Miután megvigasztaltam Annát, visszamentünk a tesi öltözőbe. Nagyából akkor csengettek ki, mikor visszaértünk. Ezek szerint elég sokat beszélgettünk hogy így elment az idő.
Az idő telik mire észbe kapok, az utolsó óráról csengetnek ki. Végre haza mehetek. Miután összeszedtem a cuccomat, kisprinteltem a teremből, majd egészen a buszmegállóig rohantam. Még egy tanárnak is neki mentem, persze miután bocsánatot kértem tőle ő még akkor is morgott az orra alatt.
Próbáltam sietni, hogy le ne késsem a buszt, hogy ne keljen gyalog haza mennem. Mire a buszmegállóba értem, meg is érkezett a busz, felszálltam majd kerestem magamnak egy szabad üllőhelyet.
Leültem leghátra, amint kényelembe helyezte magam, el is indult a busz. A második megállónál megállt a sofőr, mire az utasok szépen lassan felszállingóztak a buszra.
Akkor abban a pillanatban éreztem azt, amit a legkevésbé akartam érezni. Éles szúrás a mellkasomban, felszisszentem a fájdalomtól, melegség önti el a testem, a látásom homályosulni kezd és már csak azt veszem észre hogy egy férfi szalad hozzám miközben a cuccát ledobva a földre, hozzám siet. Szólítgat, a busz is megáll, de egy idő után nem észlelem a külvilágot, minden szép lassan elsötétül.
Mintha az idő megállna, a testem felett állok. Csak azt látom, hogy a mentősök újraélesztenek, próbálnak visszahozni az életbe. Furcsa érzés kerít hatalmába. Aztán meghallom ahogy megint csak elkezd a gép csipogni, élek. Abban a pillanatban csak egy süvítést éreztem, amitől kirázott a hideg, és egy kezet ami megragad és visszaránt a valóságba.
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
