A kamera mögött || ✔️

3.

- Akkor holnapra kérem a Csokonai-életrajzot, és akiknek nincs kész, repül az egyes. Sőt két egyes - mondta Révainé, az idióta magyartanár.

- Na, de tanárnő - hőbörgött az egyik "szeretett" osztálytársam. - Két egyes? Azért az túlzás nem?

- Igen? Szaktanárit is szeretnél mellé? - ajánlotta fel, de mentségemre megszólalt a csengő. A transzból másodpercek alatt kikerültem, én voltam az első, aki egyszerre besöpört mindent a táskájába és felállt, hogy elhúzza a csíkot. A francnak van kedve 8.órában magyarozni. Semmi értelme nincsen. Csokonai meg eddig is megvolt magának és azután is meglesz, hogy megírtam-e az életét.

- Örülök Pusztai, hogy ennyire érdekel a tantárgyam - szúrt le, de nem igazán érdekel.

- Megy a buszom - kamuztam, mert ma pont gyalogoltam.

- Rebellis - súgta oda Lotti, mert ő ráérősen pakolászott.

- Csitt. Majd írok - intettem neki, a sapkámat a fejembe nyomva kifutottam a teremből.

- Jézusom - sápadtam el. Akárhányszor kikerülök az aulába, mindig ledöbbenek egyeseken, hogy mégis hogyan vették fel őket. Jelen esetben Izán meg Ramin. Kissé hideg van most a ruhához nem? Lehet nekem ósdi a felfogásom, de január meg a június nem ugyanaz a hónap. Igaz, hogy mindkettő "j"-vel kezdődik, de akkor is. És mit láttam ezen felül, ami még jobban lesokkolt? Mármint attól jobban, hogy a két varangy, azt hiszi, hogy nyár van? Marci velük beszélgetett. Csak nem jár valamelyikkel? Habár kitudja? Lehetséges.

A sokkból az keltett fel, hogy felém nézett Ramika, ami egyet jelentett azzal, hogy ide fognak jönni. Na, még mit nem. Olyan 180 fokos fordulatot vettem, hogy a matektanár szögmérővel meg tudta volna állapítani szögperc pontosan.

- Óóóó, Kamilla - hallatszott a hátam mögül a hívóhang.

- Nem érdekel - szóltam nekik vissza hátra se nézve. Mi már csak ilyen jóban vagyunk. Együtt szoktunk vásárolni menni, körömöshöz, szoliba, meg blablabla... Ja, persze egy mesében esetleg, ahol egy drogos lenne a karakterem és sose tudná, hogy hol van, esetleg még a dimenziót se tudná.

A diákokat kerülgetve siettem és a lelkem egyből könnyebb lett, amikor távolodtam a kaputól, amire rá van írva, hogy: Zrínyi Ilona Gimnázium és Szakközépiskola.

- Kamilla. Pusztai Kamilla - kiabált nekem valaki, mire "ilyen nincs" nézéssel fordultam meg, de ez azonnal elszállt, amikor láttam, hogy ki jön utánam, méghozzá nem is akárki, hanem Marci. Valaki csípjen meg, ez egy álom. Lehet bealudtam Révainénál, mert arra elég nagy a valószínűség, főleg akkor, amikor azt meséli, hogy a férjével merre mentek nyaralni. Lehet, hogy jól érezte magát, de engem marhára nem érdekel. Pláne, az amikor, hozzáteszi, hogy milyen ásványokat gyűjtöttek, mert mindketten nagy gyűjtők. Ez a hobbijuk. Először mikor meghallottam a reakcióm az volt, hogy ez csak egy vicc, de nem az. A telefonján mutogatott képeket is, ilyen kő, meg olyan kristály, na mondom, ezek se normálisak. Mondjuk pont én beszélek, aki saját magát égeti a világhálón, na de mindegy is.

-Anyám - sziszegtem magamnak, mikor odaért hozzám. A futástól kissé kipirult, ami még helyesebbé tette őt.

- Elejtetted az aulában, szóltam neked, de nem hallottál - nyújtotta a fülesemet felém.

- Úúúú, köszi. Biztos kiesett a kabátomból - vettem erőt magamon, hogy válaszoljak.

- Nincs mit. Merre mész? - kérdezte hirtelen.

- Ööööö..hazafelé - biccentettem az irányba.

- Megyek veled egy darabig. Már ha nem gond.