A kamera mögött || ✔️

5.

- Arrrggg - dobtam le az asztalra a telefonomat. Nem hiszem el, hogy csütörtök délután senki se érhető el. Lia fogalmam sincs hol van, Dalma szerintem otthon tanul, de ilyenkor ki van teljesen kapcsolva, ergo nem elérhető. Csongi készül a hétvége versenyére, Beniről tippem sincsen, Lotti kozmetikusnál van, Zsombi szerintem bealudt, Erik meg....annyira nem vagyok kétségbeesve.

Kereken egy hét telt el a Marcis, Ramis és Izás randi óta, amire még mindig nem szívesen gondolok vissza. Azóta elmentem egyszer moziba Marcival, de csakis azért, mert Lotti tanácsolta. Várhatjátok az áradást, hogy ilyen meg olyan jól néz ki, ami igaz is, meg, hogy mennyire szeretem őt, elolvadok ha rám néz, bármeddig képes lennék őt bámulni, bizsergek, ha hozzám, de sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak titeket. Semmi ilyen nem fordult elő. Sőt... A világ legkényelmetlenebb dolga az, hogy vele kell beszélgetnem. Semmi közös témánk nincs és ha hozzám szól muszáj előadnom magamat, mert egyébként ásítoznék vagy rosszabb esetben bealudnék.

Nem tudom, hogy mi van velem, pedig annyira akartam, hogy ez összejöjjön, de hiába próbálkozom annál rosszabb az egész. Biztos velem van a gond vagy nem tudom. Macskákkal fogok megöregedni, nem baj az, hogy allergiás vagyok rájuk.

A Marcis gondom mellett itt van még ez a szar erkölcstan beadandó, amit holnapra kell vagy kinyomtatni és odaadni annak a köcsög vénembernek, vagy emailben átküldeni. Szerintem ez evidens, hogy én a második mellett döntöttem, hiszen hellóka, nem pocsékolunk pénzt, csakis, azért, hogy belefirkálja, minden szavamba belekössön, aztán visszaadja, aminek mondom sem kell a sorsa a kazánban van. Igen ám, de ahhoz, hogy elküldjem tudnom kéne, hogy jó-e az, amit írtam, mert igazából fogalmam sincs. Erkölcstanon általában a következő kombinációkat hajtom végre: alszok/bámulok ki az ablakon/ az életemen gondolkozom/ házit írok/ telerajzolom Lotti füzetét. Ezek szoktak történni. Valamint még Marci látványán a nyálcsorgatás, de ez már nem történik meg. Az erkölcstan ugyanis úgy van, hogy lehet menni rendes hittanra, vagy erkölcstanra. Ezek egy évfolyamnak ugyanazon a napon, ugyanabban az órában vannak. Így az összes katolikus/református/ nem tudom még kik és az erkölcstanos együtt vannak. Mármint mindenki, amelyiket választotta, aki meg semmit (mint például én), azt berakták erre a fantasztikus órára, ahol a tanár bá' az életét adja nekünk elő. Nem mondom azt, hogy nem lehetett izgalmas, amikor még a Kádár - korban végre megkapta a családja 3 év után a Trabantot, meg, hogy milyen érzés volt fiatalkorában a Tiszában fürödni, de engem marhára nem érdekel. Nemhogy hazaengedne minket a francba, hiszen mindig utolsó órára teszik be. Senkinek sincs kedve ezért a nagy nulláért bent maradni. Aztán, amikor rájön, hogy nincs jegyünk, akkor kiad egy-egy beadandót, mert nem tudna csak úgy beírni pár jegyet, órai munka címszóval, áááááá....dehogy. Mert ha jön az ellenőrzés, akkor mit fog mondani, nincsen semmi bizonyíték és a többi. Az életemre fog törni ez az óra előre érzem.

- Há én ezt nem hiszem el - csapkodtam, mert én idióta nem nyomtam ki a netet és persze, hogy olyan személy keresett..., nem is keresett, hanem hívott, akihez semmi idegzetem nincsen. Lehet találgatni, mert valljuk be őszintén kissé rengeteg ilyen emberrel vagyok körülvéve, kezdve Eriktől, Benin át egészen az újonnan megismert Majoros gyerekig. De most egyik sem az, hanem elárulom. Marci. Hogy az ég áldja meg...

- Hali - köszöntem szerintem viszonylag kedvesen. Habár én nem vagyok kedves, így nem tudom az milyen, de nézzétek el nekem. Legalább próbálkozom.

- Szia. Mit csinálsz?

- Erkölcstanra nézem át a beadandót, mert nem tudom, hogy jó - e így, ahogy van - kamuzam, mert azt azért mégse vallhatom be, hogy idegbeteg módjára szidok mindenkit, hiszen az eléggé finoman fogalmazva különös reakciót váltana ki belőle.