"Keresd meg a kulcsot a sötét, üres szobában, keresd meg a zárat, és nyisd ki. Így lehetsz csak szabad"
Édes kevés az ha csak akar az ember valamit. Én is sok mindent akarok, még sem teljesül. Vagy talán csak nem akarom eléggé! Talán azt akarom, hogy ez az érzés soha ne múljon el, mert néha jó mögé rejtőzni.
Amikor egy másik lény rejtőzködik a testedben, akkora fájdalmon mész keresztül, hogy talán önszántadból sem tudod kiűzni a testedből. Valamitől félsz, valamitől rettegsz, nem szeretnéd érezni a fájdalmat.
Mikor felébredtem, ugyanott találtam magam, a földön. A kezem tiszta vér, a fejem hasogat.
- Már csak ez hiányzott. Suttogom a szavakat. Próbálok felállni de nem megy ez olyan könnyen mint azt gondoltam. Ahogy sikerül feltápászkodnom a földről, a csaphoz lépek, megnyitom a vizet, majd a kezemet a víz alá tartom. -Annyira nem vészes. Nézegetem a kezem, miközben a könnyeimet visszafojtom.
Miután lemostam a rászáradt vért a kezemről, nagy nehezen kisétálok, a fürdőből, és a szobám felé igyekszem. - Kellett nekem izegnem mozognom, miért nem tudok a seggemen maradni?
*két órával később*
Az ágyamon ülve gondolkodom, úgy... mindenen!
A tükörbe nézek, nézem azt az ocsmány meggyötört arcomat. Úgy utálom magam. Aztán megint csak kezdődik minden elölről. A tükörben most egy ismeretlen srác arcát látom.
Ahogy jobban szemügyre veszem, észreveszem hogy remeg a keze, a száját harapdálja, mindkét kezén rengeteg a vágás. Óvatosan lecsukja a szemét, mire egy könnycsepp fut végig az arcán. A könnycseppek, versenyeznek egymással, ahogy a fiú arcán leperegnek.
- Bárcsak valaki észrevenné hogy baj van és segítene. A hangja elcsuklik a mondat végén.
- Én hallak. Kiabálok torkom szakadtából. Mintha észrevenne egyenesen a szemembe néz. Megrázza a fejét. Talán ő is lát engem. A tükörhöz nyúlok, követi a mozdulatomat a srác. Mind a ketten egyszerre érünk a tükörhöz, ami azonnal darabjára törik. A srác szemei kikerekednek, miközben a kék szemeivel engem vizslat.
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
- Te te te ho-hogy ke-kerülsz ide? Mutogat rám miközben eldadogja a szavakat.
- Nehéz ezt elmagyarázni, de hallak, és látlak is, amit te csinálsz a kezeddel az rajtam is meglátszik nekem is fáj.
- Komolyan? Hihetetlenkedve néz rám.
- Húzd végig a csuklódon a pengét. Utasítom. Ahogy végighúzza a kezén az éles tárgyat abban a pillanatban nekem is vérezni kezd a kezem ahogy neki is. Felmutatom a kezemet hogy ő is lássa.
- Uram isten. Kap a szája elé. Elkezd zokogni, mire megsimítom a kezét.
- Ne sírj, nincs semmi baj. Csitítgatom.
- Neked is fájdalmat okoztam. Zokogásban tör ki.
- Te erről nem tehetsz, ez nem a te hibád.
- Te vagy az őrangyalom? Néz rám megszeppenve mikor elmarad a sírás és csak a megdöbbent arcát látom magam előtt.
- Nem is tudom ezt minek nevezném. - Bennem egy démon van, benned is egy démon van, ugyan az a démon ami bennem is. - Valószínűleg így tudok kapcsolatot teremteni veled is, ahogy a többi emberrel. Simítom meg a fiú arcát. Megfogja a kezem és egy puszit nyom rá. Na most én vagyok az aki meg van szeppenve.
- Köszönöm!
- Mit? Nézek rá furcsán.
- Ezt. Mutat a kezünkre. - Hogy kitartottál. Puszilja meg megint az érzékeny felületet.
- Ugyan. Legyintek. - Csak kérlek ne csinálj ilyet többet, rendben?
- Rendben. - Most akkor magamra hagysz? Lehajtja a fejét.
- Nem, nem foglak magadra hagyni, mindig melletted leszek ezt kérlek ne felejtsd el. - Gondolj rám ha bántani akarod magadat.
- Oké.Kilépkedek a szilánkok közül. Abban a pillanatban, minthogyha ez meg sem történt volna a tükör újra ugyan olyan lesz mint volt. Fáradtan dőlök az ágyra és becsukom a szemem, lassacskán álomra hajtom a fejemet.
