A kamera mögött || ✔️

20.

Igazából tippem nem volt, hogy merre menjek, mivel nem vagyok idevalósi. Azonban beugrott egy irány, amerre már voltam egyszer. A strandra vezető út. Nincs szándékomban most legyalogolni oda teljesen, csak egy darabig, hogy lenyugodjak. Ez az Áron egy idióta, esküszöm. Egyik pillanatban irtó aranyos, mert akkor imádom, aztán a másikban meg mint az állat. Még az utcából se értem ki, mikor hallottam becsukódni a kaput és azt, hogy valaki elkezd futni. Volt egy sejtésem, hogy ki az, de nem fordultam meg, inkább kivártam, hogy mi fog kisülni ebből.

- Kam, várj már meg - kiáltott utánam Áron.

- Mit akarsz? Közölni velem, hogy ellopom a szerepedet, ezért legyek flegma a nővéreddel? - fordultam vissza karba tett kézzel.

- Látom rendesen berágtál - állt meg előttem.

- Ebben egyetértünk - mosolyodtam el gúnyosan.

- Nem kellett volna neked esnem, csak kissé felidegesítettek - nézte a földet.

- Én? Mégis mivel idegesítettelek fel? - túrtam bele a hajamba, egyfajta "ilyen nincs" mozdulattal.

- Jaj, nem te - nézett bele a szemembe, és elhittem neki, amit mondott.

- Akkor mi? - sóhajtottam. Miért kell minden helyzetnek olyan kacifántosnak lennie??

- Csak most írt vissza az edzőn - nyögte ki.

- És? Eddig is beszéltetek, de sose lettél gyagyás - forgattam a szememet.

- Igen, de nem mindig közli az ember, hogy abbahagyja az úszást - mondta ki most tulajdonképpen az okát.

- Miiiii?

- Jól hallottad. Vége a karrieremnek - vonta meg a vállát, mintha csak olyan kis könnyed dologról beszélne, hogy "hmmmm süt a nap".

- De...de miért?

- Kam, annyira szar a szemem, hogy kontaktlencse nélkül alig látok - magyarázta. 

- Ajj már. De mekkora kitolás ez - mosolyodtam el szomorúan.

- Most erre mit mondjak? Ez van, mást nem tudok tenni, csak elfogadni. Lehet ez egy jel, hogy nem nekem való ez a pálya - vonta meg a vállát lemondóan. - Közbeszólt az univerzum.

- Az univerzum akkor, eléggé meg van szédülve - vágtam rá egyből.

- Hagyd, már beletörődtem. Szarul esik, de más választásom nincs - válaszolt teljesen nyugodt hangon, azonban láttam rajta, hogy iszonyatosan szomorú miatta és nem tudtam semmit se csinálni, hogy jobb kedvre derítsem.

- Akkor most mi lesz? - sóhajtottam, mert erre az egyik dologra szerintem még ő se gondolt.

- Fogalmam sincs. Megcsinálom érettségit, aztán csak lesz valami. Lehet, hogy a végén ők lesznek a kollégáim - mutatott át a másik oldalra, ahol éppen ürítették ki a kukákat. Ezen a beszólásán önkéntelenül is felnevettem, mert én is ezt szoktam általában mondani. Olyankor szoktam rávágni, hogy majd láthatósági mellényben fogok a kukás autóról integetni.

- Akkor majd találkozunk a közmunka programban - veregettem meg a vállát.

- Szerintem mindketten oda valók vagyunk - tűnődött el.

- Szerintem is - bólintottam egyet, mire összenéztünk és mindketten elnevettük magunkat. Szuper, legalább megnevetettem egy kicsit. Haladunk.

- De most komolyan, mihez kezdel? - tettem csípőre a kezem.

- Komolyan mondtam, hogy fingom sincs. 

- Basszus. 

- Ne is mondd. De nem haragszol?