My heart says yes but my mother says no

devet

Én nem olyan lány vagyok, aki csak úgy leáll smacizni.

Bár anyu rendszeresen biztat, hogy "hajrá" meg ilyesmi, de komolyan nem áll közel hozzám a téma.

Oké, igazából ez rohadt szánalmasan hangzott.

Jézusom.

Na, de csak azért akartam ezt megemlíteni, hogy a későbbiekben senki (de komolyan senki) ne gondolja azt, hogy egy olcsó izé vagyok. Bár, ha már ennyit hallottak Zack-ről, nem hiszem, hogy nem értenének egyet velem. Vagy ki tudja.

Szóval ugye rám írt. Én pedig onnantól kezdve olyan voltam, mint egy bedrogozott egyszarvú. Majdnem szivárványt is hánytam, de azt inkább próbáltam hanyagolni. 

Tehát rám írt (ezt párszor még elmondom), és egész nap beszéltünk. És imádtam. A kedvenc emoji-ja például ez a "mizu" macsós fej, ami amúgy illik is hozzá. Meg, amikor rólam beszél üzenetben, akkor kis virágokat ír a betűk mellé. Jaj, szóval na. 

Persze elmondtam anyunak. Gáz is lett volna, ha nem, mert azért tudnia kell. Jó, azt nem mondtam el neki, hogy amúgy valószínűleg, nagy az esély rá, eléggé úgy tűnik, hogy félig meddig bele is estem, hiszen ezt egyenlőre csak Becca tudja, és jobb is ez így egy ideig. 

Na, meg azért is elmondtam, mert be kellett engednie a városba. Tudom, hogy így is úgy is beenged, de jobb, ha ő tudja a miértjét. (Apu csak annyit vág, hogy bent leszek, és időben hazaérek. Neki elég is ennyi, a fiús részletekbe nem szívesen avatnám bele.)

Szóval fogtam a kis lábbuszomat és begyalogoltam. Iszonyatosan remegett a gyomrom, mert ezúttal nem Mark és a szokásos banda fogadott, hanem Nash, akinek mindig cigi lóg a szájából, bár egyszer nem láttam még füstölni, Ash, aki a frászt hozta rám és persze Zack, aki ujjatlan pólóban, tökéletes bicepsszel, szája szegletében piercinggel és gyönyörű mosollyal állt a biciklije mellett. 

- Szia, Széplány- Nash kivette a szájából a cigit, hogy rám tudjon mosolyogni. Sokkal helyesebbnek és fiatalabbnak tűnt így. 

- Sziasztok- mosolyogtam rájuk. Zack le sem tudta venni rólam a szemét, összevont szemöldökkel rágózott. Önkéntelenül is arra gondoltam, hogy nem akad-e be a rágója a piercingjébe. 

- Vandálkodtál már?- kérdezte hirtelen Ash, mire meghökkenve a fülem mögé kotortam a hajam.

- Hát nem igazán volt... jellemző.

- Jézusom, Ash- Zack megforgatta a szemeit, és fejét rázva nézett a magas tagra.- Ne rohand már így le.

- Jó, bocs- Ash feltette a kezeit, én pedig kínosan elnevettem magam. Életemben nem kérdezett tőlem még senki ilyen furát.

- De miért?- kérdeztem vissza. Jó, nem azt mondom, hogy mindjárt "vandálkodni" akartam, de kíváncsivá tett.

- Nem érdekes- vágta rá Zack, és megragadta a kormányt, majd fellökte a szendert.- Mehetünk?

A srácok hevesen bólogattak, és felültek a biciklijükre, én pedig tanácstalanul álltam. Elképesztően kínos szitu volt, mivel nem tudtam, hogy a kérdés nekem is szól-e. 

Tény, hogy ha nekem nem szólt volna, valószínűleg egy életre megsértődök, de na.

- Beth?- Zack vigyorogva a szemembe nézett, majd az előtte lévő vázra.- Remélem, most nem vagy beszarva.

- Én? Soha- kértem ki magamnak, és kolibri szívveréssel odaszökkentem Zack-hez, ő félrehúzta a karját, én pedig felcsüccsentem a vázra. 

Fogadni mertem volna, hogy a fejem felett Zack mosolyog, amitől nekem is mosolyognom kellett. Ahogy elindultunk, Zack figyelt arra, hogy ne lökje meg a fenekem, bár ezúttal nem bántam volna. 

Kérnék egy pillanatot.

Nem azért nem bántam volna, mert egy lotyó vagyok, vagy ilyesmi. Hanem mert egyszerűen vágytam arra, hogy hozzám érjen, rám mosolyogjon, vagy csak beszéljen hozzám. Minden porcikám vágyott rá, szinte kiáltottak utána. 

- Finom a hajad- hallottam meg Zack hangját, miközben egy lejtőn suhantunk lefelé. Felnevettem, és próbáltam lelapítani a hajam, de a szembe szél túl erős volt. 

Leértünk a lejtőről, a fiúk pedig jócskán előttünk haladtak. Rohadt kényelmesen éreztem magam, mint valami nagy panda, amelyiknek tetszik a hirtelen jött környezetváltozás, vagy ilyesmi.

- Hova is megyünk?- félig hátrafordultam, hogy azért lehessen hallani valamit a hangomból. 

- Nyugi, nem csukhatnak le érte- felelte, mire valószínűleg megmerevedtem ültemben, ugyanis pár pillanat múlva felnevetett.- Csak hülyülök. 

- Nem annyira bejövős a humorod- forgattam meg a szemeim, és megkapaszkodtam a kormányba, mikor egy éles kanyarnál majdnem leértek a lábaim a földre. 

- Azt mondod?- rá se kellett néznem, anélkül is tudtam, hogy vigyorog. 

Oké, így is majdnem kiugrott a szívem a helyéről, de úgy tűnik, érzékelők vannak beépítve a fejembe, hogy tudjam, mikor mosolyog szívdöglesztően és mikor nem.

Vagy ilyesmi.

Lefékezett a tegnapi banda mellett, majd sebesen emelkedő mellkassal megvárta, míg a fűbe ugrok, ő pedig letámasztotta a biciklijét. 

- Fényes nappal van, de félek ettől a helytől- viszolyogva körbenéztem. Tény, hogy születésem óta itt élek, de vannak olyan helyek, amiket nem igen ismertem. 

- Semmi para, leütöm az összes szörnyet- mondta Zack rám sem nézve, de azért mosolygott. Nem akartam a bicepszére nézni, de nagyon szemet szúrt, szóval. Hát odanéztem, na. 

Mikor aztán rám nézett, egyenesen a szemembe, a kezét nyújtotta. Mivel folyamatosan sötétkék íriszét tanulmányoztam, csak a szemem sarkából láttam a felém nyúló karját, de gondolkodás nélkül megfogtam, ő pedig összekulcsolta ujjainkat.

A szívem annyira dobogott, hogy kis híján az agyam is rezgett, a mellkasom hullámzása pedig heveny tengeri betegséget idézett volna elő, ha tengeri beteg lennék, de mivel nem vagyok, csak kellemes szédülés tört rám.

Pedig, ha tudtam volna, hogy aznap hányszor leszek tengeri beteg.

De hát nem tudtam.