Érthetetlen érzelmek { Befejezett } Átírás alatt

Problémák sokasága

JULIE SZEMSZÖGE 

 Mielőtt még a tükörbe csaphattam volna, még egy utolsó mondat, elhagyta a lány száját

„Nem menekülsz"

Meglepetten figyeltem, ahogy eltűnik a tükörből az ismeretlen lány. Nem bírtam felfogni, amit láttam, hallottam.

- Sötét démon. Suttogtam magam elé meredve.

Pár perccel később már nem volt vér a vágás helyén. Szép lassan kimentem a fürdőszobából, majd az ágyhoz lépve elterültem a matracon.  

Lehunytam a szemeimet, hátha eltudok aludni, hát nem jött össze. Nem tudtam felfogni, mi folyik körülöttem. Az agyam csak kattogott, de az istenért sem tudtam meg a választ a kérdéseimre. Egy idő után inkább hagytam ezt az egészet a fenébe. Nem tudtam visszaaludni, üllő helyzetbe tornásztam magam.

- Mi folyik itt? Tettem fel egy újabb megválaszolatlan kérdést. Az éjjeli szekrényemről levettem a naplómat. 

 Egy újabb üres lapot kerestem,  a tollamat a kezembe véve elkezdtem leírni a gondolataimat.

                                                                 ¤  Kedves naplóm!  ¤

Mit meg nem adnék azért, hogy normális életem legyen. Hogy olyan legyek, mint a többi ember. Mikor először tapasztaltam ezt a „furcsaságot", kilenc éves voltam. 
Ekkor láttam a tükörben egy másik lány arcát, Könnytől csillogott a szeme, szomorú volt. 
Valamit motyogott magába, de azt nem értettem, aztán fogott egy kést, és a mellkasába szúrta. 
A fájdalmat én is éreztem, viszont én nem haltam meg. Nem volt mellette senki, aki megakadályozhatta volna, ezt a szörnyű tettét. Végül pár perc után, becsukta a szemét, és végleg elaludt.
Amint a mellkasomra pillantottam, tiszta vér voltam. A könnyeim megeredtek, de amint visszapillantottam a tükörre, a lány már nem volt ott. Ez után megint ránéztem a mellkasomra, összeforrt a seb. Akkor úgy voltam vele, szólok erről valakinek, de aztán rájöttem, hogy felesleges, mert nem hinnének nekem, vagy ami még rosszabb, diliházba zárnának. Megtartottam ezt a szörnyű titkot, nem árultam el senkinek. Azóta a nap óta ott van a heg a mellkasomon. 

A tollat, a naplóval együtt visszatettem a helyére, aztán fogtam a cuccaimat, és a fürdőbe igyekeztem. Egy forró zuhanyra van szükségem  semmi másra. 
Beléptem a zuhanyzóba, kiakartam minden percet élvezni, legalább ezek a percek nyugodtan teltek. Becsuktam a szemem, és hagytam, hogy a víz végig folyjon a hajamról egészen a talpamig. Megnyugodtam, örültem, hogy ebben a pár percben békét érezhetek. 

 De egyszer minden jó véget ér. Ahogy kinyitottam a szemem, a kezemet a szám elé kaptam, hogy ne kiabáljak. Csupa vér voltam, a zuhany rózsából, vér folydogált. Megijedtem, amilyen gyorsan csak tudtam, elzártam a csapot, majd kiugrottam a zuhanyzóból. Egy törölközővel takartam el a testem. Azt hittem csak káprázik a szemem, de most is tévednem kellett.

- Miért történik ez velem? A könnyeim megerednek, a földre rogyok, zokogva húzom össze magam. - Mikor lesz ennek már vége? Kiáltom torkom szakadtából.

- Soha nem lesz vége, neked ez a végzeted.   Suttogja egy hang.