fentről valahogy még jobban állt neki a vigyorgás.

- Miért áll a hídon?- nézett körbe. 

- Végigmegyek rajta- válaszoltam. Tulajdonképpen nem is kellett volna megszólalnom, de na. Az ember nem irányítja az ilyesmit. 

- Kajak?- vonta fel a szemöldökét Zack egyik haverja. Ha jól emlékszem, Nash-nek hívták, és egy cigi lógott a szájából. Csábos, tudom.

- Kenu- mondtam, majd megint elindultam.

Na, itt álljunk meg egy pillanatra. 

Először is: én tényleg csak léptem egyet. Egy ártatlan kis lépés volt, és minden olyasmi összegyűlt benne, ami miatt legszívesebben lelöktem volna magam a folyóba. 

- Na, ezt megnézem- Zack elvigyorodott, és miközben én próbáltam nyugodtan lépkedni, ő felvette a tempómat. 

Nem sokkal később pedig azt vettem észre, hogy egyre inkább távolodunk a többiektől. 

Most pedig álljunk meg még egy pillanatra.

Néhányan azt gondolnánk, hogy Zack rámenős- pedig egyáltalán nem volt az. Ez így megy: az emberek megtetszenek egymásnak, és próbálnak közelebb férkőzni a másikhoz. Igaz, én akkor nem sejtettem, később mit fog nekem jelenteni ez a barom, így nem is tudtam lelkiekben felkészülni rá. Nos, talán nem ártott volna.