A kamera mögött || ✔️

11.

1 hét. Ennyi telt el a szerződésünk óta. Egy teljes elcseszett hét. Ha szavakkal kellene jellemeznem, akkor annyit mondanék, hogy volt már jobb is. Visszagondolva, sokkal drasztikusabban éltem meg, mint most, így ha egy tízes skálán kéne mérnem, hogy mennyire volt pocsék a múlt heten, akkor egy 5,5 - öt adnék. Természetesen Iza + Rami páros, mely kiegészült Marcival teljesen kikészítette az idegeimet délelőttönként, délután meg vagy Dalmáékkal élveztük az életet, vagy Áronnal öltük egymást. Ha már így felhoztam drága Majorost, meg kell említenem, hogy sokkal rosszabbra számítottam. Igaz, hogy megállás nélkül oltjuk a másikat, elküldjük a picsába egymást, de mindezt szórakoztató módon. Viszont, mert itt jön a viszont rész, az, hogy belerángatott engem ma estére egy olyan házibuliba, ahol senkit sem fogok ismerni, sőt még rámparancsolt, hogy a gólyabálra őt is írassam fel, az több a soknál. Először is: semmi kedvem egyikhez se. Másodszor: engem nem érdekel az, hogy nem látnak minket együtt sülve - főve, ami nem is baj, mert dilidokihoz kerülnék a végén, az tuti. De a szerződésben benne van, szóval miután kidühöngtem magamat, kénytelen voltam belátni, hogy ezt elbuktam. Így két péntek estémnek is lőttek. Remek. Pedig olyankor mindig telezabálom magamat, miközben sorozatot nézek. Lehet nem éppen a legizgalmasabb tevékenység, de hé. Én már csak ilyen vagyok.

Szerencsémre ki tudtam egyezni Áronnal, hogy utána békén hagy egy jó hosszú ideig ilyen beszervezésekkel, sőt rávettem arra kemény 40 perces ordítozás után, hogy csak egy órát kelljen kibírnom a buliban. Utána pedig én lelépek gyomorrontásra hivatkozva, ő meg felőlem azt csinál, amit akar.

- Kamilla, itt van Áron - nyitott be anya a szobámba. Nos, Áron az elmúlt napokban nálunk lébecolt fogalmam sincs, hogy miért. A szüleim annyira megszokták a jelenlétét, hogy félő apa elsírja magát, mikor bejelentem nemsokára, hogy szakítottunk. Kinézem belőle, mert mikor még Annával nézték a Jégvarázst régebben, akkor is elérzékenyült, csak az a baj, hogy fogalmam sincs mitől. De lehet nem is baj, ha nem tudom.

- Megyek - másztam le gondterhelten az ágyról.

- Buliba mentek nem? - érdeklődött anya.

- Tudtommal igen - feleltem teljesen érzelemmentesen.

- Nem kéne kicsit jobban örülnöd ennek?

- Ez a vidám arcom - rajzoltam körbe a fejemet a levegőben.

- Azt hittem, hogy a mogorva ez - gondolkozott el.

- Is. Az is. Tudod anya...multifunkcionális - magyaráztam.

- Hogy én hova kerültem? - motyogta maga előtt. Mostanság szokása, ilyet mondania.

- Az őrültek házába - motyogtam.

- Áron hol van? - csodálkozott apám, hogy nincs itt.

- A kapuban vár - mutattam az irányba.

- Jaj, értem. Legközelebb ha csak eléd jön, mondd meg neki, hogy nyugodtan jöjjön be, nem harapok. Azt majd a kutya megteszi helyettem. Érted? - röhögött fel a saját poénján.

- Sajnos - sóhajtottam. - Te apa. Csak nem hiányzik neked Áron, mikor nincs itt?

- Mi? Dehogyis. Csak ne ácsorogjon ott ebben a hidegben - magyarázta, mert félt bevallani, hogy igazából jól el tud vele beszélgetni. Ha egy idősek lennének szerintem fixen haverokkal lenne dolgunk, de mivel ez nem áll fent és még mindig a fia lehetne, így ugrott ez a helyzet. - Maximum éjfélre érj haza.

- Szerintem az sokkal hamarabb lesz - mondtam természetesen csak magamban. - Oké.

- Érezd jól magadat.