My heart says yes but my mother says no

osam

Az ember legjobb barátja nem véletlenül a legjobb.

Hát de most komolyan.

Ez nem csak egy címke, amit ráteszel a hűtőben lévő sütire, hogy "ne edd meg", hanem komolyan is mondod. Az ember lánya nem dobálózik csak úgy ezzel a szóval, bár megtehetné, de nem igazán jellemző. 

Szóval, amikor felhívtam Becca-t, eldöntöttem, hogy mindent elmondok neki. Mindent. Attól kezdve, hogy felmásztam a korlátra, egészen odáig, hogy Zack kisöpörte a hajamat az arcomból.

- Szevasz tavasz- csicseregte a telefonba. Simán el tudtam képzelni, hogy az ágyán fekszik, a feje lelóg és fejjel lefelé nézi a lenémított tévét,amiben valami szappanopera megy, mint például az "Isten áldjon, Esperanza!", amit együtt néztünk régebben.

- Na mizu?- az ágyamra térdeltem, és majd szétcsattantam a boldogságtól. Imádtam Rebeccával beszélni. Olyan megnyugtató,vagy mittudomén.

- Á, csak a szokásos- felelte, és magában nevetgélt.- A húgom megőrül attól a szar sorozattól. Mi is a neve...

- Violetta?-segítettem ki, mire felkiáltott.

- Az. Fúj. Én meg nem értem, mit lehet annyit nézni azt a cuccot. Tiszta sablon, semmi értelme az egésznek- miközben mesélt, akaratlanul a kedvenc szappanoperánk jutott eszembe, és a számba kellett harapnom, nehogy felvihogjak.- Most mondd meg. Ki vetemedik arra, hogy egy gyerekeknek való filmben valaki lelökjön valakit a lépcsőről? Bár, Violettát én is szívesen lelökném, de azt titokban csinálnám. Te pedig segítenél.

- Még szép- vágtam rá, és elvigyorodtam.- Engem is irritál. Oké,tény, hogy rohadtul nem nézem, de amikor azt látom, hogy a húgom ezen vinnyog, sírva kiszaladnék a világból.

- Hát igen- susogás hallatszott, amiből arra következtettem, hogy hasra fordult a virágmintás ágyneműjén.-Na, és veled mizu van? Régen beszéltünk, csajszi.

- Túl régen- értettem egyet, és sóhajtottam. Eljött az igazság pillanata.- De mondanom kell valamit.

- Pasiügy?

- Ajjaj.

- Hallgatlak.

És két órán keresztül beszéltünk. Elmondtam neki mindent. Ő pedig kinyilvánította nemtetszését (amikor azt meséltem,hogy "szégyellem, de felmásztam a hídra", ő szinte kitért a hitéből, hogy "a lovagom miért nem tudott leszedni"), illetve a tetszését (miszerint "legalább annyi esze van, hogy megvédett a sötéttől") és megbeszéltük, hogy szerinte is horrorfilmbe illő a fizikatanárunk. 

- Nem is nézek horrort, de az az ember a frászt hozná rám- állapította meg, én pedig hangosan elnevettem magam.

- Majdnem szörnyet haltam. Eskü. Bármelyik sarokban ott lapulhatott volna- ahogy meséltem, önkéntelenül is összeborzongtam. Ha tényleg egy sarokban lapult volna, valószínűleg leállt volna a szívem, és aztán el kell ásni a hullámat, a síromra pedig azt írták volna, hogy "fizika tanára által hunyt el". Úristen. 

- De térjünk vissza a lovagodhoz- ilyen izgatottnak már rég hallottam a hangját.- Most akkor hogy álltok?

- Hát nem tudom- húztam el a számat,és hátradőltem az ágyon. Bonyolult ez az élet.

- Naa, csak tudod.

- Azóta nem írt...

- Tegnap láttad utoljára- ahogy ezt kimondta, fel kellett nevetnem.- Lehet,hogy nem tudja a teljes neved.

-Igaz..

- És, hogyha szeretne valamit, akkor utána néz. És ennyi. Szóval ezen ne merj görcsölni, mert átnyúlok a telefonon és megrángatlak.

- Jól van, na- mosolyogva gondoltam a szemüveges lányra, aki most nagy hévvel nyugtatgat. 

- De te be ne jelöld!- figyelmeztetett.- Az a büszkeséged meggyalázása lenne. 

- Tudom, tudom. Nem is akarok ráírni. Szerintem is a fiúknak kell először lépnie. Akkora szarság ez a "lány lépjen először,mert a fiúk beszarik"! Mivé lett a mai világ? A fiúk lesznek az új lányok? Na. Nem.

És aznap, először, elmondtam valakinek, hogy mit érzek egy olyan fiú iránt, akit csak egy napja ismerek. És megnyugodtam. 

De tényleg.

A tudat, hogy a "titkom" biztonságban van a legjobb barátnőmnél, teljesen megnyugtatott, és úgy éreztem, mintha könnyebb is lennék. Vagy ilyesmi.

Mielőtt kimentem volna anyáékhoz a nappaliba, lecsekkoltam az értesítéseimet. Sehol semmi.

Belenyugodva, hogy "hát, ebből nem lesz semmi", félredobtam a telefonomat és fújtatva elindultam az ajtó fel, azt gondolván, hogy "akkor most becsapom, mint valami szappanoperába". És amint a kilincs után nyúltam, megpittyent a telefonom.

Én pedig ráugrottam.

Ő volt az.